Ha látni vágyod, mit tud az emberkéz
s a művészet: utazz ide, nézz szét itt,
ha ugyan Róma nagyságát, a régit,
az elfakult vázlatból kiveszed még.

(Joachim du Bellay)

 

 

 

"RÓMÁBAN RÓMÁT (HIÁBA) KERESED?"

Képek Jakatics-Szabó Veronika vázlatfüzetéből, versekkel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VERGILIUS
AENEIS

Más faj – elismerem – élethűbb ércszobrokat alkot,
s arcot olyant farag, úgy, hogy szinte beszél az a márvány;
jobb ügyvéd is akad, s ki leírja a csillagok útját
mérőbotjával, vagy számon tartja kelésük:
ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,
el ne feledd – hogy békés törvényekkel igazgass,
és kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad!

(Hatodik ének, Lakatos István fordítása) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FRANCISCO DE QUEVEDO Y VILLEGAS (1580–1645)
RÓMA

Utas, ki az Örök Várost elérted végre,
de Rómában Rómát hiába keresed:
a körfal, nézd, ledőlt már rég és szétesett,
s az Aventinus lett a város síremléke,

romsor a Palatinus, hol a hatalom székelt,
szobrok, medáliák és csarnokok helyett
vesztett csaták nyomát látod, s a meredek
lejtőn tört köveket találsz, nem dicsőséget;

a Tiberis, amely árjával büszkén mosta
Róma márvány lábát, sírja szélén ül mostan,
s hulló könnyei közt búcsúztatóját zengi –

mondjad, Róma, hová lett hírneved, csodás
szépséged? Az ember szétnéz s megérti: semmi
sem maradandó itt, csupán a változás.

(Faludy György fordítása)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

LÉNÁRD SÁNDOR
RÓMÁBAN, 1938

Sok bőhusu püspök s kőaszkéta
Úgy mosolyog, mint századok óta
S táncol a nagy Dóm árnyain át -
Vágynék valamely bizalomra, melegre,
És Róma kerengve
Rámfonja az utcák néma sorát.

Reneszánsz-palotáknak dőlök az éjben,
Volt ünnep vázai közt viszi léptem
Rossz órán kanyarogva az út,
A pokolbeli eb köröz így szakadatlan -
Csak néha, titokban
Ejt szikkadt számra csókot a kút.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ORBÁN OTTÓ
RÓMA VARÁZSA

A barbárok nem értik Róma lényegét.
Róma nem azért Róma, mert szebb és jobb hely a többinél
(szebbnek talán szebb némelyiknél, de jobbnak nem jobb semmivel…) –
Róma egyszerűen csak Róma, ahogy New York New York:
a Forum, a bűnözés, a fojtogató nagyság, a talmi csillogás,
s a felhőkarcolók hírhedt Colosseumának alkonyégbe vésett sziluettje…
A világnak szüksége van bukásra szánt birodalmaira,
csillagunknak a tengelyére, hogy körülötte forogjon –
a pompa könnyed kárhozata nélkül miképp hihetné,
hogy a hőforrás kiapadhatatlan, az idő végtelen,
s hogy a föltett kérdésre van válasz is?
Botond buzogánya, BUMM, bezúzza Bizánc csikorgó érckapuját,
de a lyukat egy bádogos befoltozza, és Bulcsut Regensburgban felkötik:         
– Itt lóg, aki nem tisztelte a nagy számok törvényét, egy futóbolond!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSOÓRI SÁNDOR
RÓMA FIATAL APÁCÁI

Róma fiatal apácáit látom
távolodni a Tiberis felé.
Kék vászon szoknyaruhájuk,
mint ökölcsapás megkékült nyoma asszonyi szem alatt.
A szökőkút nedves pereméről
lepkék szegődnek a nyomukba lustán
s az Angyalvár tövéből sóhajtó századok.
Uram, Uram, sóhajtok magamban én is
a megrepedezett betont nézve:
micsoda édenkerti térdek
és irgalommal megáldott mellek
múlnak el a világból céltalanul!

 

FALUDY GYÖRGY
RÓMA, 1992

Rómát az életben először látni:
kaland, varázslat, döbbent élvezet, –
de utoljára, az évmilliárdnyi
sötét előtt még sokkal édesebb.

A Tiberis mellett nagyívű, lombos
platánok közt a hold még könnyű köd;
a Ponte Sistón két fiatal koldus
zenél most is, mint hatvan év előtt;

a száradt borostyánszárak a sárga
házfalakon, akár démonkezek;
az utcakő lábfájós simasága,
mit végigtapostak az ezredek;

a kapuk mögött, ha hirtelen nyílnak
a bűvös szobrok és a sok virág;
de kín nem enyhül tőlük s nincsen illat;
fényes napok, halványabb éjszakák;

a Santa Sabinában szívest laknék
középkori s nem barokk bolt alatt;
az újra festett Sistina olyan szép,
mintha ezerötszázhúsz volna csak;

a taxis éjjel háromkor lerobbant
kocsiját rúgja, aztán felnevet;
az ostiai tenger fölött roppant
tű varrja össze a szakadt eget;

Giordano Bruno szobrán rock-koncertet
hirdet a reklám: én is ott leszek;
az utcán motorbiciklik libegnek
lábunk között mint a kisgyermekek;

a Spanyol Lépcsőn a fiatalokhoz
ülnék, ha nem lennék szörnyű öreg;
szerelmesektől éjszaka a bokrok
meghajlanak s remegni kezdenek;

vasárnapon kiülnek az utcára
a vendéglői asztalhoz, ahol
esznek, isznak és mulatnak, hiába
van államcsőd, kormányválság, nyomor,

csalás, hazugság, maffia – mert élnek,
ahogy lehet, míg a világ világ.
Szörnyen irigylem őket. Nem tűzik fel
bal mellükre hazájuk bánatát,

nem érdekli őket, hogy ki a lombárd,
a görög, a germán, a római,
a zsidó meg a gót, és nem gondolják,
hogy egy kihaló ország fiai,

nem szomorkodnak elveszett csatákon,
a jövendőtől nem várnak csodát,
a valóság több nékik mint az álom
és pontosan tudják, hogy kicsodák.

 

 

JOACHIM DU BELLAY (1522–1560)
RÓMA

Ha látni vágyod, mit tud az emberkéz
s a művészet: utazz ide, nézz szét itt,
ha ugyan Róma nagyságát, a régit,
az elfakult vázlatból kiveszed még.

Mert Róma nincs többé, csak pár műemlék
mutatja síri árnyát, mintha éjjel
titokzatos varázslat idézné fel
kriptájából a halott ember lelkét.

A Város teste szétesett, elporladt,
vagy a Körszínház tömegébe olvadt,
de néhány nagy költője és írója

lelkén nem vett erőt a síri börtön,
sem az idő; itt bolyonganak Róma
kultúrájával közöttünk a földön.

(Faludy György fordítása)

 

SOMLYÓ GYÖRGY
A RÉGI RÓMA TEREI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Farnese-palota

Ezt is úgy rabolták. S kik emelék el?
Ifjabb Sangallo s Michelangelo.
Ahogy a folyton átalakuló
anyag a földben, tebenned az étel,

ahogy fűből lényegül át a ló
s a fű megtelik a ló tetemével –
magáig csak mások hulláin ér fel
a szellem is, a nagy ragadozó.

A Kolosszeum kiszakadt szügyéből
falt e párkány nagy húsevő virága,
rabszolga-vért-ivott porond kövén dől

félkönyékre hívei közt a pápa.
S még hány új véres változat felé tör
kövei tömör geometriája?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Campo de’ Fiori

Giordano Bruno szobra

Itt állt a máglya. Jordanus barát
itt vált hamuvá, sercegő nyirokká.
Sűlt a velő, amelyben Elvvé s Okká
értelmesült az esztelen világ.

Lángolt a Mindenség és a Monád,
s a zárt ajak némán égett konokká.
Aztán a hóhér hűlt hamut kotort rá,
s mentek. S csend lett három századon át.

A hajdan tigrisek elé vetett
szentek ükeiből ez lehetett!
Hát mit remélsz, mily ábránd vigaszát?

Ha csak azt nem – ó, hány halálraszánt,
magávalvívó kor vigasza volt ez! –,
hogy minden máglyából egyszer szobor lesz.

 

JANUS PANNONIUS
RÓMA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Phrygia üszkeiből, nézd, égre ivelt a mi Rómánk,
mint hunyt hamvaiból napba repült a madár.
Ám, mig a Phoenix ujraszületve is akkora, mint volt,
nézd, Ilyon lángján szétfeszül újra egünk.

(Takáts Gyula fordítása)

 

 

A képek címe a közreadás sorrendjében:

Önarckép lefagyott laptoppal a szobámban
Képzeletbeli római látkép
A Tiberina-sziget a Garibaldi hídról nézve
A Borghese-park egy részlete sövénnyel
A Villa Borghese a fasorból nézve
A Via Giulia utca vége késő délután
Kilátás a Piazza Venezia felől
Ma egész nap esett az eső Rómában
A Farnese palota mellett
Campo de Fiori - Giordano őrködik
Délutáni pihenő a Via Arenula egy kis parkjában