Szőcs Géza: Cziffra Györgyről és egy rózsaszálról

Tárca
Cziffra György, a huszadik század egyik legzseniálisabb zongoraművésze, elhatározta, hogy egy művészeti központot kellene létrehozni, zenei és képzőművészeti központot, fiatal művészek számára. Akkor már Franciaországban élt. Élete tele volt magyar vonatkozású szimbólumokkal, hadd említsük meg, hogy gyötrelmes háborús évek után, majd börtönéveket, büntető-tábort, kőtömb-szállítást, kényszermunkát követően, tönkretett kezekkel képes volt visszatérni a zenei életbe, persze csak bárzongoristaként. 1956-ban aztán az történt, hogy az őszi zenei ünnepségek szervezői elő szerették volna adatni Bartók második zongoraversenyét, amelynek az volt a híre, hogy alapjában véve lejátszhatatlan. Egy híres kínai pianistát kértek fel a koncertre, aki hat hónapig tartó próbálkozás után lemondott az előadásról. Ekkor már nyár volt, és valakinek eszébe jutott Cziffra. Előrángatták az éjszaka homályából, és Cziffra bravúrosan, tomboló siker mellett eljátszotta a művet. 1956. október 22-én este a Zeneakadémián. Nem telt el huszonnégy óra, és kitört a forradalom. Ennek leverése után Cziffra nyugatra menekült és nemsokára már Párizsban koncertezett, majd rövidesen a legismertebb előadóművészek egyike lett.

 

 

 

Szőcs Géza

 

 

Cziffra Györgyről és egy rózsaszálról

 

 

Sok évvel később André Malraux-val, a francia kulturális miniszterrel találkozván, megemlítette neki, hogy egy összművészeti központot tervez létesíteni. Malraux javaslata az volt, hogy ezt ne Párizsban hozza létre, hanem a 30-40 kilométerre fekvő Senlis városkában, amely Franciaország történelmi bölcsője. Ott ebek harmincadjára jutott az ország legrégebbi gótikus temploma, amelyben az első Capetinget koronázták meg. A nagy forradalom alatt feldúlták, aztán kinevezték az Ész Templomának, majd kovácsműhely, katonai raktár (ez Nagyváradról ismerős), lovarda, tűzoltókaszárnya és garázs működött benne, s így jutott el az összeomlás állapotáig.
Malraux gondolata – a régivel, a régiben, a régi által újat teremteni – lenyűgözte Cziffrát és elhatározta, hogy megmenti a templomot. Ám a miniszter aggodalmasan azt kezdte tudakolni, van-e ehhez megfelelő tőkéje, kedves George. „Igen, feleltem hirtelen felvidultan, és rátettem a két kezemet az övére. Malraux rögtön kapcsolt. Szóval – kérdezte dermedten a művészt – ezzel a tíz ujjával akarja újjáépíteni romjaiból a királyi kápolnát? – Igen – felelte szerényen Cziffra, amire Malraux már csak annyit mondott: ez aztán mindennek a teteje, hogy „Attila egyik leszármazottja jöjjön vissza Franciaországba és állítsa helyre első királyunk kikiáltásának kápolnáját!”

„Újjáépíteni azt a vallási kegyhelyet, amelyet kifosztottak, megerőszakoltak és elárultak, újjávarázsolni Liszt Ferenc tiszteletére, ez több mint hódolat a mester előtt, ez invokáció” – összegzi Cziffra vállalkozása értelmét. (Itt hadd említsük meg, hogy 1956 októberében, még a Bartók-zongoraverseny előtt, Cziffra egy fellépésén tízszer játszotta el ráadásként Liszt Rákóczi-indulóját: a termet végül a rendőrség üríttette ki. 
Játszhatta volna az Egmont-nyitány zongoraátiratát is.)

Cziffra Senlisban megvalósult álmában sokszoros metaforát látok. Kezdve a romokat újjáépítő, a romoknak új értelmet kölcsönző szándéktól, át a tíz ujjal is templomot és országot építeni képes akarat csodáján, egészen odáig, hogy az európai kultúrát nemcsak Budapesten lehetséges gyarapítanunk, hanem még Párizs környékén is (mellesleg nem is túl messze Trianontól). A magyar földönfutó, „Attila unokája”, vagy ha úgy tetszik, Batu kán pesti rokona éppen ezt tette, talpra állítva a lezüllesztett szakrális és históriai kegyhelyet. Azt nem tudjuk, megtörtént-e, amit Malraux így fogalmazott: ha Cziffrának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát fog gyújtani a tiszteletére. A miniszter szavát adta erre, és talán nekünk sem kellene sajnálnunk egy gyertyát Cziffra emlékére. Három nappal ezelőtt, november 5-én töltötte volna be 88. életévét.

Senlis környékét leírva Cziffra – a francia olvasónak! – egy Radnóti Miklós-verssel zárja emlékiratait. A vers címe: Emlékeimben…, és azt idézi fel, amit a Senlis felé vezető úton látott a költő egy esős alkonyatban, amikor egy pillanatra elfogta őt a boldogság:
Az Ermenonville felőli nyíres, mint fehérszoknyás kislány fut be a tájképbe, s az út fordulójában egy katona áll. A költő szeme rögzíti azt, ami szokatlan azon a katonán: Foga közt rózsaszál.

Cziffra azzal a gondolattal fejezi be emlékeit, hogy életében vissza-visszatérő fenyegetés volt a szellemi halál, amely abban az órában, amikor minden veszni látszik, művészi feltámadásba változik át.
És azt is mondja, az újjáépítés boldogságának élményével kibővítve Radnóti metaforáját, hogy mindenkinek, aki Senlist meglátogatja, rózsaszál legyen a fogai közt.

Jegyezzük meg ezt a képet, mint a szellemi halál helyett a művészi feltámadást választó élniakarás szimbólumát.

*

Végezetül engedjék meg, hogy saját szerény személyemről is szóljak, ezt most először teszem és csakis azért, mert egyre erőteljesebb nyomás nehezedik rám, követelve, hogy határozzam meg magam. Ki ez az ember, mi van a fejében, „mi motiválja”.
Meghatározni nem fogom magam, de azok számára, akik foglalkoznak ilyesmivel, a következő támpontokkal szolgálok.

Támogatom a magyart a magyartalannal szemben és az embert az embertelennel szemben
a bölcső pártján állok a koporsóéval szemben
a megszólaló harangok pártján az elnémult harangokéval szemben
Nándorfehérvár pártján Moháccsal szemben
a velszi bárdok pártján Edvárd király ellen
Csingacsguk és a musztángok pártján a sápadt arcúak ellen
az aradi tizenhármak pártján Haynau ellen
Radnóti Miklós, Szerb Antal és Karácsony Benő igazában hiszek a lélekmérgezéssel, az agymosással, a kirekesztéssel és a nemzeti önpusztítással szemben
hiszem, hogy érdemes életünket is adni azért, hogy országunkban bárki szabadon elmondhassa véleményét, még ha e véleménnyel nem érthetek is egyet
úgy gondolom, hogy szeretnünk kell ellenségeinket is, mint felebarátainkat
és felebarátainkat mint önmagunkat

elítélek mindenfajta okkupációt, legyen az román, német vagy szovjet és ezért
a szovjet tankok pártján állok a német tankokkal szemben és a Corvin köziek pártján a szovjet tankok ellen
osztom azt a meggyőződést, hogy a rosszat nem győzheti le a kisebbik rossz, csak a jó – de védem a rosszat a még rosszabb ellen

hiszek minden magyar ember kultúrához való jogában, mint ahogy minden ember kultúrához való jogában is:
de a mi felelősségünk, hogy a magyarokat sikeres kultúrnemzetté segítsük felnőni, egy azonosságával tisztában levő, azt vállaló, önmagával kibékült, erős és magabízó közösséggé

egy korszerű nemzeteszme híve vagyok egy korszerűtlen nemzeteszmével és egy korszerűtlen nemzetköziséggel szemben

segíteni szeretném a gyengét, az elesettet, a hátrányos helyzetűt, a kicsit – de nem szeretnék kicsi lenni, és nem üzenem senkinek, hogy merjen kicsi lenni,
hanem arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy egy sikeres és megbecsült nemzet tagja akarjon lenni, és azt is gondolom, hogy az ország újraépítésének a fejekben és a lelkekben kell elkezdődnie

meggyőződésem, hogy a kultúra segíthet az elmúlt ezer év okozta külső és belső sebeket beforrasztani és csak az segíthet ezeket beforrasztani
a műalkotást támogatom a szuvenírrel szemben
a népit a népiessel szemben
és a málnát és az almát a málnaízűvel és almaízűvel szemben

hiszem, hogy a magyarok megtalálják helyüket a most kialakuló világban, s hogy nem fogunk példázatbeli szabad tyúkká válni, amely nem bírta a szabad versenyt a szabad rókával szemben

az élő élet pártján állok, a DDT-vel, a KGB-vel, az ÁVH-val és a mustárgázzal szemben

hiszek abban, hogy a magyar nemzet történelmi küldetést teljesít, és hogy ez a küldetés mélyen összefügg a lelket és a nemzetet nemesítő csodálatos képességünkkel, a kultúrával

azt szeretném, hogy tudásközpont épüljön fel e keresztút-hazában, Kelet és Nyugat, Dél és Észak e sokat látott találkozási pontján
hiszek abban, hogy nemzetünk a legműveltebb nemzetek egyikévé lesz Európában,
ha Isten is megsegít, és miért ne tenné, hiszen egyetérthetünk azzal a vélekedéssel, hogy amíg a nemzet távolodott az Istentől, akkor is közeledett hozzá, csak a hosszabbik utat választotta

ezeket gondolom, rózsaszállal a fogaim között.

(Elhangzott Kecskeméten, 2009. november 8-án a Kecskeméti Lapok által szervezett konferencián – azzal a merénylettel kapcsolatban, amelyet a nemzet kulturális vagyona, a magyar identitás részét képező értékhalmaz ellen terveznek. „A filmvagyon ellopásának, elherdálásának tervéről van szó, és mindenkit, aki itt ül a teremben, arra kérek – márpedig az itt levők elég erős érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, különösen együtt –, hogy minden lehetséges eszközzel, politikai, nyilvánossági és civil eszközökkel próbáljuk megakadályozni ezt a last minute rablást”.)

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése