Dr. Praznovszky Mihály, aki a veszprémi könyvpremier előtt heteken át együtt járta Erdély településeit a szerzőpárossal, könyvbemutatókon közreműködve, szinte megrészegülve Székelyföld vendégszeretetétől, lelkesedve szólt arról, mit jelentett neki, hogy lépten-nyomon személyesen találkozhatott mindazzal a szellemi-lelki és épített művészeti értékkel, amelyről korábban csak tanulmányai során, s könyvekből voltak ismeretei.

Nemzetegyesítés fotókkal

Benedek Elek emlékkönyv bemutatója Veszprémben

Húsz év és huszonhét kötet - szép termés, mondhatnánk Lőwey Lilla szerkesztő és a Magyar örökség-díjas Váradi Péter Pál - a Veszprémben élő szerzőpáros – Erdély - Székelyföld   című honismereti fotóalbum-sorozatának hallatán, melynek legújabb köteteit, a Benedek Elek-jubileumra készült A nagy székely mesemondó címűt és a Marosvásárhelyt bemutató reprezentatív kiadványt nemrég mutatták be Veszprémben.

Nem tudja felmérni, mit veszített eddig az, aki még egyetlen kötetükbe sem lapozott, olvasgatott bele. Aki viszont már túlesett egy-egy ilyen „vizuális lelkigyakorlaton”, jó esélye lehet arra, hogy ellenállhatatlan sorozatgyűjtő szenvedélybe essék, valamint, hogy előbb-utóbb felkerekedjék, s végigjárja egy-egy kötet nyomán Erdély kincses tájait. Bevallom, magam is e kiadványok birtokában járom barátaimmal immár másfél évtizede Erdély, Székelyföld történelmi, irodalmi, lelki szépségekben bővelkedő vidékeit.

Lillát, a magyar szakos tanárnőt és Pált, a falugazdászt a szülőföld iránti szeretet ösztönzi újabb és újabb kötetek kiadására, mondta az ünnepi könyvpremier házigazdája, dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, aki Sylvester Lajos íróval, sepsiszentgyörgyi újságíróval, a Háromszék szerkesztőjével beszélgetett a rendhagyó esten az erdélyi származású házaspár egyedülálló küldetéses vállalkozásáról.

Az asszony szovátai, férje pedig, mint választott neve is mutatja, nagyváradi. Lillának és családjának a második világháborút lezáró területrendezési  törvénykezés értelmében el kellett hagynia Erdélyt, s legelőször 1989-ben láthatta ismét szülőföldjét. Pál 1972-ben jött át az anyaországba házasságot kötni, tele reménységgel, és a ránehezedő erdélyi sors minden gyötrelmével. A missziót, Erdély tájegységenkénti kultúrtörténeti bemutatását a fotó, a néprajz, az irodalom eszközeivel 1989-től a Kalotaszeg című három részes sorozat indította útjára, a később tragikus módon elhunyt hitves, Gaál Anikó közreműködésével. Az ő munkáját és a misszió folytatását 1995-től Lőwey Lilla vette át Váradi Péter Pál oldalán. Minden kötetet – mint egykor Bartók és Kodály tette – eseménydús gyűjtő utak előznek meg, hallhattuk az esten. Lilla a történelem, a hagyományok kutatásával, felgyűjtésével foglalkozik ilyenkor, Pál pedig rója rendületlenül a természet szebbnél szebb tájait, megörökítve annak ezerszínű csodáját s az épített környezet különlegességeit. Útjaik során ismerősök, barátok, lelkipásztorok, vagy csak egyszerű székely emberek segítik őket, terítenek asztalt nekik, tárják ki szívük gazdagságát előttük.

A sorozatnak vannak tematikus albumai, melyek egy-egy város, tájegység történelmi-irodalmi-vallási-néprajzi érdekességeit, jelentőségét mutatják föl, míg mások a táj őszi-téli hangulatát lebbentik fel, s megint mások – mint a Benedek Elek-kötet is –, Erdély nagyjainak (Orbán Balázs, Wass Albert) munkásságát ismertetik meg az olvasóval csodaszép és igaz képeken (fotókon) keresztül, irodalmi idézetekkel, lírai gondolatokkal illusztrálva a mondanivalót. Ezen kívül egy több mint ezer fotóból álló kiállításuk volt látható több mint egy éven át a parajdi sóbányában, amelyet idén Várpalotán a Thury-várban tekinthetnek meg a látogatók Székelyföld ezer pillanata címmel.
Ugyan honismereti albumként határozzák meg a szerzők a sorozat műfaját, de Sylvester Lajos egy nagyon találó megjegyzést fűzött ehhez a könyvbemutatón: Székelyföld monumentális nyitott képeskönyveivel Váradi Péter Pál virtuálisan megteremtette Székelyföld képi autonómiáját. A képi autonómia nyilván szellemi autonómiát is jelent – mutatott rá az újságíró, akit évtizedes jó barátság köt a szerzőpároshoz, több kötetük előszavát ő írta, így a Benedek Elek-emlékkönyvét is.

- Orbán Balázs óta Székelyföldet nem járta így keresztül-kasul még senki sem, mint Lilla és Pali - hangsúlyozta. Pali bemutatja a tájat, Erdély-Székelyföld értékeit, fotói szinte magyarságvallomások, Lilla pedig ráhangolja az irodalmat a megmutatott tájakra. Ez a munka a hazaszeretet különös izzású bizonysága, s ez kiváltképp fontos most, amikor annyifelé vagyunk szaggatva, s oly sokféle politikai vitában forgácsolódunk szét itthon és otthon. Nagyszerű dolog, hogy valaki ilyesmire szánja az életét. A nemzetegyesítésnek nemes munkáját végzik el. S ezekkel a kötetekkel pótolják mindazt, ami a magyar tankönyvekből itt is, ott is, szinte Kárpát-medence szerte hiányzik.  A magyarságismeretet erősíti minden kötetük, valamennyi ezért sikerkönyv.

Dr. Praznovszky Mihály, aki a veszprémi könyvpremier előtt heteken át együtt járta Erdély településeit a szerzőpárossal, könyvbemutatókon közreműködve, szinte megrészegülve Székelyföld vendégszeretetétől, lelkesedve szólt arról, mit jelentett neki, hogy lépten-nyomon személyesen találkozhatott mindazzal a szellemi-lelki és épített művészeti értékkel, amelyről korábban csak tanulmányai során, s könyvekből voltak ismeretei.

Sylvester Lajost a kisbaconi Benedek Elek-emlékház (a legendás Mari-lak) avatásának közel fél évszázados eseményeiről faggatta. Az író ugyanis a ’60-as évek Romániájában mint megyei művelődési elnök kezdeményezte Háromszéken a Benedek Elek-emlékház létrehívását.

Az emlékházavatón – idézte fel a hajdani hőskorszakot – valóságos magyarságtalálkozó jött létre, nagy ideológiai fesztávolságú társaságok  is érkeztek a jeles eseményre, ahol egy asztalhoz ültek akkor a kisbaconi fák alatt Nagy Istvántól, a proletár írótól a börtönviselt Bözödi Gyurka bácsiig, Sütő Andrásig sokan, s tömegesen eljöttek a „mezei hadak” is a nagy mesemondó házához, s a világ minden pontjáról érkeztek magyarok.

Az est varázslatos hangulatát fokozta Soós Andrea előadóművész közreműködése, aki Elek apót, mint a Szembejövő embert idézte meg Magyari Lajos emlékezetes, hasonló című versével. A Szembejövőt, aki mikor Erdélyből  az első világháború végén nagyon sok erdélyi menekült Magyarországra,  szembefordulva az újkori exodusszal Budapestről Kisbaconba költözött, és aztán ott a még számára az Úristentől kirendelt nyolc esztendőn át egy szellemi szigetet teremtett. Ebben az időben az irodalmi élet nagyjai adták egymásnak a kilincset, illetve időztek ott nemes vitákban, sors-beszélgetésekben tervezgetve a jövőt. Elek apó az első gyermeklap szervezőjeként (Cimbora) százakkal levelezett a Kárpát-medencében. Azt a sorsot vállalta, amely az ő székely-magyar népének a sorsa, a küzdelmes hűséget elfogadta.

„Visszamentem azért, mert minden írásom Erdély földjében gyökerezik, Erdély földjének és levegőjének köszönhetem azt, hogy valamicsodás író lett belőlem... Ha ellenállhatatlan erővel nem vitt volna haza az édes anyaföldre a honvágy, akkor is hazamegyek, mert éreztem, hogy amikor sok-sok ezrek hagyták ott Erdélyt... nekem haza kellett mennem, hogy visszafizessem egy részecskéjét bár annak, amit az édes anyaföldtől kaptam” – olvasható vallomásrészlete az emlékkötetben.

Tollának szárnyalása, meseátírásainak íve eléri a hun-magyar összetartozás és folytonosság régióit, felülemelkedik a történetírói okoskodásokon, úgy mond és úgy alkot mesét, hogy az legyen az érzésünk: milyen jó magyar embernek lenni – fogalmazódott meg az esten, melyhez méltóbb epilógust nem is találhatott volna a szerkesztő irodalomtörténész, mint Dsida Jenő magyar rapszódiáját, a Psalmus Hungaricust, melyet Soós Andrea megrázó, felrázó erővel szólaltatott meg. 

Toldi Éva