Robinson úr itthon

Tárca
Tulajdonképpen háromszor vettem el a francia feleségemet. Mi a francia feleségemmel nagyon szerettük egymást, elejétől végéig, talán még ma is, azt lehet mondani, amikor már húsz éve nem láttam őt. Megpróbáltuk, ha törik, ha szakad, áthidalni azt az óriási szakadékot, ami elválasztott minket egymástól. Ebbe a szakadékba mindig beleestünk, és mindig megütöttük magunkat, akkor ő kétségbeesésében mindig elintézte a válást. 

 

Robinson úr itthon

 

1935. október 11-én született Ferdinandy György, hetvennégy éves. Hetvennégy, borzasztó. A legélvezhetőbb, legizgalmasabb élő író e tájban. Amióta olvasom, ismerem, amióta látom, azon töröm a fejem, ugyan miért nincs ott mindenütt, ahol érvénnyel meg kell szólalni bármiről. És van-e valami, amiről ne volna képes érvénnyel megszólalni? Őt talán nem fogná vissza titkos szövetség, avantgarde szabadkőműves fogadalom. Nem értem, miért az öreg, fásult, a hazai hazugságdömpingbe belezöldült, de bármikor, akár hajnalban is előrángatható nagyírókat látjuk, halljuk. Ugyan miért kell hallanom – de főleg miért a fiatal irodalomkedvelőknek – azokat az ötvenkönyvű figurákat, akik tehetségesen vagy tehetségtelenül, de már az előző érát is végigügyeskedték? 
   Felfoghatatlan. Sok minden (megtapadó majd elváló ívek, szövetségek, kapcsolódások, üzletágak, nagyipari író- és írónőgyártás) felfoghatatlan az élő magyar irodalomból.
   Hát kinek van Del Duca-díja, Kinek Saint-Exupery?
   Hogyan viszonyulnak ezek a Kossuthoz, hogyan a rejtélyes Babérkoszorúhoz?

   És ki merte kimondani az elmúlt húsz évben, hogy ötvenhatban: „Mindent látni akartam. A jót és a rosszat is. Személyes élményeim vannak a forradalomról. Ez ma már nem szerencsés, mert azt veszem észre, hogy az utókor nemigen kíváncsi a rosszra.” Miért nem zavar bennünket, hogy az ünnepeinkkel is (megint) hülyét csinálnak belőlünk azok, akiknek karcsú igekötőjük nincs az ünnep mibenlétéről? Hol van a derű a magyar irodalomból? Lehet, x ezer kilométernyire kell érni a magyar élettől, hogy a derű meghatározó elemként jelenjen meg?

   Ferdinandy élete minden elemében érdekes és elementáris. Minden megszólalása (hogy írásait ne is mondjam, tetszenek emlékezni a Szomorú szigetekre?) eleven és izgalmas. Fogalmam nincs, van-e még egy ilyen hülye ország, mint a miénk. És ez nem politika, nem is a gazdaság, nem az élelmiszeripar, hanem csak az irodalom, amire a mai helyi viszonyok közt szinte senkinek nincs szüksége a néhány ezer emberen kívül, aki irodalomból él. Már a Határ Győző iránti érdektelenség is talány. De Ferdinandyé az abszurdhoz közelít. Megrendítő apa-elbeszélése nem egy életre, kettőre szól.


   De nem csak ez, nem ennyi. Javasolt előhalászni, megvásárolni - a magyar nyelvben, kortárs magyar irodalomban harciasan pöffeszkedő magyar irodalmárnak kötelező - a néhány éve az Orpheusz Kiadónál megjelent beszélgetőkönyvét (beszéletőtárs Kurcsár Katalin) Robinson úr töprengései című könyvet.
   Ízelítőül, ijesztésül:
   A házasságról, a szocializációs különbségekről:
„Tulajdonképpen háromszor vettem el a francia feleségemet. Mi a francia feleségemmel nagyon szerettük egymást, elejétől végéig, talán még ma is, azt lehet mondani, amikor már húsz éve nem láttam őt. Megpróbáltuk, ha törik, ha szakad, áthidalni azt az óriási szakadékot, ami elválasztott minket egymástól. Ebbe a szakadékba mindig beleestünk, és mindig megütöttük magunkat, akkor ő kétségbeesésében mindig elintézte a válást. Azután amikor már lezajlott a per, megünnepeltük, beültünk egy vendéglőbe, és onnan már általában kettesben mentünk haza és kezdődött a következő házaséletünk.”

   A magyar nyelvről: „Egy egészen csodálatos nyelv, és mindent, amit ebből a nyelvből meg lehet tanulni, azt még ma is igyekszem megtanulni. Az ember gyakran találkozik olyan dolgokkal, amik elszorítják a torkát. Minél több idegen nyelven tanultam meg – hiszen először németül, franciául, végül pedig spanyolul éltem és írtam – annál biztosabbá vált, hogy a magyar mindezeknél sokkalta különb munkaeszköz, sokkalta gazdagabb és szebb nyelv. Minél több idegen nyelvet ismertem, annál jobban beleszerettem a magyarba. Ez volt valószínűleg az az erő, ami megtartott. Itt arról van szó, hogy amikor egy író magyarul ír, akkor alakítja is a nyelvet. Akár új szavakat, új kifejezéseket, új fordulatok tömegét hozhatja be, és ez még ráadásul jót is tesz neki. Franciául vannak szentesített kifejezések és fordulatok, és minden helyzetben ezeket kell használni. Ha nem ezeket használod, még ha helyes is, amit használsz, akkor az olvasónál nem ugrik be, amit mondani akartál. A francia írók nem alakítják a francia nyelvet, a francia akadémikusok alakítják a francia írókat”.

   A megérkezésről: Úgy éreztem, hogy beletartozni ebbe a csapatba, a magyar irodalomba, nagyon nagy dolog. Azok közé, akiket negyven éven át úgy olvastam, mint a Szentírást. Itt most elsősorban Déry Tibor rövidprózájára gondolok, Mészöly Miklós, Gion Nándor, Bodor Ádám, Tar Sándor írásaira. Sorolhatnám tovább. Hogy ezek mind, mint mondják, ’régiek’? Ma, érzésem szerint rossz passzban van a honi prózairodalom. Fojtogatja egyrészt az érdeklődés, az olvasók hiánya, másrészt a féldilettánsok rohama: legnagyobb bajunk persze irodalmon kívüli: az ország nincsen benne a nagyvilág áramlataiban.”

Onagy Zoltán

 

   (Kiegészítés: Prof. Dr. Ferdinandy György a Puerto Rico-i egyetem tanára, író, irodalomtörténész, az emigrációs irodalom kritikusa.

   1956-ban Franciaországban kezdett új életet.

   Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a strasbourgi és a dijoni egyetemen végezte.

   1969-ben doktorált irodalomtudományból Strasbourgban, disszertációját Reményik Zsigmond dél-amerikai írói tevékenységéről készítette.

   1964-ben Puerto Ricoba költözött, ahol az Állami Egyetem tanáraként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.)

 

 

Kötetei:
L'île sous l'eau elbeszélések  Strasbourg, 1960 
Famine au Paradis elbeszélések  Strasbourg, 1962 
Látószeműeknek versek  Strasbourg, 1962 
Avant l'orage színmű  h. n., 1964 
Tizenhárom töredék versek  Rio Piedras, 1964 
Hét szűk esztendő 1958-1964 rajzok, riportok, krónikák  Rio Piedras, 1964 
Futószalagon elbeszélések  München, 1965 
Le seul jour de l'année elbeszélések  Párizs, 1967 
Itinéraires elbeszélések  Párizs, 1973 
L'oeuvre hispanoaméricaine de Zs. Remenyik   Strasbourg, Párizs, 1969, 1975 
Nemezió González egyetemi tanár beszéde a Fekete-erdő állataihoz elbeszélések  Párizs, 1970 
Chica, Claudine Cali, trois filles dans le monde regény  Párizs, 1973 
Valenciánál a tenger szövegek  München, 1975 
Saldo a medio camino elbeszélések  Burgos, 1976 
FantôŠmes magnétiques elbeszélések  Párizs, 1979 
La Ferme de l'étang mese  Párizs, 1982 
A mosoly albuma elbeszélések  London, 1982 
Mamuttemető - Magyarok a trópusokon kisregény  Chicago, 1982 
Youri regény  Paris, 1983 
Nyugati magyar széppróza antológiája, 1982. vál., szerk.   Bern, 1983 
Az elveszett gyermek   Chicago, 1984 
Hors jeu elbeszélések  Párizs, 1986 
A vadak útján elbeszélések  Chicago, 1986 
Szerecsenségem története regény és elbeszélések Magvető Budapest, 1988 
Furcsa, idegen szerelem elbeszélések Szépirodalmi Budapest, 1990 
Üzenőfüzet elbeszélések Magyar Világ Budapest, 1991 
Szomorú szigetek, Vadnyugati napló 1958-1988   Budapest, 1992 
Mémoires d'un exil terminé elbeszélések  Budapest, 1992 
A francia vőlegény elbeszélések Magvető Budapest, 1993 
Távlattan Vadnyugati glosszák, riportok, kritikák Felsőmagyarország Miskolc, 1994 
Az amerikai telefon elbeszélések Orpheusz Budapest, 1996 
Entre chien et loup elbeszélések Orpheusz Budapest, 1996 
Könyvészeti jegyzetek. 1959-1996  Orpheusz Budapest, 1996 
Nézem az életemet elbeszélések Orpheusz Budapest, 1998 
Hambre en el paraíso, Textos escogidos, 1962-1996 elbeszélések Orpheusz Budapest, 1998 
Egy régi placc elbeszélések Kortárs Budapest, 1999 
Mágneses erővonalak válogatott kisregények Kortárs Budapest, 2000 
Gyönyörűen tudott fütyülni elbeszélések Ister Budapest, 2001 
[majd bepótoljuk] tárcák Orpheusz Budapest, 2002 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése