Édesapa karjában

Ilyen hiteles helyen jártunk még szombaton, és vasárnap is, de ott a mámor a táncban volt nem az innivalóban. Ide szoktunk járni gyerek táncházba mi is péntekenként, át a Dunán, amit egy darabig tengernek hívtam, de ma már tudom, hogy folyó. A Hagyományok Házának nagytermében lépett föl a barátnőm Kinga, aki Konkoly Gyuri bácsi és Veress Enéh leánya. Kinga a Csillagszeműekkel táncol.

Örökké késedelmes, időzavarral és álmatlansággal küzdő Barátaim!

Általában egy kis alvás után éjfél után, jó idővel szoktam anyának azt mondani, hogy édes vagyok.(Ilyenkor apa is fölnéz az órára. 2.45!) Aztán, ha nem érti, akkor azt mondom rendesen, hogy éhes vagyok. Éjjelente egy kis kását kell nekem főzni. Vagy tejet. Édesanya ettől egyáltalán nem nagyon boldog. Veszekszik velem fojtott hangon. De én ezt egy kissé még élvezem is, szeretem az éjszakát, mint a bagoly a vadászatot, mert ilyenkor még odaférek anyához, ott ahol a legfinomabb! Sejtitek miért?   

   Én viszonylag korlátozottan ismerem a számokat, de azért bátran használom őket: egy, kettő, három és maximum hét, esetleg tíz. A 11 még kívül esik a számrendszerem, de Édesapa miatt ez még mindig a június 11-i hét, amikor kivártuk a leghidegebb, legviharosabb napot és Szemadám Gyuri bácsival elmentünk a Fővárosi Állatkertbe.

Ha nem tudnátok Szemadám Gyuri bácsi nemcsak nagy festő (egy kissé részeges grafikus kolléga szerint úgy fest, mint egy japán öregasszony) aki nagyon szívesen és szépen fest madarakat, ír még könyveket is, forgat filmeket is, mesélni is szeret, de nagyon, ám emellett a nagyragadozók ápolója, majd főápolója volt vagy egy évtizeden keresztül az állatkertben, amikor nem tanulhatott tovább. Hát tanulta akkor az életet.
Láttam is egy olyan fényképet Haris Laci bácsinál, hogy a nyakában egy oroszlánnal áll. Olyan nagy kócos hímmel. Akkor még ő is nagyon kócos volt.

A nagyvadakat most először a Cirkusz sörözőben kerestük, de nem volt ott ekkor még a régi kollégák közül senki, így Gyuri bácsi magához vett egy pohár sört, és mentünk. Mégpedig arrafelé, ahol laktak és laknak az ápolók közül sokan, ahol egykor a vágóhíd volt, mert innen etették a ragadozókat, hogy ne kívánják meg Gyuri bácsit ebédre. Most innen felől mindenféle járművek, kellékek voltak, és az új szafari ház. A zsiráfok nem látszanak, de mi igen, ahogy majd összenyaltak engem édesapa karjában.

Aztán itt a párducok előtt állok, de apa nagyon bizonytalan állattanilag.

Gyuri bácsinak a régi ragadozók voltak az igaziak, de akkor még ős is magával ragadott egy két szép leányt a kerítésen keresztül, ahogy apának mesélte. Láttuk a majmokat, a Lajhárt, ahogy kimászott helyéről és nagy nehezen szedték le a csatornáról, a De fontosabb, hogy minden állatot ismert és mindről szívesen mesélt, a hüllőket kivéve. A kecskékhez már magam másztam be, egy kislánynak a szoknyáját el is kezdték enni, és én nem is akartam kijönni. Még benéztünk visszafelé is a Cirkusz sörözőbe, mert az Gyuri bácsi szerint egy „hiteles hely”.

Ilyen hiteles helyen jártunk még szombaton, és vasárnap is, de ott a mámor a táncban volt nem az innivalóban. Ide szoktunk járni gyerek táncházba mi is péntekenként, át a Dunán, amit egy darabig tengernek hívtam, de ma már tudom, hogy folyó. A Hagyományok Házának nagytermében lépett föl a barátnőm Kinga, aki Konkoly Gyuri bácsi és Veress Enéh leánya. Kinga a Csillagszeműekkel táncol.

Ez egy olyan táncegyüttes, ahol négytől tizennégy évesig járnak a gyerekek és mindenki fönn hömpölyög a színpadon és táncol. Itt Enéh ölében ülök, aztán láthatjátok Kingát beöltözve, rajta az édesanyja mellénye, ami még az uzoni nagymamájáé volt. Kinga egy másik kislánnyal táncolt, nagyon kellett figyelni, mert a fiúk, meg a nagyobb táncosok rendre hátra szorították őket. De aztán kijöttek előre meghajolni ügyesen. Annyira tetszett a tánc, hogy a szünetben egy nálam is kisebb kislánnyal elkezdtünk a szép mintás kövön táncolni, majd le is ültünk utána.  

Vasárnap aztán itthon hagytuk Édesanyát, mert lázas volt, úgy köhögött, mint én, csak jobban. Beültünk Apával az autóba és én mondtam neki a hátsó ülésből, hogy Apa! Csak óvatosan, szépen lassan vezessél. Elmentünk

Veresegyházára Enéhékhez, ahol Konkoly Gyuri bácsi főzött, és Balikó Gyula bácsit, Nagy Gábor bácsit, Gál Lehet festőművész bácsit ünnepelték a felnőttek. Születésnapokra hivatkozva koccintgattak. (Ezek mind képzőművész bácsik. Festők, tanárok, mifélék.) 

Én korcsolyáztam. Valamiért így hívom a rollert, amin Kinga tologatott. Egész nap ott voltunk apával sötétedésig. Tehát reggel tíztől, este tízig, anya nélkül! Édesanya el sem akarta hinni, hogy így elvagyunk.

Sötétben indultunk haza, de csak a következő faluig kiabáltam, hogy nem akarok haza menni, aztán elaludtam. Arra ébredtem, hogy anya ölel. Azért ez már jó volt…

A hintában Gál Lehel Ákos nevű fiával láthattok.

(Azt mondták apára is, hogy fiú. De ő szerintem apa.) Ákos többször mondta nekem, hogy ő már négy éves. Hittem is, nem is, mert a három még világos, de a többi az sok.

Viszont játszottunk sokat… Most reménykedjünk, hogy még a héten kaptok Tőlem egy levelet és akkor „utolérjük” magunkat. Mint baglyot az árnyéka.

Legyetek addig ti is az éjszaka barátai. Anyukátok mit fog szólni hozzá?

Majd meséljetek:

Ölel Benneteket Stefánia Irma
még mindig Teci 

 Kapcsolódó: Stefikönyvhét: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2550