Tárca

Tárcák

Szőcs Géza: Utolsó levél Bréda Ferencnek

Erről a névrokonról, erről a fiúról, akit Brédának hívtak, mint egy brabanti várost, talán saját verssoraival mondhatjuk el a legfontosabbat, mely strófáról majd felismerhető lesz a hely, hogy hova temettük – ha jónak látjuk, hogy sírját ezekkel a sorokkal jelöljük meg.

Könyvek esőben, napsütésben

Varga Klára jegyzete a kolozsvári könyves sokadalomról

Varga Melinda: Az időszínház utolsó állomása

Három órát beszélgettünk, gyerekkorról, Déváról, a felolvasónődről, a világról, a szellemről, a párizsi évekről, a nőkről. A nyilvánosságnak szánt változatból a lényeg persze kimaradt. Ha sok mindent mond el az ember, bolondnak nézik, vágjunk. Tudjuk, mi! – kacsintottál, s meggyújtottad a huszadik cigarettát is, nagyokat köhögve, káromkodva közben.

Eltörölték a határidőt – Szente Anita jegyzete Farkas Wellmann Éva és az Evilági zenekar bemutatójáról

A tíz parancsolat nem népszerű, nincs feltüntetve a metróaluljáróban, pólóra sem nyomtatják, mégis örökérvényű. Vallástól függetlenül magába foglalja a kimondott és nem kimondott szabályokat. Sok esetben megpróbáljuk kiforgatni, átfogalmazni, de az alap ugyanaz: a hat napon át teremtett világban élni, és élni hagyni.

Eltérni az origótól

Szente Anita jegyzete Dezső Kata Akiket hazavártak című debütkötetének bemutatójáról

Bőség zavara

Baráth Lajos

Tizenhét regényt és novelláskötetet, forgatókönyveket, drámát írt, számolatlanul publikált és tárcázott. Jellemző, hogy utolsó kötete 1989-ben jelenik meg, túlzottan az átkos része, így szól az aktuális ítélet. Pedig néhány hete pincejárat, lomtalanítás, kézbe került Baráth Lajos néhány szerencsésen egy dobozba keveredett kötete. Finom kis megfigyelések, remek meglátás, hihető és érzékelhető helyszínrajzok, olvasható kisnovellák.  Csak. Csak ne lebegne bántón minden bekezdése fölött a kötelező vörösen szitáló köd. A kora meghatározza az írót. Nem bújhat el, nem bújhat ki.

Ratkó József

Számomra mindig kényelmetlen, ha alkohollal kierősített művészember egyik pillanatról a másikra forradalmárba vált, bömbölve forradalmár, még akkor is, ha éppen forradalmi a helyzet. Szükség volt némi telő időre, hogy felismerjem, a dolgok így soha nem függenek össze. Ahhoz is idő kellett, hogy az emlékek és Ratkó József költő leváljanak egymásról, megmaradjon a költő, akitől sorok, strófák, kész versek dörrennek be alkalomadtán, pedig soha nem tanultam verset, a Ratkók megtapadtak.

Onagy Zoltán: Halni meg és B. Horváth István: Mécsesek Szervác Józsefért

Szervác József

Az Aszály előtt páratlanul, a túlzásokig keserű pentatonja mégis váratlanul éri az olvasót (engem). Szeretné megkerülni, nem kívánja feltenni az obligát kérdést: miért ilyen kevés ez a burjánzó szomorúság, elveszettség, komor tekintet? Miért, honnan ez az elképesztő bú és bánat, világméretű nihil? Ez még a kilátástalan kommunizmus építése, netán már a kétségbeejtő kapitalizmusé? Elő- és felkészít? Tudatosan vezet az Átdolgozás változó világszemléletébe?

Íróbajnok irodalmon kívül

Mondom, beteg ez a világ. Hajlamos vagyok persze arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha már lektűrt olvasnak a népek, származzék az tudósembör tollából, aki fennen hangoztatja, hogy úgy ad át ismereteket kultúrákról, hogy az észrevétlenül-olvasmányosan épül be az emberek tudatába... és végül is, ezek mégiscsak kalandregények, talán. Olyanok, amit ez a kor érdemel, és amilyenekkel a "szépirodalmi" eladási listák élén lehet trónolni.