Ugrás a tartalomra

Az én csigavonalai – Kritika Bajnai Nóra Katalin Ön-zene című verseskötetéről

 

"Bajnai Nóra Katalin befogadható, hétköznapi képekkel, csaknem elbeszélésszerű könnyedséggel sejteti a saját benyomásait, szabadon ingázva műnemek és műfajok között, absztrakt és konkrét határán, csattanós rímkezeléssel. Ént lebontani akaró erőlködés és önmagából való kilépés nélkül mutatja be képlékeny, talán csak mozaikdarabokban ábrázolható világunkat, s a saját világát: „Békét mutatnak a dinnyemagok, / nem akadtak még a torkomon. / Ám közben kifogyott a filctollamból a tinta.” (Ajtók). Ha belépünk ezeken az ajtókon, könnyen lehet, hogy magunkra ismerünk a vékony kötetben, amely a kifogyó tinta ellenére is éppen elég lehetőséget kínál annak, aki egy fiatal hang első koncertjére vált magának jegyet." –  Stenszky Cecília kritikája.

 

 

 

Az én csigavonalai

 

– Kritika Bajnai Nóra Katalin Ön-zene című verseskötetéről

 

(Scolar versek, 2009)

 

   Egyszerűségével és mégis alapos koncepciójával hökkent meg már első ránézésre Bajnai Nóra Katalin debütáló verseskötete, az Ön-zene. A hátlapon az ízelítő, mely mintha könyörtelenül bevilágítana emberi létünk eldugott vagy elfelejtett rétegeibe: „Keserű a kávé, / de illatos a hajnal. (Hűs Tavasz) / Ne zsörtölődj, mondd csak szépen: / amivel éppen áltatod magad.”  (Kávézacc).

   A fiatal, még egyetemista költő szokatlan, senki máshoz nem igazodó formákat keres önmaga és a világ megfogalmazására, s legfőbb eszközét, a szavakat nagy magabiztossággal és kreativitással állítja szolgálatába. A konkrét képekből, gondolatokból vagy egy-egy nehezen megfogalmazható érzelemből kibomló líra a szavakkal játszik, azok képzetkörével és ismételgetésével, mintha puhatolná, melyik hogyan fejezi ki jobban azt a valóságot, amelyet ábrázolni szeretne. Ha másként nem megy, spontán sodortatva magát a nyelvvel és költői eszközök halmozásával, de nem hagyva, hogy azok fölébe kerekedjenek. „A mese érdemes dolog. / Bemeséled magadnak, / sokat mormolod. / Recitálod. Felszenteled. / Sokáig úgy hiszed. / Egész a szívedig görgetve / kebleden melengetheted. / Bizonyára mondva gondolod. / És tüzetesen gombról gombra / magadba gombolod.” (Meseterápia)

   A kötet minden sorából fiatalság és modern életérzés sugárzik, melyet a mai szavak és a szerző generációjára jellemző élethelyzetek erősítenek, legtöbbször szokatlan asszociációkkal karöltve a magyar nyelvről. Ezek gyakran egészen távoli képzetkörökbe visznek el, de sokszor vissza is térnek egy csavarral, magukkal hozva minden útközben felszedett jelentést és hangulatot: „Önző mű: nem az ember, / de az ember önző műnem. / Kenterbe veri bőven / a kender. Önző mű nem, / de önző műnem az ember.”  (Ön-zene)

   Szójátékokat, költői eszközöket és tipográfiai megoldásokat (zárójel, kurziválás, behúzás, üres sorok) is bátran használ a költő a kötetben; s a versek, elrugaszkodva a kiindulóponttól önmagukban kelnek útra, s a befogadóban keltett képzettársításokkal érkeznek vissza csigavonalban: „Elcsigásodott a kedvem, / mint csigaházban a csigának. / Szinte becsavarodott a búbja, / mert valahogy: / belehabarodott a búba.” (A csigában).

   A költő belső világa elsősorban a XXI. századi nagyvárosi értelmiségi létet jeleníti meg, felvillantva sok más világ elemét is. Az irodalmi nyelv peremére is elérve a köznapi, élő beszédet emeli sok helyütt lírává, s a vezérmotívumok mellett elsősorban az én sodrására támaszkodva járja körbe újra meg újra a vers a kifejezhetetlent. Formailag és tartalmilag nemigen kategorizálható versek ezek, a gondolatritmusnak, a ritmusnak és a hangulatnak a szavakat alaposan kihasználó elegyében: „lenni sírni ülni mászni sírni állni járni sírni / fázni félni sírni futni futni futni futni / futva sírni futva fázni futva félni futva járni” (Ütem-terv).

   A jól megválasztott címek általában újabb jelentésárnyalatokkal gazdagítják a verset, a konkrét képek sokszor abszrahálódnak, vagy éppen fordítva történik mindez. Az olvasati lehetőségek szemünk láttára megsokszorozódnak, és gondos odafigyeléssel észlelhetjük azt is, amit csak sejtetni kívánnak, miközben a lírai én olykor önmagát is megkérdőjelezi egy-egy egészében zárójelbe tett verssel (Semmi-dal, A szó ma).

   Az Ön-zene a világ és ember kapcsolatának tudatosulási folyamata, hogy a szavak szűrőjén át is mindenki a maga univerzumának Napja; de az ember-lét nem ragadhat le itt; bár a világ lassan élhetetlen hellyé válik, s a benne uralkodó zűrzavart szokatlan képekkel, megdöbbentő szóhasználattal és merész asszociációkkal lehet csak kifejezni: „Döntéseim hirtelen egérkattintások, / nincsen hozzájuk túl sok közöm. / Csupa elkeskenyedő, kényszeres kívánság / szövi be pókvilághálóként / kipúderezett érzéseink retikülnyi kényszerzubbonyát. / És tisztességes sírfelirat helyett, miután fölöslegessé vált, / valódi márkajelet kap a lélek, olykor logót. /Mivel nem elég szétlyuggatott még: lékeket / Merevlemezt maga alá. / Saját melege helyett kohót.” (Variációk zavarra [Ballada a homályról])

  Bajnai Nóra Katalin befogadható, hétköznapi képekkel, csaknem elbeszélésszerű könnyedséggel sejteti a saját benyomásait, szabadon ingázva műnemek és műfajok között, absztrakt és konkrét határán, csattanós rímkezeléssel. Ént lebontani akaró erőlködés és önmagából való kilépés nélkül mutatja be képlékeny, talán csak mozaikdarabokban ábrázolható világunkat, s a saját világát: „Békét mutatnak a dinnyemagok, / nem akadtak még a torkomon. / Ám közben kifogyott a filctollamból a tinta.” (Ajtók). Ha belépünk ezeken az ajtókon, könnyen lehet, hogy magunkra ismerünk a vékony kötetben, amely a kifogyó tinta ellenére is éppen elég lehetőséget kínál annak, aki egy fiatal hang első koncertjére vált magának jegyet.

 

Stenszky Cecília

 

Bajnai Nóra Katalin – 1988-ban született Budapesten, jelenleg magyar és pszichológia szakos hallgató az ELTE-n. Rendszeresen publikál a Forrásban, a Csillagszállóban, a Spanyolnáthában és az Ujnautilusban. Ön-zene című első kötete 2009. novemberében jelent meg.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.