Ugrás a tartalomra

Zsoldos-Demjén Anetta: Szöveggondozási problémák (nem csak) a magánkiadásoknál

Néhány évvel, évtizeddel ezelőtt a jól körülhatárolt kiadói profiloknak köszönhetően szinte biztosra vettük, hogy egy bizonyos típusú könyvet milyen kiadónál kell keresnünk, az utóbbi évek azonban jelentősen átrendezték a könyvkiadással kapcsolatos ismereteinket, előfeltevéseinket. Míg korábban multinacionális, a maradandó értékeket megjelentető, komoly kiadókról, az olvasók szórakozását kiszolgáló, főként nyereségorientált kiadókról, valamint a szűk piaci igényeket kielégítő, küldetésorientált kis kiadókról mint önálló, jól körülhatárolható kategóriákról beszéltünk, addig mára elmosódtak ezek a határvonalak, egymás után alakulnak meg a különböző nagyságú és orientáltságú kiadók, amelyek már nem olyan rések betöltésére hivatottak, amelyeket a nagy kiadók meghagytak, hanem piaci versenytársai kívánnak lenni a nagyoknak.

 

 

 

 

Zsoldos-Demjén Anetta

 

Napjaink könyvkiadói gyakorlata kontra kiadói hagyományok

 

Szöveggondozási problémák (nem csak) a magánkiadásoknál

 

 Napjaink könyvkiadásának tematikai gazdagságából a szépirodalmi művek mind a kereslet, mind a kínálat szempontjából kiemelkednek; ezt a tényt a tavalyi év könyvforgalmi adatai is alátámasztják. „A gazdasági válság ellenére a szépirodalmi, illetve fikciós művek eladása tovább növekedett, így az elmúlt évben is megőrizte a nemzetközi összehasonlításban is kivételesen erős piaci pozícióját. Az ebbe a kategóriába sorolható művek 20,08%-os piaci részesedésükkel 12 889 077 000 Ft forgalmat könyvelhettek el.” 1
A szépirodalmi könyvek piacán jelennek meg leginkább a magánkiadások is, egyre több ezzel foglalkozó cég biztatja a kezdő írókat, hogy legyenek saját maguk kiadói. Az ma már világosan látszik, hogy a magánkiadás egyáltalán nem egy olyan kategóriát jelent, amelybe a rangos kiadóktól elutasított, általuk kevésbé értékesnek tartott művek kerülnek, azonban azt is tisztán kell látnunk, hogy sok esetben a kellő gondosság, odafigyelés hiányában a könyvek zöme tele van hibákkal, ami jelentősen rontja az olvasmányélményt is. Természetesen a hibás könyvek fogalmát nem feltétlenül kell a magánkiadásban vagy kisebb kiadóknál megjelent művekhez csatolni, azonban rájuk fokozottabban érvényesek ezen megállapítások, hiszen ez esetben a hagyományos könyvkiadói, szerkesztési munkafolyamat jelentősen lerövidül, többnyire egy kézben összpontosul.
A következőkben a magánkiadások tipikus hibáira szeretném felhívni a figyelmet, valamint néhány pontban összefoglalni azokat a tudnivalókat, amelyek segítenek elkerülni ezeket, hiszen fontos leszögezni, hogy egy kéziratból azáltal még nem válik könyv, hogy megformázzák és kinyomtatják, esetleg feltöltik az internetre. „Az évszázadok alatt kialakult könyvkiadói hagyomány nem tartalmatlan, üres forma, hanem a magyar kulturális örökség része, amelyet elődeink hagyományoztak ránk, s amelyet nekünk kell átadnunk az utánunk következőknek. Közös felelősségünk, hogy az örökséget gazdagítsuk.” 2
Sokan nem tudják, hogy a könyvnek a főszövegen túl vannak járulékos részei is, melyek közül elmaradhatatlan a címnegyedív, vagyis a könyv első négy oldala: a szennycímoldal, a sorozatcímoldal, a címoldal és a copyright oldal. Az egyik leggyakoribb hiba a címnegyedív hiányos, hibás szerkesztése; általános, hogy csupán két oldalból, a címoldalból és a copyright oldalból áll, s főként ez utóbbin szoktak oda nem illő dolgokat is feltüntetni, például – hogy csak kettőt említsek a sok közül – reklámot vagy köszönetnyilvánítást. Hogy pontosan milyen adatokat is kell a címnegyedívnek tartalmaznia, s melyik hová való, a következőkben foglalom össze röviden. A szennycímoldalon a szerzőt és a mű főcímét kell feltüntetni, jelenlegi funkciója szerint (régebben a címoldalt védte a szennyeződéstől) előkészíti a címoldalt, így tipográfiailag visszafogottnak kell lennie. A sorozatcímoldalt akkor használjuk, ha a könyv egy sorozat részeként jelenik meg, ilyenkor ennek adatait kell megadni, azonban ha egyedi műről van szó, akkor az oldal üresen marad. A címoldalnak öt alapadatot kell tartalmaznia: szerző, cím, kiadó, kiadás éve és helye. Ezeken kívül szerepelhet rajta a művet azonosító megnevezés (pl. műfaji megjelölés), kiadásjelzés, kötetszám, amennyiben szükséges. Kerülni kell a nagyon zsúfolt és többféle betűtípusból, betűméretből szedett címoldalt, a legjobb, ha a főszöveggel megegyező a betűtípusa, és maximum négy fokozat szerepel rajta. A címnegyedív utolsó oldala a szerzői jogra és a könyv közreműködőire (pl. illusztrátor, borítótervező, műszaki szerkesztő stb.) vonatkozó adatokat tartalmazza. Ha fordításról van szó, itt kell megadni az eredeti mű címét és a fordításhoz felhasznált kiadás adatait. A szerzői jogra vonatkozó adatok a © jel után következnek, a szerző nevét és az első kiadás évét kell megadni. Ezen kívül a jogfenntartást szövegesen is meg lehet fogalmazni (pl. Minden jog fenntartva. A könyv másolása, sokszorosítása, adatfeldolgozó rendszerben való tárolása a szerző és kiadó előzetes írásbeli engedélyéhez kötött.). Ugyancsak itt kell feltüntetni a könyv ISBN számát is (az OSZK keretein belül működő Magyar ISBN és ISMN Irodától kérhető e-mailben, faxon vagy levélben), valamint az esetleges támogatás tényét. Bár a könyv technikai előállítására vonatkozó, ún. kolofonadatokat a könyv utolsó lapján kell feltüntetni, azonban – amennyiben ez technikailag nem kivitelezhető – elfogadható a copyright oldalon való közlésük is. A címnegyedív egészével kapcsolatban fontos továbbá, hogy bár a terjedelembe beleszámít, azonban oldalszámot nem kell feltüntetni rajta. Ugyanez érvényes a könyvben található egyéb üres oldalakra is, valamint azon oldalakra, melyek csak fejezetcímet vagy illusztrációt, képet tartalmaznak.
Bár látszólag lényegtelennek tűnő, mégis fontos és a megőrzendő kiadói hagyományok közé tartozik a könyv lényeges részeinek páratlan oldalon való szerepeltetése is. Így mind az ajánlás, mottó, előszó, tartalomjegyzék, mind a könyv főszövegének első oldala s az önálló lapon szereplő fejezetcímek is páratlan oldalra kell, hogy essenek. Sokan költségcsökkentés miatt nem követik ezt az elvet, sajnálják üresen hagyni az oldalakat csak azért, hogy páratlan oldalra essenek a fent említettek, azonban ez sem csak egy üres forma, arra szolgál, hogy felhívja a figyelmet a könyv fontosabb részeire.
Mivel egyre több szerző maga tervezi a könyv borítóját is, ezért érdemes erről is egy pár szót ejteni. A puhatáblás könyvek borítóját fedélnek, míg a keménytáblásét kötéstáblának nevezi a kiadói gyakorlat. Mindkettőre azonos szabályok vonatkoznak: a címoldalon kell feltüntetni a könyv címét, alcímét, esetleg a kiadó nevét és emblémáját; a hátoldalon pedig az ISBN számot, a vonalkódot, valamint a fogyasztói árat kell megadni. Ez utóbbira kerülhet még a szerző képe vagy egy rövid ismertető a kötetről. A kötéstábla kaphat védőborítót is, ennek behajtott széleit nevezzük fülnek (puhatáblás borítónál is kivitelezhető a fedél szélesebbre hagyásával); itt helyezhető el a fülszöveg. Gyakori hibaforrás a könyv gerincének szerkesztése is, gyakran találkozhatunk olyan gerincszöveggel, amely nem a magyar hagyományokat követve alulról fölfelé halad, hanem az angolszász fordított gyakorlatot követi. Az előbbi elv egységes követésének fontosságát akkor érzékeli az ember, amikor végignéz saját könyvespolcán, s jó esetben nem kell ide-oda ingatnia a fejét a könyvek gerincszövegének olvasásakor.
A járulékos részekre vonatkozó technikai jellegű tudnivalók után térjünk át a főszöveg szerkesztésekor alkalmazandó lényeges elemekre. Ennek egyik sarkalatos pontja az idézés gyakorlata. Nem ritka, hogy egyes könyvekben ismerős gondolatokra, mondatokra bukkanunk, noha akkor olvassuk először a művet. Ez azért lehet, mert a szerző jelzés és forrásmegjelölés nélkül vett át egy másik szerzőtől néhány gondolatot. Az is igen gyakori, hogy bár az idézés követelményeinek látszólag eleget tesz a szerző, vagyis idézőjelekkel jelzi az átvett részt, azonban az idézet pontatlan, többnyire azért, mert fejből idéz az illető. Ez az előzővel egyenértékű hibának tekinthető. Az is előfordul, hogy bár az idézet szó szerinti, és jelölve is van, technikailag mégsem jó a kivitelezése, vagyis nem a magyar gyakorlatot követi, mely szerint az idézőjel helyes formája a következő: „idézet”, ez az ún. macskaköröm. Amikor olyan szöveget citálunk, amelyben szintén szerepel egy idézet, az ún. lúdláb alkalmazandó: »idézeten belüli idézet«. Az előbbi könnyen megtalálható a magyar billentyűzeten, az utóbbi pedig vagy a szimbólumok közül választható ki vagy az ALT 0187, illetve az ALT 0171 billentyűparanccsal hívható elő. Vannak bizonyos esetek, amikor eltekinthetünk az idézőjelek használatától: ismert szépirodalmi művek kapcsán, ha a szövegösszefüggésből egyértelműen kitűnik az eredeti szerző személye és az idézés ténye; valamint általánosan ismert szólások, közmondások, szállóigék stb. esetén. A szépirodalmi művekben előforduló párbeszédes részeknél idézőjel helyett gondolatjel használandó.
A jelöléstechnikai eltéréseknél maradva fontos foglalkozni a gondolatjel, kötőjel alkalmazásának kérdésével is, hiszen ebben is óriási a következetlenség és a hibás használat. Gondolatjelnek tulajdonképpen a nagykötőjelet nevezzük, amennyiben előtte és utána szóköz áll (billentyűparancsa ALT 0150). Ezt használjuk közbevetésnél, egyenes beszédnél, felsorolásoknál, valamint – mint már említettem – a párbeszédes részeknél is. A nagykötőjelet tól-ig értelemben szereplő számok között (pl. idézésnél az oldalszámok megadásakor); népek, nyelvek közötti kapcsolat érzékeltetésére (pl. angol–magyar szakos hallgató); egymáshoz kapcsolódó tulajdonnevek írásakor (pl. szerzőpáros vezetéknevénél) stb. használjuk. A kötőjellel írandó összetett szavak, szóismétlések, ikerszók, alkalmi szóösszetételek (kis)kötőjellel írandók, csakúgy, mint az -e kérdőszócska kötőjele az előtte álló szóhoz való hozzákapcsolásakor.
A következőkben térjünk ki a szó szoros értelmében vett technikai-szerkesztésbeli tökéletlenségekre is, elsőként pedig a bekezdésformálás helyes gyakorlatára. Gyakori hiba ennek kapcsán a szóközök és a tabulátor billentyű alkalmazása a vonalzó segítségével történő behúzás helyett; a címek és szöveg enterekkel való elválasztása térköz használata helyett, valamint ugyancsak enterek tömkelegének használata oldaltörésnél a CTRL enter kombináció helyett. Ezek hibás alkalmazása ugyanakkora jelentőséggel bír, mint az oldalszámok és elválasztójelek kézzel történő beírása, ami a szöveg esetleges átszerkesztésekor, egy másik számítógépen való megnyitásakor kaotikussá teheti szövegünket, mivel előfordulhat, hogy a sor közepére kerül egy mechanikusan elválasztott szó vagy az oldal közepére kerül egy szám, amelynél talán először fel sem tűnik, hogy egy eltévedt oldalszámmal van dolgunk. Mivel mindezeknek a szövegszerkesztőkben van megfelelő beillesztésük, használjuk ezeket.
Akad még néhány zavaró tényező a kellő szakértelem híján készített könyveknél. Ilyen például a sortávolság helytelen beállítása (szépirodalmi műveknél elég a szimpla sorköz), a kötésbeni margó beállításáról való megfeledkezés, valamint a rosszul kiválasztott betűméret és betűtípus. Ez utóbbiak mind jelentősen rontják az olvasmányélményt. Különösen fontos kitérni néhány mondatban a betűtípus kérdésére. A szerzők, szerkesztők újabban előszeretettel választanak díszbetűket vagy olyan idegen betűtípusokat, amelyek nem tartalmazzák az összes magyar karaktert, ezek mind az olvashatóság kárára válnak. Szépirodalmi művek szedésénél jó választás például a francia reneszánsz antikvák csoportjába tartozó Garamond betűtípus, hiszen ne feledjük el, a szöveg nem azért van, hogy a látványában gyönyörködjünk, minden esetben az elsődleges szempontnak az olvashatóságnak kell lennie.
Végezetül néhány tördelésbeli hibalehetőség, melyeket lehetőség szerint igyekezzünk elkerülni: egymást követő elválasztással végződő sorok (ne legyen háromnál több ilyen); fattyúsor (a bekezdés utolsó sora új oldalra csúszik át), árvasor (új bekezdés első sora az oldal aljára kerül) stb.
Néhány oldalban lehetetlen összefoglalni azokat az ismereteket, amelyekről egész könyveket írtak. Írásom célja, hogy néhány példával felvillantsam napjaink kiadványainak gyengeségeit, s egy rövid ismertetést adjak azokról a kiadói hagyományokról, amelyeknek igenis van alapjuk, s az olvasók kimondatlanul is igénylik ezek betartását, hiszen ez garantálja számukra, hogy amit a kezükbe vesznek, gördülékenyen, fölösleges megállók nélkül, a tartalomra figyelve olvashassák végig. Hiszen valójában erről van szó: a forma, a körítés a tartalmat szolgálja. Ezért van az, hogy ha egy gondosan megszerkesztett könyvet olvasunk, eszünkbe sem jut, hogy mennyi munka is áll amögött, míg a szerzői kéziratból könyv született, ha pedig nem erről van szó, akkor méltán bosszankodunk. Egy könyv elkészítése különböző fázisokból áll, s az lenne az ideális, ha minden egyes feladatot hozzáértő, arra szakosodott személy végezne (szerkesztő, szöveggondozó, műszaki szerkesztő stb.); mivel azonban napjainkra egyre több szerző választja vagy kényszerűségből vállalja, hogy saját művének szerkesztője, tördelője, tervezője is lesz, fontos figyelemmel lenni a szakma szabályaira.  „Bármennyire különbözzön is azonban egymástól kiadó és kiadó, a mesterség alapjait mindenkinek ismernie kell, aki könyvkiadással kíván foglalkozni.” 3
 

 

Jelen írás alapjául szolgáló, s egyben a szerzők, szerkesztők által haszonnal forgatandó művek:
A magyar helyesírás szabályai, Bp., Akadémiai, 200011.
Bart István, A könyvkiadás mestersége, Bp., Osiris, 2005 (Osiris Kézikönyvek).
Gyurgyák János, Szerzők és szerkesztők kézikönyve, Bp., Osiris, 2005 (Osiris Kézikönyvek).
Tudományos munkát íróknak (az előzőeken túl):
Kecskeméti Gábor, Filológiai problémák a magyarországi irodalomtudományi kutatásban és a számítógépes kézirat-előkészítésben = Bevezetés a régi magyarországi irodalom filológiájába, szerk. Hargittay Emil, Bp., Universitas, 2003, 132–146.

 

 

 

 1 A magyarországi könyvforgalom 2009-ben, <http://www.mkke.hu/page.php?page=BOOK_TURNOVER14&gt; (2010.06.08.)
 2 Gyurgyák János, Szerzők és szerkesztők kézikönyve, Bp., Osiris, 2005 (Osiris Kézikönyvek), 17.
 3 Bart István, A könyvkiadás mestersége, Bp., Osiris, 2005 (Osiris Kézikönyvek), 18.

 

Zsoldos-Demjén Anetta az Irodalmi Rádió kritikusa

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.