Kicsapongások a Kárpát-medencéből

KritX

Miközben a magyar értelmiségi az alvadt vért mossa le magáról, eljut többek között Bangkokba, Bulgáriába, Japánba, Los Angelesbe és még Békéscsabára is. Gerlóczy Márton Check-in című prózakötetét Evellei Kata értékelte.

Kicsapongások a Kárpát-medencéből

A 2003-ban feltűnést keltett Igazolt hiányzás szerzője, az akkor mindössze húszéves Gerlóczy Márton nem bizonyult egykönyves csodának: az azóta eltelt években sorra publikálta nagy visszhangot kiváltó és a közönség körében is népszerűnek bizonyuló műveit. Legutóbbi, plágiumregénynek elkeresztelt könyve, a Rabigában 2 után nem sokkal itt a legfrissebb kötet is. A Check-in első látásra úti beszámolók lazán kapcsolódó füzére, amely Bangkokba, Los Angelesbe vagy éppen Békéscsabára röpíti az elvágyódó olvasót. Hogy aztán a meglehetősen rendhagyó útirajzok kielégítik-e kíváncsiságát, az elsősorban attól függ, ő maga miként viszonyul az idegenséghez és saját hazájához.

Egy szál cigi a békéscsabai pályaudvaron (Forrás: szilvamagolvas.blogspot.com)

Az útirajzhoz ugyanis mindenekelőtt az kell, hogy elutazzunk.

Az utazás témáját több szempontból járja körbe a Check-in. A kötet keretét adó, Budapest címet viselő novellák az elutazás és a visszatérés nehézségeivel foglalkoznak: azzal a félelemmel, amely az embert óhatatlanul eltölti, ha elhagyja megszokott környezetét, illetve a megkönnyebbüléssel, amelyet hazatértekor érez – függetlenül a haza milyenségétől (amely esetünkben nemigen ad okot bizakodásra). Még ennél is fontosabb azonban, amit a könyv lépten-nyomon hangsúlyoz: utazhatunk bármilyen messzire, az otthonunkat, mint valami súlyt, magunkban hordjuk. A főhős, Márczy Lajos esetében ez a súly általában egy-egy barátjának alakjában testesül meg, akik vele tartanak, de akadnak váratlan ötletek is, mint a Tahitin elfogyasztott, menentóként otthagyott hatvankilenc forintos sertésmájkrém (amelyről egyébként fényképfölvétel is látható). A külföldre utazás itt egyértelműen az önmagunk körül forgást álcázza.

„Azt mondják, idegenben jövünk rá, kik is vagyunk valójában” – szól a fülszöveg. Nagy kár, hogy ez a ráébredés a Check-inben nem jelent úttörő fölismeréseket: a szerző a káeurópai „rossz közérzet”-ről alkotott és számos alkalommal elismételt közhelyeket mondja föl újra. „Minket a Kárpátok, az Alpok, disznók, kutyák és hosszú, fáradt és gyilkos folyók alkottak (…) mi az alvadt vért mossuk magunkról minduntalan, és mire lemosnánk, újra véresek leszünk, és képtelenek vagyunk abbahagyni…” Az idegrendszerünk roncsolt, a vécépapírunk kemény, teheti hozzá az olvasó, kipipálva az utolsó tételt is a listáról, hogy némileg unottan lapozzon tovább. Az újszerűség tehát nem annyira a megállapításokban, a húszas éveiben járó fiatal magyar értelmiségi fanyar humorral átitatott önmegismerésében rejlik, hanem a kontraszthatásban: abban, ahogyan ez az alvadt vérrel borított közép-európai lét szembekerül Japánnal, Jamaikával vagy Tahitivel.

A szembenézés azonban csak akkor működik, ha hajlandóak vagyunk leereszkedni a felszín alá. Márczy – és rajta keresztül Gerlóczy – jól láthatóan elhatárolódik az utazás hűtőmágnes-vásárlós, műemlékek előtt fényképezkedős típusától. De milyen alternatívát állít a helyébe, ha állít egyáltalán? Hőseink az előrecsomagolt élmények helyett saját kezükbe veszik az irányítást – ez azonban meglehetősen szűk körben merül ki. A felszínen idomulni próbálnak környezetükhöz: Márczy jamaikai tartózkodása során drogozik, váratlan hevességgel tör ki a hippik ellen, maszkulin becsülettel verekszi végig magát a várnai kocsmákon, és Kiotóban udvariasan lehajtja az eléje rakott nyolc kancsó szakét. A kocsmajárás, bordélylátogatás, sétálgatás, tévézés, beszélgetés azonban fokozatosan föltárja, hogy a másság vagy nem létezik, vagy hozzáférhetetlen. Márczy minél egzotikusabb tájakra utazik, annál hamarabb éri a fölismerés, hogy a mélyben minden változatlan marad: a mérhetetlen unalom, amely országtól függetlenül mindenütt ugyanaz, mert nem a helytől, hanem az egyéntől függ. Márczy pedig mindenhová magával viszi a (hogy tranzakcióanalitikus kifejezéssel éljünk) lelki vécécskéjét, amelyből nem tud és többnyire meg sem próbál kilépni.

Utazás Gerlóczy koponyája körül

Az alkohol Márczyék társaságában is idő- és életstrukturáló tényező, hasonlóan a Váróteremhez, amelynek hősei szintén a kocsmában találtak rá saját magukra. A Check-inben a sör, a vodka, a szaké már kilép a kocsmai környezetből, és elkíséri az utazókat a vonatra, a szállóba, a tengerpartra. A Borsodiról olvasható terjedelmes eszmefuttatás valóságos világnézetté növi ki magát, amely visszamenőleg a kötet egészét meghatározza. Az ivás-verekedés-kurvázás-unatkozás körforgása erős Anyegin-utánérzéseket kelt (és Gerlóczy elbeszélőkészségét dicséri, hogy nem válik maga is unalmassá): Mr. Márczy baráti szolidaritásból fekszik le a bangkoki prostituálttal, az utált szentestét pedig egyedül tölti egy sötét úszómedence szélén. Az önpusztító kárpát-medencei értelmiségi már-már túlságosan is prototipikus, az ellenszenves tulajdonságokat egyetlen csomópontba sűrítő képviselője ő, aki csalhatatlan biztonsággal talál rá a lerobbant külföldi kocsmákra, a nőket személyiség nélküli fogyasztási cikként kezeli, élete legfőbb célja pedig, hogy egyszer részegen igazoltassák. Ingerküszöbe szinte átléphetetlenül magas, csupán néha sikerül valamirevaló reakciót kicsiholnia magából: „A lába csiklandozza a szájpadlásomat, és ebben a pillanatban eljut a tudatomig egy teljesen váratlan és egyedülálló felismerés: egy sáska van a számban” – döbben rá a bangkoki utcán, hogy ázsiai ételekhez nem szokott gyomra végül visszautasítsa az elhamarkodott asszimilációs kísérletet.

Ez azonban a ritka pillanatok közé tartozik: a többit a mindent elborító unalom és a félig-meddig végiggondolt léttöprengések tölti ki. A rosszmájú olvasónak Erasmus azon megállapítása juthat eszébe, amely szerint a sok pénz és a még több szabadidő óhatatlanul lézengésbe és – ennek nyomán – filozófiába torkollik. Noha többször is fölmerül, hogy Márczy a munkája miatt utazik külföldre, sohasem látjuk munka közben, a kötet ugyanis nem erre, hanem az üres, kitöltetlen, nem magától értetődő időre összpontosít. A Check-inben leírt események összességét leginkább az „időtöltés” szóval lehetne leírni: a hősök mintha mindig várnának valamire, ami vagy eljön, vagy nem. Prágában például megérkezik, ha az utolsó pillanatban is, a szerelem, amely „hosszú, göndör szőke hajban, kerek, formás és méretes és feszes fenékben testesült meg.” A beteljesülés azonban elmarad, mivel a csóró magyar utazónak csak egy táncra van pénze, visszatértekor pedig kénytelen megállapítani, hogy kirabolták.

De a naplopó mellett fölidéződnek az újkor hős felfedezői is, akik ismeretlen földekre leltek rá, csatákat verekedtek végig, a bennszülöttek legyőzése után pedig nagylelkűen elfogadták fölajánlott terményeiket és asszonyaikat. Ez a kényelmetlenül tapadós nyugati felsőbbségérzés legerősebben a Tahitin játszódó fejezetben (Papeete) domborodik ki: „Mikor az ember arra lesz figyelmes, hogy nyalják a seggét, először meglepődik kissé, de aztán elégedetten dől hátra vagy előre, és igyekszik elősegíteni, hogy a segge maradéktalanul ki legyen nyalva (…) mert tudja, hogy ez rajta is múlik.”

Márczy sajátosan idomul környezetéhez: a gazdag svéd turisták és arab trónörökösök között ő maga is bunkó nyugati fogyasztóvá változik – ahogyan Várnában agresszív kocsmatöltelékké. Gerlóczy könyve nem áltatja az olvasót a másik megismerésének lehetőségével. Mind a hűtőmágneses, mind a beilleszkedő turizmus illúzió, amely eltakarja az egyetlen valóságot: azt, hogy az otthon lerázhatatlan, lezárhatatlan hátizsákként nehezedik minden utazó vállára. A közös pontot pedig magukban a turistákban kell keresni: azokban, akik velünk együtt utaznak. A könyv legerősebb szövegei éppen azok, amelyekben Gerlóczy nem a jól ismert közép-kelet-európai életérzéssel önti nyakon az olvasót (mint Prága, Várna vagy a külföldi utak között furcsán ható, semmitmondó békéscsabai fejezet esetében), hanem ahol megmutatja, milyen irányba tud ez az életérzés átalakulni, ha eltérő mintázatokkal szembesül, akár Japánban, akár Bora-Borán.

Márczy mint európai utazó belefáradt az életébe, amely valójában nem is élet, hanem az annak nevezett szabályok követésének vagy kikerülésének tojástánca. Ezt az életet végül egyértelműen elutasítja: „Már tudom, milyen lesz, amikor majd egy napon megáll a szívem, és többé nem indul újra. És ez jó érzés” – írja az utolsó előtti novella, a Sousse végén, mielőtt végképp visszatérne Budapestre. Amely bizonyos értelemben tárt karokkal fogadja: a vámvizsgálat során előbb a drága pénzen vett külföldi kávét vágják föl, majd őt magát is meztelenre vetkőztetik, hogy a végbelében kutassanak kábítószer után. Márczy mindezt otthonos érzéssel fogadja – a határőrséggel szembeni rövid nyelvészeti vitája mindenki megelégedésére rendeződik el. A szöveget átható keserű humor erős lezárást eredményez, amely a kötet gyengébb pontjait is feledtetni tudja.

Gyenge pontokból azonban nincs sok – az olvasónak nem annyira egyes szakaszokkal, hanem inkább bizonyos visszatérő motívumokkal, a kötet alapállásával kapcsolatban lehetnek ellenérzései. Nemigen lehet eldönteni, a szerző a „dulce et utile” kettőséből melyiket is célozta meg inkább. Noha akadnak érvényes és érdekes megállapításai, a könyv nem nyújt gyökeresen újat, inkább a már megszokottat fogalmazza újra – így olyan érzésünk lehet, mintha egy kissé már kopott, de még mindig kényelmes házikabátba bújnánk bele. Gerlóczy humora nem mindig üt át a borús alaprétegen, így a végeredmény felemás lesz: szórakoztató olvasmánynak komor és egyhangú, a Váróteremhez, vagyis egy fajsúlyos műhöz képest viszont túlságosan csak a felszínt kapargatja. Mindez nem azt jelenti, hogy ne érne meg egy próbát: a szerző stílusa most is, mint mindig, olvasmányos és könnyed – talán könnyedebb is a megszokottnál –, az itt-ott a szövegbe ékelődő szürrealisztikus betétek (mint a Harrison Forddal való bizarr párbeszéd) pedig kellemes változatosságot jelentenek két lerészegedés között, noha kétségkívül kirívóan hatnak. Összességében véve inkább kellemes, mint jó könyv a Check-in – aki nem ismeri Gerlóczyt, meghozhatja hozzá a kedvét, az életműben jártasabb olvasó viszont kétségkívül némi hiányérzettel fogja letenni a könyvet.

Gerlóczy Márton: Check-in. Scolar, 2012.

Evellei Kata