Ugrás a tartalomra

Junior Artisjus-díj: öt jelölt a könnyűzenei kategóriában

Közzétették a Junior Artisjus-díj idei jelöltjeit. A 30 évnél fiatalabb zeneszerzőket, szövegírókat elismerő, tavaly alapított díj könnyűzenei kategóriájában Henri Gonzalez, Jónás Vera, Molnár Tamás, Antonia Vai és Vitáris Iván szerepel a listán.

    Közülük kerül ki a kategória díjazottja, aki a március 1-jei Artisjus díjátadó ünnepségen veheti át az elismerést a komolyzenei kategória nyertesével együtt a Budapest Music Centerben – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerdán az MTI-vel.
    "Látványos a változás a huszonéves zenész generációnál. Azt tapasztaljuk, hogy mind a zenei üzlet, mind a színpadi jelenlét terén a korábbinál tudatosabbak a fiatal zenészek. Figyelemmel kísérik a jogdíjaik alakulását, a pályázati lehetőségeket, a zeneipari híreket és nagy számban vesznek részt szakmai programokon" – fogalmazott Tóth Péter Benjamin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs vezetője.
    A könnyűzenei junior díjakra első körben zenei újságíróktól, koncertszervezőktől, kiadóktól, hangmérnököktől és rádiós szakemberektől érkeztek ajánlások. A díjazott személyét végül az Artisjus szerzőkből álló vezetősége határozza meg.
    A spanyol-kubai származású Henri Gonzalez már tizenéves korában perkázott és kongázott apja latinzenekarában, jelenleg a 2012-ben alapított, magát "vagabond rock'n'roll" zenekarként definiáló Fran Palermo frontembere. A zenekar első albuma tavaly jelent meg, a dalokat Henri maga hangszerelte, a szövegeket pedig a zenekar dobosával, Csörgő Mártonnal közösen írta. Gonzalez ideje nagy részét Londonban tölti, ahol film- és reklámzenét ír, Magyarországon szóló projektjével is fellép.
    Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros dalaiban ötvözi az élő elektronikát a teljesen akusztikus hangzással. Részt vett az amerikai OneBeat programban, ahol egy nemzetközi zenészcsapat tagjaként számos koncertet adott az Egyesült Államokban. A Jónás Vera Experiment formáció Game című bemutatkozó albuma Japánban is megjelent, a Send Your Love című dal a Balaton Method című klipfilmben szerepelt. A készülőben lévő Tiger, Now című lemez egyik dala, a Walk Away az Index idei dalversenyében jelölt az év dala címre. Jónás Vera tavaly is jelölt volt az Artisjus Junior-díjra.
    Molnár Tamás 2002-ben, 14 évesen alapította az Anti Fitness Clubot, amelynek dalszerző frontembere volt a 2015-ös feloszlásig. A zenekar nyert Fonogram- és VIVA Comet-díjat, valamennyi fontos hazai koncertszínpadon megfordult. Molnár 2014-től lép fel szólóban kedvenc szerzeményeivel, az elmúlt nyolc évben dalszöveget írt mások mellett Tóth Gabinak, Dér Heninek, Veres Mónika Nikának, a Soerii & Pooleknek, Takács Nikolasnak és Varga Viktornak, közülük számos listavezető lett. Szerzeményei rendszeresen jelen vannak A Dal című nemzeti dalválasztó legjobbjai között, szövegeiben társadalomkritikai, környezetvédelmi gondolatait is megfogalmazza.
    Antonia Vai (Morvai Antónia) Stockholmban született, később Budapestre költözött, és az utóbbi években a magyar underground zenei élet egyik meghatározó énekes-dalszövegírója. Sajátos zenei világa a soul, folk-pop, R'n'B és világzene fúziójára épül. Első albumai 2012-ben jelentek meg, Tightrope című legújabb EP-je idén márciusban várható. Dolgozott együtt Saiiddal, Senával és a ghánai születésű Mensával.
    Vitáris Iván a hatvanas-hetvenes évek zenei irányzatát a 21. századba átültető, külföldön is sikereket arató Ivan and the Parazol együttes énekes-frontembere. A főként angol nyelvű dalokat író zenekar 2012-ben megnyerte a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató magyar döntőjét, 2014-ben a Nagy-Szín-Pad! versenyben második lett, és ugyanabban az évben Together című számuk a Sziget fesztivál hivatalos himnusza volt. Idén januárban felléptek a groningeni Eurosonic showcase fesztiválon. Az Ivan and the Parazolnak eddig három albuma jelent meg.  (MTI)