Ugrás a tartalomra

Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Hétfőn kezdődik Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivál, amelynek keretében július végéig koncerteket, kiállítást és mesterkurzust rendeznek. 

    Kéri Laura, a  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatóhelyettese felidézte: a fesztivál létrejötte az 1970-es évekre nyúlik vissza, 46 évvel ezelőtt szervezték meg ugyanis az első Kodály-szemináriumot, amelyet egy hangversenysorozat kísért. Ebből nőtte ki magát a Kodály Művészeti Fesztivál. 
    Kéri Laura hangsúlyozta: a programok összeállításakor Kodály Zoltán zeneszerzői munkásságának minél szélesebb körű bemutatása vezérelte a szervezőket. Így idén is egy műfajilag sokszínű, minden korosztály számára tartalmas rendezvénysorozat állt össze, amelyben kiemelt szerepet kapott a kórusművészet. A nyitóhangverseny a nemzetközi hírű, kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes koncertje lesz, de meghívták az angol Vigala Singers kórust és a holland Wishful Singing együttest is egy-egy fellépésre. 
    Kiemelt szempont minden évben lehetőséget teremteni tehetséges fiatal magyar zenészek bemutatkozására, így az idei fesztiválon a televíziós klasszikus zenei tehetségkutató, a Virtuózok felfedezettjei közül Kökény Tamás, Várady Gyula, Szűts Apor és Patkós Marianna hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők. A gyerekeknek pedig a Kaláka együttes és az erdélyi Bekecs együttes műsorával készülnek - tette hozzá Toókosné Börönte Erika, a társszervező Hírös Agóra szervezője. 
    A hangversenyeket megelőző órában Kecskemét főterének különféle pontjain térzene csendül majd fel. A Kodály iskola tanulóinak, valamint Kuna Lajos és tanítványainak előadásában lesz fuvola- és hegedűduó, szaxofon és marimba, valamint A reneszánsztól Rossinin át a rockig címmel harsona előadás is. A kezdeményezés nagy sikert aratott már tavaly is - mondta Toókosné Börönte Erika. 
    A fesztivál ideje alatt zajlik a Kodály Nyári Akadémia. A jelentkezők öt különböző kurzuson képezhetik magukat. Szerveztek karvezetői és szólóének mesterkurzust, de lesz zongora és hagyományos zenepedagógiai kurzus is. A vonóstanároknak szóló Színes hurok elnevezésű mesterkurzust pedig a világhírű módszer kifejlesztői, Szilvay Géza és Szilvay Csaba vezetik. 
    Az szakmai programokra minden várakozást felülmúlva huszonkilenc ország százötven résztvevője jelentkezett - hangsúlyozta Kéri Laura, hozzátéve: szinte valamennyi európai országból érkeznek Kecskemétre, de emellett Kanadából, az Egyesült Államokból, Costa Ricából, Mozambikból és Kínából is jelezték részvételüket a tanulni vágyó növendékek és zenepedagógusok.  
    A Kodály Művészeti Fesztivált július 28-án egy Mozart-est zárja a zeneszerző halálának évfordulója alkalmából. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjaiból és a nyári akadémia résztvevőiből alakult kórus mellett hallhatja majd a közönség Vigh Andrea hárfa- és Drahos Béla fuvolajátékát is. A mesterkurzusok legtehetségesebb növendékei július 29-én lépnek a nagyközönség elé. 
    A fesztivállal nyílik meg és egészen augusztus végéig látogatható a tavaly elhunyt Kubinyi Anna textilművész emlékkiállítása.  
    A Kodály Művészeti Fesztivált 1976 óta kétévente, 2010-től pedig évente rendezik meg Kecskeméten. A hagyományosan július második felében zajló programsorozat résztvevői nemcsak a klasszikus zene kiválóságaival találkozhatnak, hanem körbejárhatják a város templomait, nevezetes épületeit, hiszen a hangversenyek mindig más és más impozáns helyen várják a közönséget.

 

Forrás: MTI