Ugrás a tartalomra

Így listázza a verseket a Jelenkor

Lássuk, melyik lett a 30 legjobb kortárs magyar vers a Jelenkor folyóirat kritikusai szerint.

„Megjelent a Jelenkor online induló sorozatának első darabja: 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján.” – olvashatjuk a Jelenkor online oldalán A nagy verslista című cikk felvezetőjeként.

A listázás azonban mentegetőzéssel zárul:

„Amint látható, a 30/30-as verslista igazából nem is harminc, hanem harminckilenc címet tartalmaz. Ez azért alakult így, mert sok lett a megosztott helyezett (a teljes listán pedig 475 vers szerepel). Ha meghúztuk volna harmincnál a vonalat, akkor nem lehetett volna eldönteni, több egyforma pontszámú vers közül melyiket hagyjuk le a listáról.

A tegnapi beharangozóban említettük, a későbbiekben lesz még költészetre vonatkozó lista: a 30 legjobb verseskötet. Az is beleszól még az összképbe. De már a most beérkezett adatsor alapján is generálható alternatív lista. Némileg árnyalja az egyes versek rangsorát, ha megnézzük azt is, az összes beérkezett szavazat alapján ki hány versével szerepel a listán:

Borbély Szilárd, Tóth Krisztina (19); Rakovszky Zsuzsa, Tandori Dezső (17); Kemény István, Takács Zsuzsa (14); Kovács András Ferenc (13); Oravecz Imre; Szijj Ferenc (12); Térey János, Tolnai Ottó (11); Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos (10); Bertók László, Kántor Péter (9); Kukorelly Endre, Petri György (8); Baka István, Marno János (7); Keresztesi József, Lator László, Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna, Várady Szabolcs, Varró Dániel (6); Csoóri Sándor, Gergely Ágnes (5)”

Íme, a toplista:

Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig 418
Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor 200
Kemény István: Egy nap élet 187
Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek 181
Tandori Dezső: A Semmi Kéz 139
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén 106
Tolnai Ottó: Mi volt kérded a legszebb Dániában 94
Tóth Krisztina: A világ minden országa 93
Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson 84
Kántor Péter: Megtanulni élni 83
Rakovszky Zsuzsa: Decline and fall 82
Márton László: Bowen monológja, sötétben 80
Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt 67
Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca
Szabó T. Anna: Elhagy
64
Borbély Szilárd: Hosszú nap el 63
Baka István: Farkasok órája 62
Sziveri János: Bábel 60
Tóth Krisztina: Kutya 58
Térey János: A gyönyörű gyár 56
Kemény István: A néma H 54
Varró Dániel: Minden olyan mint minden 53
Borbély Szilárd: Tenger könnyek csillaga
Orbán Ottó: A magyar népdalhoz
52
Kukorelly Endre: Azt mondja aki él 50
Oravecz Imre: Közelítő nap 49
Tóth Krisztina: Havak éve I-III. 48
Kukorelly Endre: Kicsit majd kevesebbet járkálok 47
Kántor Péter: A könyvespolc előtt
Parti Nagy Lajos: A Csorba-kert
Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon
45
Borbély Szilárd: Karácsonyi szekvenciák 44
Borbély Szilárd: A tízezer
Kemény István: Célszerű romok
Petri György: Sár
Tandori Dezső: Szakadj ki
Térey János: Fagy
43
Borbély Szilárd: Pegazus, szárnyak
Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm
40

A 30-as toplistát a következő kritikusok szavazatai alapján állították össze:

Balázs Imre József, Bedecs László, Bozsoki Petra, Csehy Zoltán, Csuhai István, Fekete Richárd, Görföl Balázs, Halmai Tamás, Harmath Artemisz, Károlyi Csaba, Kálmán C. György, Keresztesi József, Kőrizs Imre, Krupp József, Lapis József, Mekis D. János, Mohácsi Balázs, P. Simon Attila, Sántha József, Szénási Zoltán, Tarján Tamás, Turi Tímea.