Ugrás a tartalomra

Jókai második házassága

Házassága minden évfordulóján egy-egy újabb költeményben énekelte meg boldogságát. Legutóbb a születése hetvenkilencedik évfordulójára írt költeményt, amely szintén a boldogságáról szólott. Ez volt az utolsó műve, mely nyomtatásban megjelent.
(Tolnai Világlapja, 1904)
 

 

Jókai második házassága

 

 

1899. szeptember 16. Jókai alkonyuló életének nevezetes forduló-dátuma ez. E napon lépett másodszor házassági frigyre és nejévé tette Grósz Bellát, egy szegény polgári család leányát, ki Nagy Bella néven a drámai színpad sokat ígérő tehetsége volt. (Első felesége Laborfalvi Róza /1817-1886/ volt, akit 1848-ban vett el. A szerk.) A derűs boldogság forrása lett ez a szerelmi házasság az ekkor hetvennégy éves költő hátralevő éveire, de egyszersmind sok keserűségnek is okozója, mert szerelme miatt harcra kellett szállnia a leányával és annak családjával, és e harc következménye volt, hogy élete alkonyán elhidegült azok iránt, majd végképp elszakadt azoktól, kikkel hosszú éveket egyetértésben töltött együtt.

  A világirodalom egyik legnagyobbjának, Goethének életében találjuk csak mását az alkonyesti szerelem ilyen naptüzének. A hetvenkétéves Goethe és a tizenhét esztendős Levezow Ulrika szerelme mellett a hetvennégy éves Jókai meg a húszéves Nagy Bella: örök időkre szóló tanúsága a költői lángész külön szív-alakulatának, mely az ifjúi szerelem perzselő tüzét árasztja akkor is, amikor más szíveket már csak az emlékek kihűlt lávája borít.

  Regényes fordulatokban szövődött Jókai második házasságának története. Az 1897. év egy tavaszi napján történt, hogy Jókai lakásába bekopogtatott egy fiatal leány. Remegő hangon adta elő, hogy olthatatlan vágy űzi a művészi pályára, színésznő akar lenni, hivatást érez magában, ámde szülei szegények s nem tudják érte a színiiskolai tandíjat fizetni, ha a méltóságos úr meghallgatná a szavalását és méltónak találná rája, vegye pártfogásába és nagy befolyásával segítse előre művészi tanulmányaiban. Jókai hátradőlt karosszékében és Nagy Bella elszavalta a Tetemre hívást. Mikor befejezte a szavalást, Jókai fölkelt s homlokon csókolta a leányt, ettől fogva pedig nem szűnt meg figyelemmel kísérni fejlődése útját. Bejuttatta a Nemzeti Színházba ösztöndíjas növendéknek, majd mikor tanárai ott nem voltak meggyőződve a hivatottságáról, a Rákosi Szidi iskolájában szerzett neki tandíjmentes helyet. A vizsgálaton a kritika figyelme is Nagy Bella felé fordult. Az óbudai színházban és a Krisztinavárosi Nyári Színházban lépett fel ezután a fiatal művésznő, többnyire Jókai darabjaiban; Jókai ott volt a színházban minden föllépténél, maga hívta föl a lapok figyelmét a leányra, s ekkor már nyílt titokként beszélték, hogy az agg költő pártfogása nem közönséges érdeklődés megnyilvánulása, hanem mély és mindinkább elhatalmasodó vonzalom jele a leány iránt. E suttogó szóbeszéd dacára is nagy feltűnést keltett, mikor egy-két lap azt újságolta, hogy Jókai Mór feleségül óhajtja venni Nagy Bellát. Sehogy sem tudták megérteni, hogy a költőkirály egy Grósz Mór nevű szegény zsidó gépésznek a leányát szemelje ki Laborfalvi Róza utódjául. A legkínosabban Jókai családját, Fesztyéket és Hegedűs Sándorékat érte a hír. Ezek rögtön cáfolatot is tettek közzé a lapokban és ezzel megindult a harc Jókai és a családja között. A beavatottak sokat beszéltek annak idején arról, hogy a család miképpen igyekezett előbb Jókait eltéríteni az elhatározásától, majd mint környékezte Nagy Bellát, a csábítónál csábítóbb ajánlatokkal, hogy mondjon le.

  Ám Jókaiban sokkal jobban meggyökeresedett már a szerelem, semhogy e közbenjárások eredményre vezettek volna. S mikor odáig éleződött ki a helyzet, hogy választania kellett családja vagy szerelme között, Jókai a szerelmét választotta: elszakad az eddigi családjától, s hogy véget vessen a további harcoknak, hirtelenében egy napon, 1899. szeptember 16-án diszpenzációt szerzett Matuska alpolgármesternél a házassági kihirdetés kötelezettsége alól, s ugyane napon a VI. kerületi Gyár utcai anyakönyvi hivatalban házassági frigyre is lépett Nagy Bellával, pár órával a polgári esketés után pedig elutazott ifjú nejével Szicíliába.

  Mikor nászútjáról visszatért, új élet kezdődött Jókai számára. Az Erzsébet körút 44. számú házban lévő lakásán, mely Fesztyéktől való megválása óta otthona lett, nemcsak ifjú neje volt a költő mellett, odaköltözött nejének családja is, Grósz Mórné két ifjabbik leányával és fiával. Jókai egyre azon volt, hogy meggyőzze a világot, mily jól érzi magát új környezetében, s mily szerető gyöngédséggel ápolja őt új családja. És valóban megható volt az a törekvése, amellyel ifjú nejének utat igyekezett törni a társaságba. Ahova jött, csak neje dícséretét zengette, a műveltségét, a szeretetreméltó voltát, s ha volt keserűsége utolsó éveiben, az abból fakadt, hogy e törekvésében nagy elfogultságokra és nehézségekre bukkant unos-untalan. Voltak ez években mélyebben szántó keserűségei is: a Fesztyékkel való családi viszályokból eredtek ezek. Még élénken emlékezetében lehet mindenkinek az egyik ilyen kínos affér. Jókai minden évben halottak napján ellátogatott első neje, Laborfalvi Róza sírjához, s amióta másodszor megnősült, második neje is elkísérte e kegyeletes útra és Jókai koszorúja mellé odatette a sírra a magáét is. Feszty Árpádné, aki szintén ellátogatott a sírhoz, e koszorú láttára annyira felingerlődött, hogy a koszorú szalagját összetépte. Jókai mód nélkül felháborodott ezen, s bírói úton keresett elégtételt a kegyeletsértésért, ám ítéletre nem került sor, mert Fesztyné megkövette az ősz költőt, amiért túlidegességében megbántotta.
 
  Csaknem öt évig tartott Jókainak ez a második házassága. Ő maga mindig hirdette, mily boldog és megelégedett az élete neje oldalán, s nem győzött eleget írni meg beszélni szerelme mélységéről és neje erényeiről. Munkakedve is egyre nőtt. Írt egy Levente című színművet, melyet élete egyik főművének hirdetett, s melyet előadás végett a Nemzeti Színháznak adott oda, de amely eddig színre nem került. Írt azonkívül novellákat, alkalmi cikkeket és házassága minden évfordulóján egy-egy újabb költeményben énekelte meg boldogságát. Legutóbb a születése hetvenkilencedik évfordulójára írt költeményt, amely szintén a boldogságáról szólott. Ez volt az utolsó műve, mely nyomtatásban megjelent.


  (Tolnai Világlapja, 1904)

 

  Jókainé Nagy Bella
  (Jákó, 1879. júl. 4.–London, 1947. jan. 30.): színésznő. A SzAk, majd Rákosi Szidi növendéke volt. Az óbudai Kisfaludy Színházban lépett fel először 1898-ban. 1899-ben a Vígszínház szerződtette, de feleségül ment Jókai Mór íróhoz és visszavonult. Feltűnő drámai erejű hangja és alkata nagy pályát jósolt neki. F.Sz. Magdolna (Sudermann: Otthon).

 

  KapcsolódóA férfi, és az irodalmi férfi 

 

(755)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.