• Kovács Újszászy Péter

    Akik jegyet váltottak Önmagukhoz

    Megszoktam már, hogy a lombhullás meglepetéseket hoz. Új tanév, új osztályközösségek, nem ritkán új iskolák, ahol hosszabb-rövidebb ideig dolgom van. Amikor pedig a felsorolt meglepetések nem hatnak az újdonság erejével többé, felbukkannak az apró, váratlan helyzetek, amelyek lehetnek kellemesek és rosszak egyaránt. Őszutón gyakran veszem le a polcról Bereményi Géza összes verseit. 2016-ban, a művész születésének hetvenedik évében adta ki a Magvető. A kötet révén értettem meg, hogy Cseh Tamás dalainak majd minden szövege egy Bereményi-vers.

  • Kovács Újszászy Péter

    Az ihletem, mondd, akarsz-e lenni?

    Szombat este volt. Kolozsváron biztos léptekkel járt az ősz. Délelőtt a Magasságok és mélységek című drámát tűzték műsorra. A veszteségeket és gyászfolyamatokat bemutató film elgondolkodtatott, nehezen tudtam a hatása alól szabadulni. Erőss Zsolt hegymászói teljesítménye mind a magyar, mind pedig a világ sporttörténelmében maradandó. A dráma nem kizárólag a Hópárduc halálának körülményeire fókuszál, hanem arra is, hogyan építi újra életét a két kisgyerekkel özvegyen maradt Sterczer Hilda.

  • Hermán Dániel

    „A lovak egy utópisztikus társadalomban élnek”

    Beszámoló egymondatos jegyzettel a februári Hervay Klubról
    Kétezerhuszonhárom február utolsó napján, a Hervay Klubon Ferentz Anna-Kata és Lázár Kinga olvasott fel. A meghívottakkal André Ferenc és Nagy Zalán beszélgetett.
  • Móricz regénye a kolozsvári színpadon

    Rokonok – Móricz Zsigmond ma is aktuális társadalomkritikája a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán.
  • "Csend van, a föld sárláztól lüktet"

    Varga András képriportja a Nulla fok című kísérleti felolvasásról

    A hétvégén az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club szervezésében megnéztük, hogyan működik nulla fok környékén, az erdő sűrűjében a kortárs magyar líra. A rendhagyó felolvasást és a hangulatot Varga András zenész, lapunk olvasója, a természet és művészetek együttállásának alapos ismerője fényképezte. A képriportot a felolvasók és a közönségben soraiban ülő, de a performanszba aktívan bekapcsolódó költők és prózaírók verseivel "illusztráltuk".

  • Osváth Mihály

    Mi bújhat meg nulla fok alatt?

    – avagy kísérlet a kortárs irodalom kiszabadítására a négy fal közül
    A válasz, amivel hazajöhettem erről a formabontó kísérletről: ahogy a téli erdőnek sem kell feltétlenül hó, hogy szép legyen, úgy az irodalomnak sem kell feltétlenül a négy fal biztonsága, hogy megszólíthasson.
  • Nulla fok – kísérleti felolvasás a Bükkben

    Azt már tapasztalhattuk, hogy a kortárs irodalom 18 és 23 fok között, zárt térben könnyen befogadható. De mi történik vele fagyponton
  • Hermán Dániel

    Mire nem gondolt a költő? – Ozsváth Zsuzsa a Bréda-körön

    December 12-én, a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti termében Ozsváth Zsuzsa költő, képzőművész volt a 15. Bréda Ferenc Irodalmi Kör meghívottja. Az est vitaindítója Nagy Zalán, moderátora Péter Blanka volt, akik november óta a műhely elnökei.

  • Varga Melinda

    A színház jobb emberré formál

    A nyolcadik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásain jó érzékkel egymáshoz kapcsolt színpadi produkciókat követhettünk végig. A Félelem – Remény kulcsszavakra építkező színházi mustra a legkülönfélébb stílusú műveket találkoztatta egymással. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a fesztivált úgy álmodta meg, mint egy-egy színpadi rendezését, mindennek megvolt a pontos helye és szerepe a programban, ezért sokkal intenzívebb volt a befogadói élmény is.
  • Ferencz-Nagy Zoltán

    Amikor önmagára talált a test – Josef Nadj Ommájának viszonya a gondolattal

    Ha valami olyan tetszik úgy, ahogy a versek szoktak, ami nincs sorokra tördelve, előszeretettel fejezzük ki csodálatunkat azzal a felkiáltással, hogy „ez tiszta költészet!” Kérdezhetnénk: mi az a költészetben, ami ennyire minden egyéb fölé helyezi? Talán az, hogy képes megmutatni, hogyan néz ki a gondolat. Egyszerre láttatja a gondolatsor minden pontját, kifeszítve az öröklétbe az én létrejöttének egy rövidke részét.

  • Lázár Kinga

    A hiány természetéről

    Hogyan képzelünk el egy légüres teret? Mit értünk meg egy ismeretlen nyelven? Mi olvasható ki az összemosódott betűkből? Hol születnek a történetek? Lehet-e a hiány a teremtés előfeltétele?
  • Varga Melinda

    Az antik tragédiától az ázsiai színházig 

    Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválról

  • Félem / Remény

    Csütörtökön kezdetét veszi az Interferenciák 8. kiadása
    A fesztivál nyitóelőadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet produkciója Tompa Gábor rendezésben. Azért is esett a választás erre az előadásra, mert az idén fennállásának 230. évfordulóját ünneplő kolozsvári színház történetében William Shakespeare világhírű tragédiájának mindig hangsúlyos szerepe volt.
  • Cseke Péter

    A múltfaggatás: jövőépítés

    Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélkedő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a „román Gulág” egyaránt megtizedelte őket.

  • Raoul Weiss

    Welcome to the Hotel Transylvania

    Átadják hamarosan szíved fölött az aszfaltot,
    Kolozsvár sírkövén nem lesz több repedés,
    Se burján, se szerelem, az erőszaknak vége,

  • Varga Melinda

    „A szabadság vad kakukkfű-szaga”

    Az extravagáns, de a magyar klasszikusokhoz és az antik költészethez visszanyúló, kötött formai hagyományokra építkező líra az olvasót felcsigázza. Az a fajta költészet, amelybe esténként nem alszunk bele, és reggelente kimossa szemünkből az álmot. A versekben föllelhető irodalmi allúziók arra késztetnek, hogy elővegyük az antik mítoszokat, a Faludy-összest, Pilinszkyt, Kosztolányit, József Attilát, Ady Endrét, Kassák Lajost, Nagy Lászlót, Orbán János Dénes összes versét és Bréda Ferenc mítoszkritikáit.

  • Pethő Lorand

    (nem) szerelmes vers

    a farkasoktól megtanultam
    az utolsó mindig a falkavezér
    a fák évgyűrűit percek
    alatt zúzza forgáccsá a balta
    és a szerelem nem több
    mint úri gyászmenet

  • Varga Melinda

    A tizenkét kagyló: skorpió

    pajzán vagyok, szexre éhes, a legszebb hím nekem jár.
  • Kovács Újszászy Péter

    Barangolás Fodor Sándor nyomában

    A késő délután napsugarai olyan precízen ragyogták be a Kincses Város járdáit, mintha maguk is igyekeztek volna a Kolozsvár Társaság székhelye felé irányítani az irodalom iránt érdeklődőket. 2019. augusztus 19-én este hat órától Fodor Sándor íróé volt a főszerep.
  • Vajda Anna Noémi

    Hámozottak

    (részlet)

    Láncot alkot köztünk a túlélő vágyakozás. Mindenki máshova gondol, mégis ugyanoda: haza. A haza idővel egyre soványabb lesz. És diszrofiás. Mint mi és a betegség szó, melyet botolva ejtünk. Majd oszlásnak indul. Akár a girbegörbén, grimaszokba merevedett, ruhátlan, mosdatlan, csontbőr fogolytárs-tetemek.