• Gulisio Tímea

    A költészet iránti alázat

    A Magyar PEN Club nőnapi PENdrive zenés felolvasóestjéről

    A nagy sikerre való tekintettel a Magyar PEN Club idén is megrendezte a tavaly elindított nőnapi PENdrive zenés felolvasóestet.

  • Lázár Emese

    ​​​​​​​„Leginkább a gyermekekre fókuszálok, mert az övék a jövő”

    Ad az Úristen mindenkinek tálentumot, és rábízza, hogy miként sáfárkodik a kapott kinccsel. A háromszéki színésznőnek, a mesésen zengő nevű Zorkóczy Zenóbiának adta, hogy vállalva a vándorszínész életének minden nyűgét és szépségét országjáró versszínházi előadóművésszé váljon, versnyelven szóljon az aprónépekhez, és hirdesse a magyar nyelv szépségét, a költészet felettébb szükséges voltát. – Lázár Emese tudósítása.

  • Gulisio Tímea

    Klasszikus formában természetesen megszólalni

    A Parnasszus centrumában: Várady Szabolcs
    A Parnasszus folyóirat XXIX. évfolyama 6. számának élő bemutatóját rendezték a Nyitott Műhelyben december 7-én. A lapszámbemutató centrumában Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő állt.
  • Kégl Ildikó

    Végtelenné nyúlt jelen idő

    Oberczián Géza regényfolyama egyetlen végtelenné nyúlt jelen idő, egy pillanat, amely mintha mindig a jelenben maradna, sosem kerülne át a jövőbe. A Téridő három fejezete – Szingularitás, Eseményhorizont, Entrópia – látszólag különálló történeteket mond el, szálai mégis egységes regényszövetbe integrálódnak. Szimultán játszódó eseményeit az időcentrikus látásmód és maga az időkezelés, illetve a jelen idejű narráció kapcsolja össze.

  • Irodalmi Jelen
    Csornyij Dávid, Varga Melinda

    Az ifjúsági irodalom és a puzséri optimizmus

    Mit olvasott Puzsér Róbert gyerek- és kamaszkorában? Van jövője az ifjúsági irodalomnak? 
  • Juhász Kristóf

    Zabolátlan ösztönösség

    Jól kösse föl a gatyáját, aki manapság önreflektív prózát akar írni: akinek nem olyan izgalmas az életrajza, mint Faludynak (s ez kortárs elsőkötetestől nem várható el), netán nem művészkedi patológiás önpusztítását őrült látomásokká, mint Csáth Géza, Hajnóczy Péter vagy William S. Burroughs, annak marad az önmagába és olvasóiba vetett bizalom, hogy valamitől mégis elég érdekes.

  • Parnasszusi pillanatok

    Lapszám- és könyvbemutatót is tartott a Parnasszus folyóirat és kiadó az Ünnepi Könyvhét előtt. A két, nagy érdeklődés mellett zajló eseményről Payer Imre és Gulisio Tímea tudósított.

     

  • Szláv lány az apjával
    Izer Janka

    Jan Saudek – avagy a meztelenség dicsérete

    Néhány héttel ezelőtt hallottam a hírt: egy floridai iskolában a szülők botrányt csaptak, amiért a diákoknak egyik órán bemutatták Michelangelo Dávidját, amely szerintük erkölcstelen, szeméremsértő. Megdöbbentett ez a prüdéria és álszemérem, és eltűnődtem, hogyan és miért is ábrázolták az emberi testet az őskorban, az ókorban vagy a reneszánszban.

  • Varga Melinda

    Nem jó egy életművet bezárni a nemzeti kultúrába – Böszörményi Zoltán könyvbemutatója

    A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb kihívása minden kiválósága és sokszínűsége ellenére az, hogy megtalálja az olvasóhoz vezető utat. Míg Ady Endre versesköteteit húszezer olvasó, előfizető várta, egy mai magyar költő 30004000 eladott példánnyal már sikertörténetet ír, irodalmi „celeb”, akire mindenki felfigyel. Az olvasási szokásaink megváltoztak, a kultúrafogyasztói ingerküszöb más lett, verseskötetet izgalmasan bemutatni kész bűvészmutatvány.

  • Izer Janka

    „Az Isten őriz, Ő maradt meg mentsnek”

    Lőrincz P. Gabriella Könnytelen madonnák című kötetének bemutatójáról
    Ma a legtöbb kortárs író könyveiben nincs feloldozás, csak a depresszió dominál – tette hozzá az írónő –, szerettem volna valami pozitívat, feloldozást adni a tragédiák mellé.
  • Böszörményi Zoltán, Csornyij Dávid, Szalai Klaudia

    Melyik én vagyok? Mikor vagyok én?

    Melyik én vagyok? Mikor vagyok én?
  • Simon Adri

    Kölyökszaké, nimfománia, tangóharmonika

    Járatom a Ma este színház! nevű hírlevelet, amely last minute jegyeket kínál, reklámja szerint féláron, valójában plusz párszáz forint kezelési költséggel, amitől mindjárt kétharmad áras lesz a jegy, de mindegy is, mert még így is simán ki lehet fogni olcsó színházbelépőket, főleg a színpadtól távolabbi sorokba (jó szeműek előnyben).

  • Varga Melinda

    A nagyon komoly verseskötetek elijesztik az olvasót

    A februári hónap alkotója az Irodalmi Jelenen Sohár Pál, aki 56-os menekültként került Amerikába, angol nyelven kezdett el verselni, költeményei nagy népszerűségnek örvendenek a tengerentúlon. Nemrég megjelent Őszi verslábnyomok című, első magyar nyelvű verseskötete. Számos jelentős kortárs magyar alkotót lefordított angolra, többek között Faludy Györgyöt, Farkas Árpádot, Kányádi Sándort, Szőcs Gézát, Mezey Katalint és főszerkesztőnket, Böszörményi Zoltánt is.
    Kalandregénybe illő életútjáról, legújabb verseskötetéről és a magyar kortárs líra amerikai fogadtatásáról kérdezte őt Varga Melinda.

  • Csornyij Dávid, Szalai Klaudia

    A ritkán látható őszinteség

    Legújabb villámvideó-sorozatunkban költőket és írókat kérdezünk, akik más művészetekben is kiteljesedtek. Székelyhidi Zsolt alkotói pályájához éppúgy hozzátartozik a költészet, mint a fényképezés vagy a zene.
  • Izer Janka

    Igazság vagy boldogság?

    A maga természete szerint és szabadon című film margójára
    A 19-20. század fordulójának Kolozsvárján a kulturális élet egyik legfontosabb személyisége, az értelmiség gondolkodásának provokátora, újítója. Két merénylet túlélője. Karizmatikus ember, akinek esze, temperamentuma, szellemes és élénk karaktere, szépsége, divatújító öltözéke mellett nem lehetett elmenni állásfoglalás nélkül.
  • Mint szakadék felett a kötéltáncos

    „Megdöbbentő, tragikus, húsbavágó sorok a szabadságról, a kommunizmus politikai megtorlása és hatalmi autokráciája elől menekülő fiatal nőkről és férfiakról.” Böszörményi Zoltán Regál című kötetének új kiadásáról Varga Melinda beszélgetett a szerzővel a Magyar Írószövetség könyvtárában.

  • Kárpátaljai irodalmárok a 70-es mérföldkőnél

    Május 10-én a Kárpátaljai Szövetség budapesti székházában zenés műsorral köszöntöttük fel a hetvenéves Füzesi Magda József Attila-díjas költőt és dr. Dupka György írót, történészt.

  • Az ősmasszívum peremén

    Az OIK fotókiállításán az üzenetek megfejtéséhez Kovács katáng Ferenc tankái adnak kapaszkodókat. Az üzeneteket Tószegi Zsuzsanna fotográfus rejtette el fényképein.

  • „Ferkó” nyomában

    Bemutatták Tallián Mariann A szegények fejedelme – II. Rákóczi Ferenc című könyvét a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
  • „Irodalomszeretet, bátorság és nagyvonalúság”

    2021. szeptember 21-e: jeles dátum, és könnyű megjegyezni. Húszéves az Irodalmi Jelen, amely immár két évtizede juttatja el a magyar nyelvű irodalmat akár a végekre is. Az élő közvetítésnek köszönhetően a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett születésnapi gálaműsort is bármilyen távolságból figyelemmel követhették az olvasók, az érdeklődők. Akik pedig a helyszínen ünnepeltek a folyóirat munkatársaival, egy fogadáson is élvezhették az Irodalmi Jelen vendégszeretetét.