Nagy Zopán

Latens, no. II. – XXXII. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Egyik növény lábat gáncsolt, a második odvakból nőtt, a harmadik durván rám szólt, a negyedik hurkokat szőtt, az ötödik arcon csapott, a hatodik óriás rém, s a hetedik hatolt belém… (Közben: magában vonagló férfi zaklatott, hörgő és hisztérikus, majd fuldokló hangja szól John Cage: Sixty-Two mesostics Re Merce Cunningham zenei költeményéből, egy 1971-es felvételről; a darab hossza 8 perc 32 másodperc…)

Latens, no. II. – XXXI. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Íme: 1. Szaturnusz a sal-ban. Le Bateleur = A bűvész. A készítő. Poiétész. – Mellette: 22. (0.) Sin. Le Mat = A bolond. A határátlépés embere. 9. Szaturnusz a sulphurban. L’Hermite = A remete. Ólom, mely oldja önmagát. – Mellette: 15. Szaturnusz a higanyban. Le Diable = Az ördög. Hermafroditából – Androgünt! 12. Merkúr a sulphurban. Le Pendu = Az akasztott. A morál és a megváltás jele is lehet. Az egoizmus és a Szentség… (?) Megszabadulás… (?) – Mellette: 13. Mars a sulphurban. Csontváz. Virágos réten kaszál. Halál. Transz-mutáció. Az egész 12 + 1 = metapoiétész.

Latens, no. II. – XXX. rész – Nagy Zopán regényrészlete

A Fiú viszont emlékezett például arra is, amikor állandóan a bal kezére ütöttek (mogyorófavessző, majdnem-mostoha-nagymamák, később parókás-pityókás napközis tanító néni, aki még később hatalmas gyűrűjével a Fiú koponyáját is bezúzta, mert az – menzára menet – lemaradt a sorból… ó, ó: véres kenyérrel és dühkitörés-elfojtással mártogatott tükörtojásos spenót…), rossz kéz, csúnya kéz!, sipítozták…

Textúra-orgia, avagy a modern Sade márki

Apácában lakozó művésznő (és fordítva), csuklyás kártyázók,
maszkos kurvázók… Meztelenül imádkozó zárdás kisasszony,
erotikus „antik” poszterre (később) vért köpő buja feleség, írók,
bohém megszállottak múzsája…

Latens, no. II. – XXIX. rész – Nagy Zopán

Egy egyszarvú kaméleon is megjelent, mely a sarokból, kétméteres nyelv-csápjával szippantotta ki szembogaram helyéről a nagy, sárga pöttyös, mély-sötét legyet… Élénk narancssárga majomfélék is özönlöttek, hogy szétbontsák, szétrugdossák a még csak tervezett kiállítást, majd sipítva, nyávogva-hahotázva, egymásnak gurgatva: a hulahopp-karika méretűre zsugorodott teliholdat görgették végig a sötét mellékutcákon, le a ligetbe (a nádas lángolt körülöttük), a Dög-Körös felé…

Latens, no. II. – XXVIII. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Halált hozó mosolyt is véstetek belém; elárvult élvezeteket színeztetek ki; ájulásokat hívtatok vissza más dimenziókból; alvajáró (szaturnuszi) szatírként szavaltam a lázas (és kárhozott) elborult nappalokon; földsugárzásként hatottak beteges magjaim; az önzés is körbeért, a mámor is megromlott…

Latens, no. II. – XXVII. rész – Nagy Zopán regényrészlete

A Markos-testvérek, a mindenre elszánt iker-fiúk is eszembe jutnak. Erdőkerülők, vadorzók, kalandorok, akrobaták, nagy verekedők, a természet kitűnő ismerői voltak ők. Eleinte megélhetésből ejtettek apróvadakat, főleg a folyó partján és a sejtelmes-dús ártér ősfái, kortalan lényei között állítottak csapdákat: a híres-félelmetes „kubikosba” éjszakánként jártak… De később már megszokásból és élvezetből is gyilkoltak…

Latens, no. II. – XXVI. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Még éveken át látták, amint szürkületkor a külvárosi Vízművekkel szemben, a Piros Malom romjai és a Bánom-zug holtág között cikázik, átrohan a közúton, a nádasnál megtorpan...

Latens, no. II. – XXV. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Hosszú órákat töltöttünk együtt a víz alatt, majd belilult, vágyakozó-remegő testtel, szederjes ajkakkal a kemping-terület mögötti bokrokban ismerkedtünk tovább: a víz alatti könnyed simulásokhoz képest szinte nehézkesen, eleinte ügyetlenül, de fokozódó izgalmakkal, eszeveszetten ölelkezve, időnként a takarodóról is megfeledkezve… Ilyenkor a hangosbemondón is kerestek minket…

Latens, no. II. – XXIV. rész – Nagy Zopán prózája

A kertben óriási pöttyös gombákkal benőtt, félig betemetett fél-holtak mocorogtak, némelyik lerúgta magáról a földet, sáros női arc, nyakából, ütőeréből injekciós tűk ágaskodtak, köldökéből cső vezetett ki… Aztán lehetetlen lények is megjelentek (ez megszokottabb, visszatérő állapot), miközben – talán – Madagaszkár élőlényei keveredtek ismerős emberekkel…

Latens, no. II. – XXIII. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Szent Rókus, a pestisből kigyógyultak védőszentjének egyik XV. századi ábrázolását tüzetesebben átnézve olasz kutatók arra jutottak, hogy a francia zarándok combjából előbukkanó élőlény egy Guinea-féreg, amely a dracunculiasis nevű parazitás fertőzést terjeszti. Mint állítják, a Kr. e. 1550 óta ismert betegség legkorábbi megjelenítésről lehet szó, nem pedig egy gennyes sebről.

Dante gyermekei vagyunk

Varga Melinda laudációi Borcsa Imola, Dezső Katalin és Vörös István Irodalmi Jelen-díjához

Latens, no. II. – XXI. rész – Nagy Zopán regényrészlete

A tébolydarendszerek fokozatosan megnyíló tereibe, szellemi fokozataiba bekerülve, nonszensz helyzetekbe keveredve, már-már: zen-dada / csan-dada mesterré, esetenként patologikus (vagy pata-logikus) kispappá, netán skizofrén pápa-jelöltté avanzsálódik az ember (a magunkfajta, belső utazó). A szürrealizmus itt meghaladta önmagát, ha létezett egyáltalán.

"Több én és több hang beszél bennem" – beszélgetés Nagy Zopánnal, az Irodalmi Jelen prózadíjasával

Nagy Zopánt, a neoavantgárd mesterét Simon Adri kérdezte Látens című regényfolyamáról, a rendhagyó szövegkezelési technikákról.

Oldalak