Ugrás a tartalomra

Milicisták, puccsisták, terroristák

0 Ft
Kántás Balázs: Milicisték, puccsisták, terrorfiúk

A kötet nem vádirat akar lenni az 1920-as évek radikális jobboldali milicista mozgalmával szemben, hanem annak történetét objektív módon, árnyaltan szeretné bemutatni. S bár szűkre szabott témájánál és behatárolt időkörénél fogva a könyv nem tárgyalja mélyebb részletekbe menően az 1919-es év vége előtti gyászos történelmi eseményeket, szem előtt tartja, hogy a magyar társadalom egy részének mélységesen érthető radikalizálódásához elsősorban a háborús vereség és összeomlás, a baloldali hatalomátvétel és a tanácsköztársaság állami szintre emelt terrorja, majd végül a trianoni békediktátum történelmi traumája, illetve a háború utáni kilátástalan gazdasági és szociális krízis együttesen vezettek.


 

A kötet megvalósulását támogatta 

a Nemzeti Kulturális Alap

 


Részlet:

BEVEZETÉS

 

TITKOS TÁRSASÁGOK

ÉS A HOZZÁJUK KÖTHETŐ PARAMILITÁRIS ALAKULATOK TEVÉKENYSÉGE

AZ ELLENFORRADALOM IDEJÉN

ÉS A BETHLENI KONSZOLIDÁCIÓ ELSŐ ÉVEIBEN, 1919–1925

 

 

Elöljáróban

 

A magyar történelem viharos időszakai közé tartozó Horthy-korszak első néhány éve bővelkedett – elsősorban jobboldali, irredenta eszmék mentén szerveződő – titkos társadalmi egyesületekben, társaságokban, szövetségekben, melyek a politikai életet is bizonyos fokig befolyásolták. E titokban működő szervezeteknek olykor volt legális fedőszervezete (a legálisan bejegyzett egyesületek pártpolitikai aktivitást a korabeli jogszabályok szerint nem folytathattak) valamilyen társadalmi egyesület formájában, olykor pedig informális keretek között, csupán a tagok közti szóbeli megbeszélések és utasítások alapján fejtették ki a tevékenységüket. Miként azt Mester Miklós történész, országgyűlési képviselő és kultúrpolitikus, a Horthy-korszak egyik nagy történelmi tanúja – aki maga is számos ilyen titkos szervezetben tag volt – írja érzékletesen emlékirataiban:

Létezett egy tucatnyi titkos, féltitkos és igen zárt, exkluzív tagsággal rendelkező társaság, melyek berkeiben dőlt el lényegében, hogy a vezető pozíciókat kikkel töltik be, hogyan állítják össze a kormányzópártot, kik indulhatnak képviselőként, kik lesznek az ispánok, alispánok, szolgabírók, csendőrparancsnokok, kik kerülhetnek be a kormányzó szűk tanácsadói körébe.”1

Az 1920-as években működő nagyszámú, egymással szoros átfedéseket mutató titkos és féltitkos jobboldali szervezet, illetve a hozzájuk ezer szállal kötődő paramilitáris alakulatok működését a maguk komplexitásában, szövevényességében leginkább konkrét példák és velük kapcsolatba hozható események, tehát mikrotörténelmi esettanulmányok útján érthetjük meg. A paramilitáris tevékenységet és szervezeteket, melyek az első világháború utáni években különböző intenzitással Európa szinte minden államában jelen voltak, a téma nemzetközi szakirodalma többnyire úgy szokta definiálni, mint olyan katonai vagy kvázi-katonai szervezeteket és cselekményeket, amelyek kiegészítették a konvencionális katonai alakulatok működését, vagy egyenesen azok helyébe léptek.2 Erre némely esetben az állam kereteinek átmeneti vagy akár tartós felbomlása adott lehetőséget, más esetekben az állam maga használta fel az ilyen alakulatokat, megint másutt a paramilitáris formációk a fennálló állam ellenében léptek fel.3

Könyvünk célja elsősorban a korai magyar radikális jobboldal (paramilitáris) működésmódjának, valamint az egyes (fegyveres) radikális jobboldali organizációk és az állam/kormányzat komplex és ellentmondásos viszonyának, illetve e jelenségek tágabb társadalmi-politikai kontextusának vizsgálata és minél tárgyilagosabb bemutatása. Átmeneti műfajú, a monográfia és a forráskiadvány között helyet foglaló munkánk a korai magyarországi paramilitáris radikális jobboldali mozgalmak történetét három nagyobb tematikus egység mentén kívánja tárgyalni, mely leginkább a címben szereplő milicisták–puccsisták–terroristák hármasság mentén értelmezhető.

Milicisták címszó alatt kíséreljük meg feltárni a Kettőskereszt Vérszövetség nevű, állami szervként működő, sajátos titkos katonai formáció és bizonyos hozzá kötődő mikrotörténeti esettanulmányok bemutatása által a Horthy-korszak első éveiben működő magyar milicista mozgalom csupán töredékesen rekonstruálható történetét.

A radikális jobboldalhoz és a különböző katonai-félkatonai körökhöz a korszakban számos, többnyire komolytalan államcsínyterv kötődik, puccsisták címszó alatt ugyanakkor leginkább Ulain Ferenc, a kormánypártból kivált fajvédő nemzetgyűlési képviselő és társai 1923-as államcsínyterve érdemli meg a legnagyobb figyelmet, amelyet a német nemzetiszocialista mozgalom közreműködésével, a bajor sörpuccsal egy időben kívántak volna végrehajtani. A magyar sörpuccs mellett ismertetjük azonban az 1923-as év két még komolytalanabb, kocsmaasztaltól kiindult államcsínytervét, az úgynevezett Három Kapás-puccsot és a Csocsó bácsi-féle összeesküvést.

Mindehhez szorosan kapcsolódnak természetesen a terroristák, vagy ahogyan a korabeli sajtónyelvben gyakran nevezték őket, terrorfiúk, hiszen a radikális jobboldalhoz számos terrorcselekmény kötődött, melyek megkísérelték megrendíteni, aláásni a bethleni konszolidációt. E merényletek többsége a korszak befolyásos, egyre inkább pártszerűen működő szélsőjobboldali szervezetének, az Ébredő Magyarok Egyesületének félkatonai szárnyából, a Nemzetvédelmi Főosztályból indult ki. E cselekmények közül is kiemelkedik a nyolc ember halálát okozó, 1922. április 3-ai erzsébetvárosi bombamerénylet, az ugyancsak 1922-ben tervezett, bár a szerencsének köszönhetően meg nem valósult jászkarajenői antiszemita merényletterv, vagy az 1923. december 24-ei csongrádi bombamerénylet. Terrorfiúk címszó alatt e három esetet, azok szereplőit és az utánuk lefolyt büntetőeljárásokat, közülük is kiemelten a hatalmas nyilvánosságot kapott erzsébetvárosi merényletet igyekszünk bemutatni, felderítve azt is, milyen következtetések vonhatók le a korai paramilitáris radikális jobboldal viszonyáról a kormányzathoz és a hadsereghez.

Szükségszerűen töredékes történetet felvázoló, de talán egy narratívává mégis összeálló mikrotörténeti esettanulmányainkat majdnem a tanulmányokhoz hasonló terjedelemben követik forrásközlések. Mivel a korai magyar radikális jobboldali paramilitáris mozgalmak története – ironikus módon – leginkább az egyes tagok által elkövetett, súlyos atrocitások nyomán indult büntetőeljárások levéltári forrásai alapján kutatható, ezért itt közölt dokumentumaink igen nagy része bünetőeljárás keretében keletkezett, igazságszolgáltatási – rendőrségi, ügyészségi vagy bírósági – szervek által képzett irat. E források többsége a Budapest Főváros Levéltára őrizetében található, jogszolgáltatási szervek fondjaiból származik.

Ezzel együtt, mivel a korai magyar radikális jobboldali, paramilitáris mozgalmak, melyek vezetői között egyébként igen nagy arányban találunk tényleges állományú katonatiszteket, élénken keresték a külkapcsolatokat – egy ideig a kormány tudtával és beleegyezésével – hasonló német és osztrák organizációkkal, az erre vonatkozó iratok közül is válogattunk néhány érdekes forrást, melyek többnyire a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a Magyar Királyi Külügyminisztérium Politikai Osztályának rezervált iratai között találhatók.

A radikális jobboldal és a magyar állam komplex és ellentmondásos viszonyát persze tovább árnyalja az a tény, hogy a korabeli titkosszolgálati szervek, bár inkább a radikális baloldalt tartották az államra sokkal veszélyesebb politikai tényezőnek, időnként azért a radikális jobboldali szervezeteket is szemmel tartották. Bár vizsgálódásunk évköre 1919 és 1925 közé esik, 1925-re pedig gróf Bethlen István miniszterelnök, a XX. század talán legjelentősebb magyar politikusa intézkedéseinek köszönhetően a radikális jobboldal is sokat vesztett érdekérvényesítő erejéből, a sokszor titokban, konspiratív keretek között működő, radikális jobboldali milicista szervezetek és a magyar állam kapcsolatát ugyancsak jól megvilágítja egy 1926-os keletkezésű titkosrendőri jelentés, mely a Magyar Királyi Belügyminisztérium rezervált iratai között maradt fenn.

Bár könyvünket elsősorban tudományos műnek, egy korábban elektronikusan közzétett, vállaltan sok átfedést tartalmazó, talán egyfajta kutatói ismétléskényszertől is hajtott levéltári forráskiadvány-sorozat összegzésének szántuk, mely főként a szakmai közönséget célozza meg, úgy véljük, az általa elmesélni megkísérelt történet(ek) a huszadik század viharos magyar történelme iránt fogékony, szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat(nak), eddig kevéssé ismert információkat, összefüggéseket közölve az 1919 végétől berendezkedő, a polgári államot a kommunista diktatúra után helyreállító, új politikai rendszer és a bethleni konszolidáció első éveinek történetéről. Részben ezt tartottuk szem előtt, amikor a közölt levéltári források és az irodalomjegyzék közé beillesztettünk egy terjedelmes, a tanulmányokban és a forrásokban előforduló, ismert és kevésbé ismert történelmi szereplők rövid életrajzát közlő adattárat.

Szeretnénk továbbá azt is leszögezni, hogy könyvünk egyáltalán nem vádirat akar lenni az 1920-as évek radikális jobboldali milicista mozgalmával szemben, hanem annak történetét objektív módon, árnyaltan szeretné bemutatni. S bár szűkre szabott témájánál és behatárolt időkörénél fogva a könyv nem tárgyalja mélyebb részletekbe menően az 1919-es év vége előtti gyászos történelmi eseményeket, szem előtt tartja, hogy a magyar társadalom egy részének mélységesen érthető radikalizálódásához elsősorban a háborús vereség és összeomlás, a baloldali hatalomátvétel és a tanácsköztársaság állami szintre emelt terrorja, majd végül a trianoni békediktátum történelmi traumája, illetve a háború utáni kilátástalan gazdasági és szociális krízis együttesen vezettek.

 

Raktáron
Csatolmány Méret
irodalmi-jelenkantas-balazs.epub 3.13 MB

1 votes with an average rating of 5.