Ugrás a tartalomra

Jelige: bab – A bab átka

Egyszer réges-régen úgy esett, hogy nem esett… Szokás szerint; augusztus első hétvégéjén, egy szép verőfényes napon; eljött a hagyományos mohácsi köcsögös-babfőző verseny ideje, a „Bölcsesség Fog” fogadó udvarán. A bölcs fogadós ígérete szerint annak adja a szűzlányát, Zulejkát, aki a legtöbb babot megeszi.

Szerte-szét, tűzrakások köré helyezett köcsögökben pörgött fel-alá és fortyogott a füstölt csülkös bab. Hirtelen megjelent a gonosz boszorkány, a lába közt dörgölődző macskájával és titokban a köcsögökbe csípős paprikát öntött, hashajtó ricinussal, amíg a nép duhajkodott. A dagadt török basa is szemet vetett Zulejkára, akit hastáncos nőjének akart háremébe, ezért Ő is benevezett a versenyre. Végül megjelent egy újabb ellenfél, a zabagép Ördög is, birka bunda alá rejtőzve. Négy óra rotyogás után megfőttek a babok és ordenáré zabálás kezdődött. „Húzzátok cigányok” üvöltözték, közben meg vedelték a villányi vörösbort, amitől olyan vörös volt a fejük, akár az Ördögé; aki annyit zabált, hogy kiment a hátsó udvarba könnyíteni magán.

Kínjában akkorát szellentett, hogy az ott kapirgáló kakas a szomszéd falu templom tornyán landolt és azóta is ott pörög, mint szélkakas. Ettől a durranástól a boszorkány ijedtében rálépett a macskája farkára, aki iszonyatos vernyogások közepette bele ugrott a tűzbe, majd mint akit puskából kilőttek, leégett szőrrel világgá rohant, de még felborította a köcsögöket is…. Na lett is botrány belőle, egymásnak ugrott az ittas tömeg. Szegény kocsmáros az egyedüli józan, alig tudott békét tenni köztük.

E hatalmas szellentés légnyomásától fellibbent a birka bunda és kivillant az Ördög patája; a basát rögtön kiverte a veríték. Akkor jött rá, hogy „ez maga az ördög”, akitől még álmában is rettegett…. Kihasználva a zűrzavart, magával ragadta a szűzlányt, felpattant az ördög szekerére és menekült Szigetvár felé. Ámde Harkánynál utolérte a boszorkány átka, a hasmenés. Csípte is a valagát az erős paprika! Úgy sziszegett és káromkodott, hogy a csapáson éppen arra csörtető vaddisznó meghökkenve rábámult és ezt gondolta magában: „ Mekkora egy nagy disznó ez….!”

Ahol a basa leguggolt elvégezni a dolgát, ott azóta is a földből bűzös kénes kitörés jelzi a nyomát. „Most itt a szökés ideje”, gondolta Zulejka és már szaladt is vissza a fogadóba, így megmenekülve a basától! De még a férjhezmeneteltől is, mert közben a banya is akkorát szellentett a saját kotyvasztásától, hogy összedőlt a fogadó; de még a Villányi-hegy nyugati oldala is leszakadt, ez a hegyomlás ma is látható…

Hogy mi lett ezek után hőseinkkel? Zulejka apácazárdába vonult, amíg a fogadót újjá nem építik a következő versenyre, ahol valaki elnyeri majd jutalmául…A boszorkány hányingert kap, ha valaki csak kiejti is száján a bab szót….a macskája kopaszon vernyog azóta is. A basa élete végéig bezárkózott a várba és a pata dobogástól és látványától a frász kerülgette… Az Ördög úgy degeszre zabálta magát, hogy a pokolban azóta is hatalmasakat szellent a babtól, ezért vannak a vulkánkitörések… A nép pedig minden évben izgatottan várja a babfőző verseny idejét….

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.