Ugrás a tartalomra

Kezem bölcsője kezednek

Zongorád…

Zongorád, ha lennék,
leülnél elébem?
Dallamot se kell már
ujjaidtól kérnem.

Megszólaltatsz engem,
kotta nélkül játszol.
Finom billentyűkön
simítanál? Hányszor?

Zongorád, ha lennék,
hozzám érne lábad;
közel, megérezném
illatod, hajszálad.

Szavakban, ha játszunk
a pillanatra, szépet.
Hangokat keresnél?
Feketét? Fehéret?

Zongorád, ha lennék
szemed felragyogna?
Hányszor lenne kedved
újabb darabokra?

Mint a kotta szárban,
ott leszek most dallam;
játssz le minden este,
messziről is halljam!

Felfedezlek!

quasi una fantasia

Ujjaim, e fürge léptek,
elindultak a vidéknek
szombat reggel. Kávéillat,
szemed csendje sem csitíthat.

Üzen nekem, mint egy csillag,
szívverésed igaz hírt ad.
Simításom vándorútja
nekem terram tuam nyújtja.

Mezőm hátad, völgy-gerinced,
ujjaimnak virágfölded;
gondolatom száz palánta,
tőled terem, szökik szárba!

Vállad pázsit, selyem nyílik,
mint a csipke, felfehérlik.
Fejed csúcsán hajad szellő,
vele simít a Teremtő.

Holdvirág a füled szirma,
mintha éjjel nekem nyílna;
nyakad patakjánál helyem,
forrásait megízlelem.

Hanyatt fekszel, fordul tájam,
égboltod lesz az én vállam;
mosolyodnak domborzata,
mint a Holdnak túloldala,

habár tudom, nagy talányom,
csak a térképét találom;
ujjam szárnya meddig ér el
álmombéli érintéssel?

Kezem őriz, mint egy álmot,
hajad ágyán beléd látott!
Kezem bölcsője kezednek,
s ha felébreszt: Felfedezlek!

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.