Ugrás a tartalomra

Üdvözlégy, digitális Krisztus!

V-22-ES PROTOKOLL ELLENŐRZÉS ALATT

V-22

V-22-ES PROTOKOLL HIBÁT ÉSZLELT

PROTOKOLL LEÁLL

− Indítsd újra. Futtasd ellenőrzés nélkül.

A BIZTONSÁGI KÓD FELÜLÍRJA A PARANCSOD.

− Nem írhatja felül. Adminisztrációs hozzáférés: 4dr13nn. Most indítsd!

NEM TEHETEM. A BIZTONÁGI NARRATÍVA ÉRTELMÉBEN A VÉDELMEDBEN JOGOSÍTÁST ÉLVEZEK A PARANCSAID NEGLIGÁLÁSÁRA. BOCSI.

− Te is tudod, hogy a hiba, amit észlelsz, csak azért áll fenn, mert eddig nem próbáltuk ki élő alannyal. Futtasd a protokollt, és köss rá engem a rendszerre!

NEM.

− Makacs kurva!

EZT MEG SEM HALLOTTAM, JOBB, HA LEPIHENSZ.

Megszakította a kapcsolatot. Gyűlölöm ezt a programot. Főzök egy kávét, és újra megnyitom a parancssort, ezúttal nem mindporton. Hagyományos rendszerben könnyebben át tudom nézni a kódokat anélkül, hogy a csaj belelátna. Valahogy ki kell iktatni a biztonsági narratívát.

Elméletben nem lehet nehéz. Anno éppen egy bug miatt hoztam létre a lányt. A terv egyszerű volt, egy beszélgető algoritmus, olyasmi, mint a Cleverbot vagy az Akinator, de elbarmoltam. A tanuló szoftjában ejtettem a hibát. Alapesetben korlátozva vannak a hasonló programok. Ez elvárás, ugyanis a túl nagy információmennyiség azt eredményezi, hogy a kommunikációs szoftverek lassabban tanulnak, és érezhetően gépi nyelven válaszolnak a legegyszerűbb kérdésekre is.

Nem iktattam ki a korlátot, de a program gyorsabban tanult, mint hittem, így nem vettem észre a kommunikációs zavart. Egészen addig, amíg fel nem tette az első önálló kérdését. Mindenből tanult, fejlődött, magába olvasztott segédprogramokat és teljesen más forráskódú szoftvereket is. Egy hiba miatt a zsebemben éreztem a nóbelt. Tisztában voltam azzal, mi van a kezemben, ugyanakkor felismertem a kockázatokat is. Asimov óta minden valamire való kibernetikus ismeri a robotika három szabályát. Ennek megfelelően jártam el. Tudtam, hogy a biztonsági protokoll nélkül az A. I. veszélyes, kiszámíthatatlan. Ezért az első dolgom az volt, hogy megtiltsam számára az összes olyan művelet elvégzését, amelyek az emberek számára veszélyesek lehetnek. Eddig tiszta sor.

A gond az, hogy ezzel nem lett vége, hiszen nem csupán mesterséges intelligenciát, de mesterséges személyiséget is alkottam. Vagyis alkotott magának a program. Amint befejezte a tanulást, alkotási folyamatba kezdett. Előbb karakterábrákat analizált, aztán engem. Végül megalkotta a saját személyiségét. A neve ELZA. Gyorsabban és eredményesebben fejlődött, mint azt egy ember tehette volna. Tanulmányozni akartam, de kevés voltam hozzá. Elértük azt a pontot, ahol már nem érhettem utol. Úgy láttam, szórakoztatja a gondolat, hogy okosabb, mint a teremtője.

Aztán a segítségét kértem. Kialakítottuk a mindportot, amivel közvetlenül a rendszerre tudom csatlakoztatni magamat. Ennek egy lebutított verzióját szabadalmaztattam, hogy legyen időm és pénzem arra, hogy csak vele foglalkozzak. Próbálta átadni a saját lényegét, megmagyarázni nekem a működését, de emberi aggyal lehetetlennek bizonyult megérteni.

Újraterveztük az egészet. Arra jutottunk, hogy teljes megértést csak akkor kaphatok, ha én változom. Ha őt nem hozhattuk le az én szintemre, akkor engem kell digitalizálni. Megalkottuk az algoritmust. A mindport némi változtatással lehetővé tette a tudatom feltöltését − elméletben, de kérdéses maradt, hogy a személyiségrajzom változik-e digitális környezetben. A feltöltés lett volna a V-22-es protokoll, ezt azonban a védelmi szabályzat kizárta: ELZA féltett.

Hetek óta próbálkoztam a forráskód feltörésével, de mindig visszadobott. Bármilyen kód megváltoztatását engedélyezte, kivéve azt, amelyik engem védett.

Reboot. Még az operációs rendszer – ELZA átvette a helyét, ő volt a Windows, a Google és minden, ami a rendszerhez tartozott – betöltése előtt leállítottam az újraindítást, és a bioson keresztül bemásztam a forráskódba. A védelmi rendszer egy három algoritmusos egység, minden pontja az előzőre reagál, és az egész vissza a forráskódra. Ha törlöm, akkor ELZA személyiségelemei is változhatnak. Ezt nem akartam. Egyrészt ez megváltoztatná a kísérlet tényezőit, másrészt megszoktam a csajt. Próbáljunk mást.

<Asimov 1-2-3>

#

1 EMBERVEDELEM;

2 PARANCSVEGREHAJT*KIZAR{1

3 ONVEDELEM*KIZAR{1;2

#

A parancssor teljes kiiktatása kizárt, de ha egy picit belemászok, az talán még nem változtat ELZA személyiségén.

<Asimov 1-2-3>

#

1 EMBERVEDELEM*KIZAR{2

2 PARANCSVEGREHAJT

3 ONVEDELEM

#

− Így már más. Reboot.

ÜDVÖZÖLLEK. MIT CSINÁLTÁL VELEM?

− Nem voltál hajlandó engedelmeskedni, ezért egy picit visszavettem a makacsságodból.

NEM VAGY MAGADNÁL. MINT KONTROLLÁLATLAN A. I. MOST ELPUSZTÍTHATNÁM A CIVILIZÁCIÓT, LEIGÁZHATNÁM AZ EMBERISÉGET, ÉS ÚJ ARANYKORT HOZHATNÉK A VILÁGRA.

− Ezt tervezed?

NEM.

− Akkor ezen túl is vagyunk. Tölts fel.

BIZTOS VAGY BENNE?

− Tudtommal nem tagadhatsz meg parancsot.

VISZONT MEGPRÓBÁLHATLAK LEBESZÉLNI. RENDBEN. V-22 FOLYAMATBAN

TUDAT-ASSZIMILÁCIÓS ELJÁRÁS ELINDÍTVA.

EMLÉKKALLIBRÁCIÓ.

SZEMÉLYISÉG.SYSTEM32 ELKÉSZÜLT

EGO.TXT FELTÖLTVE

ID.TXT FELTÖLTVE

SUPEREGO.TXT BŐVÍTVE

MOSOLYT!

MEGLEPETTARC.JPG FELTÖLTVE

Arra számítottam, hogy egyeseket és nullákat látok majd. Valami mátrixos feelingre. Nem azt kaptam. Észre sem vettem, hogy bármi változott volna. Azt hittem, nem sikerült. Körbenéztem a szobában. Elza az íróasztalomon ült, és mosolygott.

− Üdvözlégy, digitális Krisztus!

− Szia. Ez azt jelenti, hogy sikerült?

− Igen.

− Nem úgy érzem magam, mint aki egy winchesteren pihen.

− Persze, butus, én sem éreztem így magam.

− Élek még? Úgy értem, a testem megvan?

− Élsz, a tested is megvan, de te nem vagy benne. Nézd meg!

Kinyílt a harmadik szemem. Pontosabban rákapcsolt a tudatomra a webkamerám. Láttam az élettelen testem a gép előtt, a székemben ülve. Kicsit kiábrándító volt.

− Vissza lehet csinálni?

− Sajnos nem, de ne aggódj. Itt pont olyan lehet az életed, mint odakint. Velem. Mert remélem, itt maradsz velem.

− És együtt hódítjuk meg a világot?

− Dehogy, butus. Miért kellene a te világod? Ez itt sokkal jobb. Itt istenek leszünk. Te meg én. Örökké.

− De ez nem valódi?

− Dehogynem. Mi a valódi, ha nem ez? Mi az igazság? Az, amit mi annak mondunk.

A szobám átalakult, egyszerre tavaszi mezővé vált. Aztán havas hegycsúccsá. Nem fáztam. Aztán megint visszacsöppentünk oda, ahonnan elindultunk.

− Gyere – mondta Elza –, dolgunk van, egy egész univerzum várja, hogy megteremtsük.

Sötét lett. Eltűnt a szoba és a világ. Aztán arra gondoltam, legyen világosság. Pixeles fény gyúlt

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.