Ugrás a tartalomra

Örömverselés sok zenével: az Ady-év megkoronázása

Méltó lezárása volt az Ady-évnek az az emlékest, amelyet Nagy Angéla szervezett a budapesti Király utcában, egy a tulajdonos elmondása szerint – százhúsz éves pincében. Rengeteg fellépővel, versekkel, zenével, monodrámával idézték meg a művészek Ady szellemét.

 

A Király utcai pincében akár Ady Endre is borozgathatott volna, s a falak közé e januári estén bizonyára sikerült is odaidézni a költőt. A műsort Nagy Angéla szervezte, aki – talán nem túlzás – a legodaadóbban ápolja az Ady-kultuszt az országban. Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékezve a 2019-es Ady emlékév már a hátunk mögött van – nyitotta meg a műsort az Ady Endre Költészetét Kedvelők Facebook-oldal és -csoport alapítója. Több sikeres rendezvény után az Ady-emlékév lezárásaként olyan műsort szeretett volna összeállítani, vallotta meg Angéla, amelyben az elmúlt években általa megismert és nagyra becsült előadóművészek valamennyien részt vesznek. Lehetetlen vágynak tűnt, de a nagyszabású est azt példázta, végül sikerült a terv. Ha a zenészek örömzenélésre szoktak összegyűlni, akkor mi most egy „örömverselésre” jöttünk össze – tette hozzá mosolyogva a szervező, s elmondta még: reméli, hogy sikerül átadni Ady utánozhatatlan életművének a szeretetét.

Persze zene is volt: az estet mindjárt Füri Rajmund nyitotta Ady kedvenc nótájával, a Befútta az utat a hó cíművel, amelyet hegedűn játszott el. Rajmund tíz éve foglalkozik versek megzenésítésével – mutatta be Nagy Angéla –, főleg klasszikus költők verseit ülteti át dalba. Legerősebben Ady és József Attila versei hatnak rá. Nagy Angélával 2017-ben találkoztak a Centrál Kávéházban, Ady születésének  140. évfordulója alkalmából.

Az est díszvendége, Baranyi Ferenc, aki előző nap ünnepelte a születésnapját, egy saját írását olvasta fel, amelyben két különös találkozást elevenít fel: mindkettő külföldön történt. Egy franciaországi ösztöndíj és egy belgiumi írókonferencia alkalmával is megtapasztalta, hogy Ady országhatárokon át is összeköt. Franciaországban egy diáklány kezdte szavalni az anyanyelvén a költőt, akit egy régi fordításkötetnek köszönhetően ismert meg. S bár a műfordítás nem volt a legjobb, mégis jelenvalóvá tette a költőt szeretett városában, Párizsban. Belgiumban egy fiatal szállodai recepcióslány csókját eredményezte néhány Ady-verssor – Baranyi Ferenc emlékezésében maga is lírába oltva idézte fel a fiatalság e feledhetetlen élményét. „Máig felbukkannak olyanok, akik leutálnák őt a Parnasszusról” – fogalmazott zárásképp Baranyi Ferenc a költő méltatásában, majd Nagy Lászlót idézte az Adyt sértegetők kicsinységéről. Baranyi búcsúzóul megvallotta: „Nem csupán eszményképeim egyike, de velem küzdő kortársam.”

Szépen csatlakozott a költő szavaihoz Kassai Franciska költő, dalszerző, előadóművész műsora. Franciska évtizedek óta Baranyi Ferenc múzsája, s most gitárral játszotta el Ady két költeményét, és egy saját, megzenésített versét, a Gyönyörű kék itt az ég címűt, amely az Adjon isten mindenkinek költemény nyomán született. Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas versmondó, színész rendszeresen fellép Büszke voltam a magyarra című Ady-monodrámájával, amelynek most egy részletét láthattuk. A drámában egyes szám első személyben megszólaló költő az életútja fontos állomásait beszéli el hallgatóinak, miközben verseit szövi bele a szövegbe, így elhangzik a műsorban többek között A Hortobágy poétája, a Páris az én Bakonyom, a Levél a szerkesztőhöz. Korhecz Imola délvidéki előadóművész, színész, televíziós-rádiós műsorvezető-szerkesztő már többször fellépett a Versünnepen is. Radnóti-díjas versmondóként Cimbora együttesével interaktív vers- és mesekoncerteket tart. Az én Adym címmel januárban jelenik meg verses CD-je. Az esten nagy átéléssel mondta a költő verseit, többek között A tűz csiholóját vagy Az Úr Illésként elviszi mind című műveket. Lázár Balázs ezúttal nem partnerével, Tallián Mariannal adta elő az Elbocsátó, szép üzenet dramatizált változatát – a színművésznő nem tudott jelen lenni az esten –, hanem maga Nagy Angéla ugrott be Léda néma szerepébe. A színpadon szinte életre kelt a kis élőképben a költő és múzsája viharos szakítása: Lázár Balázs drámai indulatokkal adta elő ezt a kegyetlen művet.

Gáspár Sándor előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének alapító elnökségi tagja is egy verscsokorral állt pódiumra. Mint megtudtuk, a művészt Ady Endre szelleme 1991-ben, első nagyváradi látogatása idején érintette meg, és ez a személyes viszony érződött versmondásából is: a Sötét vizek partján, Az Úr érkezése és az Intés az őrzőkhöz hangzott el előadásában. Nagy Angéla Gyulai Zsuzsanna Radnóti-díjas versmondót felkonferálva elmondta: barátságuk a Veres Pálné utcai Ady-emléklakásban, egy versmondószalon alkalmával kezdődött. „Tréfásan mondhatnánk úgy is – fogalmazott Angéla –, hogy Ady lakásában jöttünk össze.” Már első alkalommal megfogta az a hang és az érzékenység, ahogyan Gyulai Zsuzsanna közvetíti Ady gondolatait. A művész erdélyi és székelyföldi verses körútjain is nagy sikereket ért el, legújabb előadóestjében külön fejezetet szentel Ady költészetének. Más versek mellett az esten meghallgathattuk tőle a Párisban járt az ősz, a Héja-nász az avaron vagy a Jóság síró vágya című költeményeket.

Az est első részének feledhetetlen produkciójaként Novák János, a Kolibri Színház igazgatója lépett fel, gitárral a kezében. Bár színigazgatóként és rendezőként ismerik a legtöbben, emellett zeneszerző, zenész is, egykor zenésztársa volt Cseh Tamásnak. Novák János fel is elevenítette a közös zenéléssel töltött éveket, és hogy miképp született meg Ady-műsoruk, amellyel a 25. Színházban léptek fel először. Az ebből készült összeállítás megjelent CD-n és videólejátszókon is elérhető – tudtuk meg tőle. A jellegzetes „csehtamásos”, finoman blues-os hangulattal átitatott Ady-értelmezések remekül keltek életre Novák gitárján, így például az Élni, míg élünk vagy a Biztató a szerelemhez.

A szünet előtti záróakkord Balázs László Gábor versmondása volt. Az előadóművész sajátos hangvételű versszínházi előadásokat készít drámai hangszerelésben – mutatta be a fellépőt Nagy Angéla –, társművészetekkel ötvözve ábrázolja önmaga és a világ kapcsolatát, görbe tükröt tartva korunknak. Régóta elkötelezett híve a költészetnek, így Ady Endre lírájának is. Ez utóbbi szenvedélyének a verseken keresztül adott hangot: a közönséget egyaránt felrázta A csókok átka vagy a Kocsiút az éjszakában, a drámai zárlat pedig a Harc a Nagyúrral volt.

A műsor második részét is Füri Rajmund nyitotta: az Egy ócska konflisban sorai szólaltak meg gitáron, majd Borbély Mihály előadásában hallgathattunk Ady-költeményeket. Mint Nagy Angéla bemutatta a művészt, mindössze három éve kezdett el kedvtelés szintjén  versmondással foglalkozni, ám azóta minden évben gazdagodik  egy  elismeréssel, így immár Radnóti-, József Attila- és Kaleidoszkóp-díjas versmondó. Borbély Mihály saját bevallása szerint jelentős inspirációt kapott Ady Endre költészetétől a színpadi versmondáshoz, és erről meg is győzte közönségét A tó nevetett, a Békés eltávozás és más Ady-versek megszólaltatásával. Balázs László Gábor A fekete zongora, Az utolsó mosoly és Az ős Kaján soraival zárta az est verses összeállításait. Ez utóbbi költeménnyel, utánozhatatlan előadásmódjával szinte más idősíkba repítette közönségét, odahozta Ady lenyűgöző szellemét, időtlen igazát. Dermedt csend, majd vastaps követte a szavalatot.

Nagy Angéla zárszavában elmondta: „Elhitették a mai kor emberével, hogy csak annak van értéke, ami dinamikus, amiben látványos koreográfiák és slágerszámok vannak. Miközben megfeledkezünk arról, hogy a katarzist megfelelő pillanatban  egy őszinte, hiteles emberi szóval, gesztussal vagy egy mély csönddel is el lehet érni. Remélem, hogy ez így történt itt ma.” A rendező megnyugtatott: az Ady-emlékév végével még nem zárult le a költő életművére irányuló figyelem. „Épp ellenkezőleg: letettük a voksunkat az örök Ady mellett” – hangsúlyozta Nagy Angéla, megköszönve a hallgatóság figyelmét. Az estet Joó Lajos népzenész zárta a Hazamegyek a falumba gitáron előadott változatával.

A fellépőkkel és családtagjaikkal még hosszan tartott a műsor után a beszélgetős együttlét, finom falatokkal, jófajta borral. Nagy Angéla később azt is elárulta: a színfalak mögött felköszöntötték a 83 éves Baranyi Ferencet.

                                                                                             

Laik Eszter

Fotók: Laik Eszter és az est hivatalos fotói

További képek a galériában!

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.