Ugrás a tartalomra

Vers, látod a jövőt? – Böszörményi Zoltán versei

A vers nem lett osztályharcos

 

(elment a vers nem lett osztályharcos

bejárta Párizst látta Ady Bandit

Moszkvában Puskint kutatta fel makrancos

arcára volt hirtelen kíváncsi

a szabadságot szerelmet kereste

míg fekete lett a nappal felette

ágyékot vágyat hangos emléket

imádott vállán hordta a várost

vasláncot csörgetett talán enyémet

a sarkon fehér ajakkal megállott)

 

kiáltottad „eredj, légy osztályharcos!

a tömeggel együtt majd felszállsz!”

csak közben megszűntek az osztályok

én meg kikoptam az időből

sűrű ködben lopakodtam

hiábavalónak éreztem minden próbálkozásom

hidd el nem volt elég erős ökle a szónak

 

a kenyeret azóta felették

a kását is megfőzték

a tej elfogyott

pedig tele vannak áruval a boltok

tele minden jóval

a fél világ mint egykoron

most is koplal

 

senki sem éhes a szóra

de kívánja a kimondhatatlant

a feltörő öröm ízét

a koriander illatát

a tüzet a lázadást

a pillanatot amikor nem kell

megalkudni senkivel és semmivel

és hazudni sem szükségszerű

 

ki önmagával szembesül

tükörbe tekint?

 

hazudik minden tükör

korcs időt szül a pillanat

vermeli a szót

holnapra is legyen

nyugalmas hely

hol kitelelhet

a nemlétező lélek

 

beszélj a semmiről

 

köddé foszlott az idővilág

aki kötélen táncol

 

áhítattal nézi a sűrű valóságot

táncol

lép(eget)

lépéseit tátott szájjal bámulja

a szakadék

s fellángolnak a kövek

ha félrenéz

 

beszélj a semmiről

 

csak szándék marad

a patakból a fűből

a délutánok hamvas bőréből

a kitapintható álomból

a szertehullt csodákból

a várakozás felfokozott öröméből

 

ma a fák közerkölcse kifogástalan

ma nem tüntetnek a kormány ellen

ma a háború vércséi vijjognak felettünk

s tömött sorokban vonul fel a félelem

az Akropolisz tetején még fehér zászló leng

Kína nagyon olcsón vette meg vágyainkat

a világbörzén most fillérekért kaphatók

 

vers

látod a jövőt?

 

minek is lettél volna osztályharcos

ha az elvetett szó kóc és csepű

hazugok pofonjától fáj az arcod

és képmutatók mosolya a derű

tudatod égboltján keserű felhők

úgy érzed most igazán minden eldől

s merev falakba az ész nem botolna

gyűlnének a fény kazlai az égen

ó nagybecsű hamutartó a lélek

 

(és megvádolnak mert nem voltál erős

szerszámot ihletet lángot és hitet

ebre hagytál kiáltoztál mint kitett

kire mennykövek hullnak és ledől)

 

vers

látod a jövőt?

 

tér ágyán fekszik a teremtő semmi az álom

ködbe veszett a sekély éj vére lobog ma elébed

és hínár ring benne erek mosolyán libeg hozzád

ezzel fűzd magad ódon egekhez emeld szemed énrám

bár elodázza a vágy minden kellékét tapad izmod

húrján értő félelem állj fel vélem a bércre

s képzeld hogy a ma erejét ismét magad éled

 

vers

látod a jövőd?

 

 

 

A vers

 

Mondd a verset, hogy belélegezhetővé váljék a valóság.
A vers nem a hamis képzelet, a vers az igazi. Meg lehet
tapogatni, rugdosni, szagolni, nézni, hálni lehet vele.
A vers nem az esztétika vetülete egy síkidomon, hanem
maga az esztétika, a mindig újraszülető forradalom.
A vers a Tér, melyben az Idő az anyaggal kézen fogva jár.
A vers az ősanyag, a tanúság arra, hogy vagyunk.
(A vers nélkül, látod, senki sem vagyunk.)
A vers az anyag szívdobogása, szívdobogásunk a vers.
Ő a megismerés, az időben feldarabolt jelen, a kaland,
a szeretkezés, a lábunkra felhúzott zokni, a vers a hóesés.
A vers a felszabadításáról szól, önmagad szabadítod
fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.
A vers a csend, az eldördülő ágyúban a golyó.

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.