Ugrás a tartalomra

Egy árbocmester halálára

Pedig jó csapat volt ez, esküszöm.

 

Darkó Pista, Egyed Péter, jómagam, a kalandra mindig kész három.

Kertész Attila, Bréda Feri, a navigátorok.

Egy focicsapatnyi fiatalember.

Hattyúfutball.

 

Egyed a ravasz nyelvműves nemzedék egyik legnagyobb tehetsége, legkomolyabb ígérete, a legtöbbre hivatottak egyike volt.

 

Hogy a széljárás nem kedvező, tudtuk. Bíztunk magunkban és egymásban. Leírom ezt a szót, habár a szó pozitív hitbéli értelmében – hinni a másikban – ez a fogalom ma már egyáltalán nem divatos, és talán nem is használatos, sőt talán ismeretlen. Hinni/bízni a másikban, úgy, mint saját magunkban?

De hát ki bízik ma saját magában annyira, hogy érezze az erőt, amellyel kész elindulni megváltani a világot?

A széljárás nem volt kedvező.

De azt, hogy a csillagállás sem kedvező, ezt nem tudtuk, ez csak később derült ki, amikorra a csapatot elvesztettük.

Melyik csillagállás? A Sorscsillagé, a Fátum-Végzet csillagképből.

 

A filozófus-séták ösvénye egy újabb parcellával gazdagodott a Házsongárdban.

Az elsüllyedt atom-tengeralattjáró legénységének karjai a magasba emelkednek.

Halal submarin – mondják a temető román látogatói, akik nem sokat tudnak a magyar költőkről, filozófusokról és tengeralattjárókról.

A magyar helyesírás őrei megint villogtak: ezentúl az árboc szót árbócnak kell írni. Már megint.

Vagy csak álmodtam? S azt is, hogy lassan egyedül maradok?

 

Az erdélyi magyar tengeralattjáró bevont vitorlákkal és árbocokkal, néma propellerekkel suhan a Jeges-tenger sötét vizében.

Egyed Péter árbocmester messzelátón figyeli a messzeséget.

Fényeskedjék neki a másvilágon az örök másvilágosság.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.