Ugrás a tartalomra

.

A sejtelem és a képzelgés örvényei

Konrád Györgynek 85. születésnapjára

 
Nincs Szabadság,
csak vágyakozás, sóvárgás, ingovány,
be nem teljesült remények.
Vastag por a ki nem mondott és el nem gondolt,
a meg nem szerkesztett világon.
Por és hamu a játékon, mellyel egész életünkben
szerettünk játszani: a torzzal, az érthetetlen hatalommal,
igen, szerettünk játszani mindennel,
mi kezünkbe, elménk elé került.
A Dóm előtt, ha senki sem jött ki a térre, nem sopánkodtunk,
csak felmutattuk a gondolat öklét,
azonnal megtelt az aréna, az amfiteátrum.
Szophoklész is mellénk lépett,
tógáját hanyagul a teste köré tekerte,
a jó sors nem pártolja a kényeket – mondta,
s a várost bekerítették a sötét fellegek.
Valahányszor ez történt, latolgattuk:
túszai vagyunk-e az engedetlenségnek,
vagy mi ejtettük fogságba,
hogy nyughatatlanságunkban
felkutassuk a kényszer lehetőségeit
a rabság intimitásában.
 
Csak az anyanyelv szabad,
őskori szóemlék, dallam-illatok, vers-mohák,
a szamizdat, a bátorság fegyverei szívedben,
a szívemben akaratod hárs-ízű nyilai.
Az anyanyelv hősei mi vagyunk.
Amiről nem tudunk beszélni, arról hallgatnunk kell.
Hallgatnunk kell arról, hogy hallgatunk.
 
Az anyanyelv hősei mi vagyunk.
A remegés, a szükség finnyás indulatai
a délutáni napsütésben,
a lehallgatások árnyékba siető lobbanásai.   
Remeg, áttetsző a lélek, attól retten,
elárulja a csend is.
A kavargó légben a heteronómia
nyugalomból épült tartóoszlopai magasodnak.
 
Erkölcsi triumfalizmus,
mily bódító érzés a felismerés.
Mennyi mindent lehet bújtatni, elrejteni benne.
A tudat galacsinjait keresve
az ember hirtelen felfedezi Istenben az embert.
Serény szemek olvassák a metaforák puha szigorát,
számot vet a gondolatot szántó-vető gazdász,
az örök földmérő és aranymosó mester:
Democracy is the worst form of government,
exept for all others* – lehet egyszer,
ha bújócskázik az elme, s kitakarja sebeit.
Nem szűnnek meg a világ otrombaságai,
képlékeny alakzatai átvonulnak a képzelet küzdőterein.
 
A város cenzorai egyszer csak felvonulnak,
s a mindenkori hatalom pergamenjeire írt parancsot elharsogják.
De nem utolszor.
Naponta visszatérnek,
puha kötszerrel fáslizzák be a remény visszeres lábait.
A cenzúra és a cezúrák időmértéke kiszámíthatatlan,
mint az időjárást előrejelzők állításai.
 
Selyempapucsban a vágy világgá megy,
s azon kapjuk magunkat, nem tudunk a nyomába szegődni.
Belső emigrációba vonulunk,
s hányadszor – te jó Ég! –
a zsidókat és a keresztényeket védő karjainkba fogjuk.
 
Nincs Szabadság,
csak vágyakozás, sóvárgás, ingovány,
be nem teljesült remények.
Az elmúlás katonái úgyis felsorakoznak.
Felejtsd:
ha már nem rúgsz többet, bebalzsamoznak.**

 

 

*Winston Churchill-nek tulajdonított aforizma. „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, kivéve a többi legrosszabbat.” Many forms of Government have been tried, and will be tried in this world of sin and woe. No one pretends that democracy is perfect or all-wise. Indeed it has been said that democracy is the worst form of Government except for all those other forms that have been tried from time to time.…
** Konrád György: Az újjászületés melankóliája. Esszék, magánbeszéd az 1986–1991-es években. Digitális Irodalmi Akadémia, 2011.
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.