Ugrás a tartalomra

Otthonos. Olyan, mint Erdély a ’90-es évek elején

Otthonos. Olyan, mint Erdély a ’90-es évek elején

A magyar kultúra napját ünnepelték Beregszászon

Magyar Kultúra Napja Beregszászon 
Dupka György, Csordás László, Marcsák Gergely

Január 16-án telefonon hív Komáromi Andrea, a Beregszászi Városi Könyvtár megbízott igazgatónője. Arra kér, hogy az ünnep alkalmából segítsek neki egy író-olvasó találkozó megszervezésében. Örömmel tölt el, hogy évről évre egyre több intézménybe hívnak meg. Néhány telefonhívás után kész is a haditerv. Lőrincz P. Gabriella már hosszú ideje dolgozik a magyar kultúra napi rendezvényen, amelyre meghívta Farkas Wellmann Endrét és Ágoston Szász Katalint. Egyeztetünk, szívesen látogatnak el erre a rendezvényre is.

Endre és Katalin csütörtök hajnalban indul el felénk. Rövid a sor a magyar határon, fennakadás nélkül jutnak át. Az ukrán katona zárt sorompóval várja őket. Kézzel írt cetli, létszámellenőrzés, értetlenkedés. Sehol sincs ilyen rendszer Európában. Hiányzik a zöld kártya, a vámos szóvá teszi, végül mégis sikerül átjutniuk a határon. Már dél van, én meg munkában. Éppen véget ér a korábban elhalasztott karácsonyi műsor, amikor hív Lőrincz P. Gabriella. Férfihang szól bele, Endre tudatja, hogy szerencsésen megérkeztek. Egyre izgatottabb vagyok, lassan telik a munkaidő, van még egy tanári értekezlet, aztán rohanok is a könyvtárhoz.

Magyar Kultúra Napja Beregszászon
A Beregszászi Művelődési Ház

Az átalakított épület előtt vár rám Csornyij Dávid. A Művelődési Ház egykoron a város legszebb épülete volt, a Nagyzsinagóga. Jelenleg korcsolyapálya van előtte, a gyerekek legnagyobb örömére. Pár perc várakozás után megérkeznek a többiek. Endrével gyors sétát teszek a város főterén, ismertetem a fontosabb látnivalókat. Halkan megjegyzi: „Otthonos. Olyan, mint Erdély a ’90-es évek elején.” Bár nem mond újat, elszomorít, hogy valóban el vagyunk maradva az Uniótól.

Andrea fogad minket. Bekísér a könyvtárba, elmondja, hogy a Márai-program hatalmas segítséget nyújt a magyar könyvek beszerzésében. Az olvasóterem kicsi, de hangulatos. A háttérben megpillantom Svéd Verát. Hosszú ideig ő volt az intézet vezetője; gyermekkorom meghatározó alakja. Elfoglaljuk a helyünket, és elkezdődik a rendezvény. Eltérünk a megbeszélt menettől, átveszem a moderátori szerepet, bemutatkozunk. Endrét és Katalint helyezem a figyelem középpontjába, hiszen ők a nap főszereplői, és persze az Enumeráció.

Magyar Kultúra Napja Beregszászon
Farkas Wellmann Endre

Megtisztelő, hogy mi adhatunk otthont az antológia első bemutatójának. A közönség érdeklődve figyel, még az ukrán anyanyelvűek is. Endre elmondja a tudnivalókat, beszél a KMTG megalakulásáról, az oktatási rendszerről, támogatásról, viszont a legnagyobb hangsúlyt a művekre fekteti. Katalin kezében tartja a vaskos kötetet, 684 oldalas, majdnem egy kilogrammot nyom. Aztán felnyitja. Felolvassa belőle a Tanítások című versét. „Egyazon iszapban áztok, s nem látjátok, / Ki hol van. S ha elsüllyed, nem nyúltok utána. / Az sem számít, ha karja-lába hiányzik” – hangzik az egyik sor a versből, néhányan a közönségből bólogatnak.

Dávid fekete mappát vesz elő, a Létezés mindenhol című versét kezdi olvasni. Amikor a harmadik sornál tart, azt látom, hogy meghökkenti az embereket. „Szubsztanciára épülő / részecske vagyok. / Meg nemibeteg.” Reménykedem, hogy megértik, valójában semmi baja a fiatalembernek.

Én következem, egy rövidprózát olvasok fel. A lapomon a címre pillantok, szóban gyorsan kijavítom Zsófi panaszára az eredeti Kata panaszáról. Azt hiszem, így is hagyom. Utánam Gabriella szólal meg, négy verset olvas. A Számon tartva rövid és tömör. Az utolsó soraitól kiráz a hideg, mert ismerem a mű történetét: „Angyalaid kihullt hajszálakat / Számolnak / Az ötödik kemó után.”

Endre zárja a sort, L. D. jegyzete önnön lázbeszédéhez című versét olvassa fel, A római disznó kötetből, amely 2016-ban jelent meg.

A rendezvény végén az érdeklődők beszélgetnek velünk, azt hiszem, mély nyomot hagytunk bennük. Andreával megegyezünk, hogy gyakrabban szervezünk ehhez hasonló eseményt.

Magyar Kultúra Napja Beregszászon

Másnap, január 20-án a hivatalos rendezvénysorozatra kerül sor. Kárpátalján is minden évben megemlékeznek a magyar kultúra napjáról. A szervezés feladatát Gabriella vállalta magára. Az eseménynek a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet székhelye, az Európa–Magyar Ház ad otthont.

Reggel még munkába kell mennem, iskolánk tanulói korcsolyázni mennek. Rám vár a feladat, hogy megszervezzem a csoportok beosztását és elindítását. Emiatt két rendezvényről maradok le. A megemlékezésről és koszorúzási ünnepségről a beregszászi Kölcsey-emléktáblánál, amit a Himnusz megírásának 194. évfordulója alkalmából szerveznek a városi postahivatal épületének falánál (azért pont itt, mert Kölcsey itt adta fel levélben a vers kéziratát), valamint az emléktáblák avatásáról, amelyeket Beregszász szülöttei, Bellyei László (1910–1995) irodalomtörténész, Regőczi Győző (1864–1945) költő, publicista és Reichard Piroska (1884–1943) költő, műfordító emlékére helyezett el a Beregszászért Alapítvány a Beregszászi Járási Könyvtár épületén.

Szerencsére az Európa–Magyar Házba időben érkezem. Az emeleti nagyteremben már vár Marcsák Gergely, ez a nap nagy esemény a számára. Ő kapja az Együtt nívódíjat, amelyet az Együtt irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztőbizottsága ítél oda. A laudációt Csordás László kárpátaljai irodalomkritikus, a folyóirat olvasószerkesztője mondja. Beszél régi barátságról, szakmai előrelépésről, fejlődésről, és sörről is. A színes műsort Zubánics László, a KMMI elnöke vezeti. Zenés-verses összeállítással lépnek fel a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium és Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékei, valamint a tiszabökényi Tisza Csillag Kórus.

Magyar Kultúra Napja Beregszászon

Endre itt is bemutatja a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-t, az Enumerációt és az Előretolt Helyőrséget.

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia díszokleveleit is ezen a napon adják át. Dupka György az én nevemet mondja, majd meleg kézszorítás után átveszem a bekeretezett oklevelet. Miközben visszatérek a helyemre, meglátom, hogy Kertész Dávid mutatóujja be van kötözve. Sápadt, feláll, kimegy a teremből. Utánamegyek, megtudom, hogy rácsapódott a taxi ajtaja. Kicserélem a kötést, elborzadok a látványtól. Visszatérünk a terembe. A zárszó után beszélgetünk a vendégekkel, régen látott ismerősökkel. Az étteremben népes asztaltársaság gyűlik össze, vacsorára készülünk. Lassan eljön a búcsúzás ideje is. Endre elmondja, hogy hozzánk bármikor szívesen visszatér.

Másnap reggel a csevegőablakban üzenetet látok. Az egyik magyar vámost érdekelte az Enumeráció, megkapta ajándékba. Talán ez az igazi határokon átívelő irodalom.

 

                                                                                                                      Shrek Tímea

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.