Ugrás a tartalomra

(Kosztolányi Dezsőné) Harmos Ilona: Mme Chaglon üzletei. Egy divatszalon rejtelmei

 

 

 

 

(Kosztolányi Dezsőné)  Harmos Ilona

 

Mme Chaglon üzletei

Egy divatszalon rejtelmei

 

Elöljáróban

Kosztolányi Dezső felesége, Harmos Ilona már házassága előtt is foglalkozott írással. 1909-ben látott napvilágot – a Kereskedelmi Reklámvállalat jóvoltából – Mme Chaglon üzletei. Egy divatszalon rejtelmei című kisregénye. A mű azóta nem jelent meg, és az irodalomtörténet-írás is mostohán bánt vele. Ám nem is annyira szépirodalmi értéke miatt tarthat számot érdeklődésre a munka, mint inkább a 20. század eleji korszaktörténetről, a hazai női irodalmi hagyományról, valamint Kosztolányi Dezső életrajzáról való eddigi tudásunk kiegészíthetősége okán. Harmos Ilona elfeledett írása műfaját tekintve erotikus ponyva, mely Erdős Renée „tabudöntögető” költészetével egy időben született, sőt, Erdősnek a korban nagy fölháborodást kiváltó regényeit (Santerra bíboros, A nagy sikoly) meg is előzte. Harmos könyve egyike volt azon gesztusoknak, amikor a századforduló női – félretéve a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszert – tudtak és mertek erotikus témákról írni, nyíltan vállalva a női testi lét örömeit és keserveit. A Mme Chaglon üzletei. Egy divatszalon rejtelmei című mű főhőse a nem túl makulátlan múltú Emma, aki Cseley gróf megbízására – egy ruhaszalon „fedővállalkozása” nyújtotta biztonságban – szerelmi légyottok lebonyolítását szervezi. Egymás karjaiba tereli többek között a nagy étvágyú Grellernét és a fiatal huszárfőhadnagyot, a gyereklány Vilmácskát és a kövér Wippler bárót, valamint barátnőjével közösen nyújt élvezetet egy extrém ízlésvilágú öreg milliomosnak, aki szűzies apácákról ábrándozik. Az utoljára 1909-ben kiadott művet modernizált helyesírással közlöm. Javítottam a tollhibákat, módosítottam a rövid és hoszszú ékezeteket, valamint az írásjelek (vessző, gondolatjel) helyét, a jelenleg érvényben lévő szabályok alapján. A régies kifejezések, valamint a francia nyelvből kölcsönzött szavak írásmódját megtartottam. Szükség esetén utóbbiakhoz jegyzetet fűztem. Harmos Ilona munkáját követően rövid pályaképet közlök az írónőről, melyben a mű születése szempontjából fontos életszakaszát, vagyis a házassága előtti éveit elevenítem föl. Olyan adatokat tárok a nyilvánosság elé, melyek korábban kevésbé vagy egyáltalán nem voltak ismertek. A színészlexikonokban található tudnivalókon túl részletesen ismertetem Harmos színházi (illetve kísérleti színházi) föllépéseinek krónikáját, valamint korai fordítói munkásságáról is szót ejtek. A regény keletkezési körülményeinek ugyancsak megpróbáltam utánajárni, így ezzel kapcsolatos föltételezéseimet is belefoglaltam a kísérő tanulmányba. A kötet végén megadott Tájékoztató bibliográfia további, a korszakhoz, főleg a női irodalmi hagyományhoz köthető, magyar nyelvű munkák adatait tartalmazza.

 

Arany Zsuzsanna

 

 

Emma mellékkeresete

 

A belváros egészen elsötétedett, a boltok ívlámpáinak kialvása után ott szomorúbb élet van, mint egy kisváros elhagyott, néptelen részében. Este nyolc óra után, szinte varázsütésre megszűnik a népáradat hullámzása, még egy félóra hosszat kopognak az elárusítónők és segédek cipősarkai az aszfalton, aztán elül minden élet. Itt-ott bóbiskol egy-egy rendőr és csak jóval későbben, az éjféli órákban vetődik erre egy-egy mulató kompánia, nagyokat kurjongatva a visszhangzó, szűk utcákon. A tíz órai kapuzárás előtt sietve haladt végig egy feltűnően szép alakú nő a Váci utcán, a gázlámpák fénykörébe érve látható lett pettyes fátyollal takart arca, mely után ítélve a nő harminc éves lehetett, az alakja lányos volt, alig mutatott huszonkettőt. Hogy ily későn, egyedül, szinte lihegve futott a belváros üzletekkel megrakott részéből az Andrássy út felé, arra lehetett volna következtetni, hogy valamelyik, szezonja tetőpontján álló üzlet alkalmazottja, aki mostanig dolgozott, a lehúzott redőnyök mögött, s most siet haza, hogy a kapupénzt megtakarítsa, de ízléses és biztos eleganciájú ruhája ezt a föltevést halomra döntötte. A sétatér környékén egy magas, prémes kabátú úr csatlakozott hozzá, megemelte kalapját és nyugodt hangon üdvözölte: – Szép Emma, ma nagyon sokáig vártam önre, igazán honorálhatná önfeláldozásomat azzal, hogy kivételesen fogadja el kíséretemet. A nő nem nagyon biztatóan nézett végig a megszólítóján, aztán hirtelen felelt: – Nem bánom, jöjjön! A férfi meglepődött, úgy látszik nem várta ajánlatának elfogadását, de átvette a szép Emma gyors tempóját és vele együtt sietett. Öt percig szótlanul mentek egymás mellett, az Andrássy út sarkán a férfi megállt: – Az égre kérem, ne rohanjon úgy, hiszen nem tudunk így beszélgetni. – De nekem sietnem kell.

 – Talán kocsit vehetnénk? – Nem. – Akkor menjünk omnibuszon. – Nem akarok. Jól esik egy kicsit a levegőn lennem, ritkán jutok hozzá. – Akkor kérem, lassítsa meg a lépteit, alig tudom követni. – Inkább ezt. – Végre. Úgy látszik, ma engedékeny hangulatban van. – Igen. Még beszélgetésre is kapható vagyok. – Akkor miért sietett úgy? – Ezt megszoktam, ha egyedül megyek haza, nagyon messze kell mennem. – Hová? – A Karpfenstein utcába. – És ezt az utat gyalog teszi meg? – Napjában kétszer. Szükségem van erre a mozgásra, mert különben nagyon elpuhulnék. – Nem lepi meg, hogy a nevén szólítottam? – Nem. Én is tudom, hogy magát hogy hívják. – Igazán? – Gróf Cseley Imre. Már két hete vár meg esténként, ne csodálkozzék, hogy érdeklődtem, engem se lep meg, hogy megtudta a nevemet. A férfit láthatólag kellemetlenül érintette a leleplezés. – És mondja, miért ment el mellettem oly ridegen, valahányszor üdvözöltem? – Sok mindent válaszolhatnék erre a kérdésre, de őszinte akarok lenni. A maga közeledésében valami lebecsülést láttam, nézze, nem vagyok már gyermek, nem azt kívánom, hogy úgy jöjjön elém, mint egy lovag. Sőt. De fájt, hogy azt hiszi, csak meg kell szólítanom és a szeretőm lesz egy hétre, vagy egy órára. Én gondolkoztam ezen, lehet, hogy a szeretője leszek, de így soha. – Emma, én ismerem a maga múltját, tehát nem gondolkozhattam így. – Annál rosszabb magára nézve, tudja, hogy én két évig be voltam zárva? – Igen, ezért vágytam magára!

 – Gróf úr, nézzen a szemembe – itt megállt egy kávéház ívlámpája alatt –, ezekben a szemekben kárhozat van, ha maga érdekes kalandot keres, amikor velem jön, ám lássa. Nagyon ráfizethet. – Még egyszer mondom, vágyom erre a veszélyre, valami epesztő szomjúság kerget felé és nagyon keserűen csalódnék, ha csak szimpla szeretőt találnék magában. – Minek kell ez magának? Most nekem van egy indítványom. – Tessék, elfogadom. – Menjünk be egy csendes kávéházba. Hallani akarom, minek kell ez a veszély önnek? Éppen előttük volt egy kávéház. Bementek. Az egyik sarokban ült három-négy ember, újságjaikba temetkezve, a pincérek máris álmosan álldogáltak a rosszul menő üzletben, ketten is siettek az újonnan jött vendégek elé. A gróf feketét kért, a nő egy csésze teát rendelt. Néhány perc múlva mindketten rágyújtottak, és a gróf színtelen hangon kezdte meg a magyarázatot: – Édes Emma, maga látja, hogy én elég csinos ember vagyok és tudja, ha már a nevemet ismeri, hogy eléggé rendezett anyagi viszonyok között élek ahhoz, hogy részem lehessen a szerelemben, szép, kívánatos, fiatal nők szerelmében. Ezt azonban nem használhatom, ez nem érdekel engem. Még fiatalabb vagyok, mint maga, de az ilyen szerelemből már elég volt. Fél év előtt egy éjszakán át szerelmes voltam egy társaságbeli nőbe. A nő elragadó, bájos teremtés volt. Udvarlásomat fátyolos szemekkel, kissé felvetett ajakkal hallgatta, kívánatosnak, csábítónak, szenvedélyesnek, forrónak láttam őt, azt hittem, hogy a szerelemnek egy csodás művésznőjével állok szemben, pedig csak egy ostoba liba volt! Szavaimmal mindenre rávehettem volna, de különben őrülten unalmasnak kellett lennie. Nem állítom, hogy sok olyan nő van, amilyet én keresek, de kell olyat találnom. Különben már a keresés nagy élvezet. Akit én keresek, nem lehet fiatal, mert a fiatalok jók, mégis nagyon szépnek kell lennie és határozottan, elvetemülten perverz legyen. Nem akarom, hogy szíve legyen, egy atomnyi szíve se legyen. Én olyan nőt akarok, aki engem hagy rossznak, romlottnak lennem, olyan romlottnak, aminőnek lenni akarok. Azt akarom, hogy az első napon lássa, mi kell nekem, az ő kíváncsisága és feneketlen romlottsága. Nyitott szemekkel bukjon karjaim közé. Abban a pillanatban, amikor én megteszem neki szerelmi ajánlatomat, amiben nincs szerelem, meglepetés nélkül hallgasson reám és tudatosan jöjjön velem a vétkes gyönyörökbe, az átkos bűnt kiélvezni! Azt akarom, hogy az én nőm szeresse a veszélyeket és a hazugságokat. Elegáns külső fellépésünk a társaságban hallatlan brutalitásokat takarjon! Mi ne ismerjünk kedveskedést, gyöngédségeket, de különösen semmi szerelmet! Annak a nőnek piszkos, nyugtalanító lelke legyen, hogy utálhassam és ő gyűlöljön engem. Ne lásson bennem mást, mint az ő élvezetének szerszámát, s mikor a sebeket tépő öröm, a kábító mámor percein túl vagyunk, vessen meg engem, mint egy kutyát. Emmának csillogott a szép, hideg, acélkék szeme, forró vérhullámok futottak át rajta, de uralkodott magán, nem mondta, amit érzett: – Bennem megtaláltad! A gróf kissé fáradtan dőlt hátra a székében, s egy darabig hallgatag szivarozott, aztán hirtelen előrehajolt és szinte súgva mondta: – Emma, keressem még az álmaim nőjét? – Igen! Én nem vagyok az. – Pedig a múltja mást mond. – Hazugság! Ártatlan vagyok. – Csalódtam volna? – Nézze gróf úr, én egy elszegényedett nemesi családból való vagyok, az uram jó viszonyok közé emelt, őrület a vád, hogy én öltem meg őt és gaz igazságtalanság, hogy legszebb éveimből kettőt kínzó vizsgálati fogságban töltöttem el. Mire szabad lettem, a pörösködéssel elúszott az anyám utolsó párnája is, már harmadik éve egy divatüzlet vezetője lettem, garasokra kell váltanom a jó ízlésemet, míg ha uram élne, vevője lehetnék az előkelő szalonunknak. Akarhattam én ezt? – Emma, úgy mondták a vádlói, hogy maga kéjgyilkos, a szenvedély borzalmasan úrrá lehetett maga fölött, akkor nem ért rá ezt fontolgatni.

A gróf fürkészőn nézett Emma szemeibe, nem engedte lesütni azokat, és e tekintete alatt a hamvas, fehér arcbőr elkezdett bíborpirossá válni. Csak nehezen, szinte nyögve felelt: – A bíróság felmentett a rettentő vád alól. – Bizonyítékok hiánya miatt. Keressem még tovább az álmaim nőjét? – Menjünk, fojtogat már ez a levegő! A gróf diadalmas mosollyal kelt föl, fizetett és udvariasan felsegítette a szépasszony kabátját. Odakünn hűvös szél fújt. A gróf ismételten ajánlotta, hogy üljenek kocsiba, de Emma ellenkezett. – Karoljon belém és menjünk gyalog. – Kérem! Nekem így jobb, legalább tovább lehetek magával. Érezte, amint az asszony telt plasztikus, szép karja megszorította az övét és valami rég nem érzett láz fogta el. Az egyórai gyalogút úgy telt el, mintha csak tíz percig tartott volna. Egész úton komoly hangon beszélgettek, az utcasarkok kendőkbe burkolt gesztenyés kofái utánok néztek és sokszor hallották, amint mondták: – De szép pár! Ők meg szorosan egymáshoz simulva vad csatát vívtak egymás ellen. Emma a férfi keresztkérdéseire dacos rövidséggel válaszolt. A grófot elkeserítette ez a gyenge színjátszás, és mindig kíméletlenebbül vágott, mire megérkeztek a Karpfenstein utcai földszintes ház elé, már szívük mélyéből gyűlölték egymást. Emma becsöngetett. A házmester sokáig csoszogott a kulccsal.      A gróf odatámaszkodott a kapuhoz és szenvedélytelen hangon mondta: – Bekísérem magát. Emma rekedt volt az izgalomtól és csak inteni tudott válaszul, hogy jöjjön. Kézenfogva vezette át a grófot a sötét udvaron, melynek gödrös, szabálytalan kövezetén csak óvatosan lehetett haladni. A grófnak még egy pillanatra feltűnt, hogy a hetvenévesnek látszó, borostás, ősz szakállú házmesternek milyen herkulesi alakja van és milyen fiatalos járással tűnt el kis lámpásával a kapu melletti lakásában.

Az udvar túlsó végében megálltak egy ajtó előtt, Emma kikereste a kulcsot, beillesztette a zárba és csöndesen kinyitotta. – Csak halkan, a konyhában az anyám alszik! – súgta oda a grófnak. A sötét konyhán keresztül mentek, aztán meggyújtotta a petróleumlámpát, s a kellemesen fűtött szobában vetkőzni kezdett. Az alacsony, kis szoba bútorzatának egy részét, úgy látszik, a hajdani jóléttől mentették meg, a kisebb része újabb szerzemény lehetett, mert a szépmívű mahagóni szekrények mellett egy olcsó, faragott ágy állott. A gróf télikabátban ült le a dívánra. Egyik kezében cilinderét tartotta, a másikkal pedig idegesen dobolt azon, majd kivett egy cigarettát és szótlanul szívta, mialatt Emma vetkőzött. Blúzát ideges gyorsasággal kapcsolta ki, habfehér ingének csipkéi hízelgően és ingerlően borultak össze keblei felett. Selyem alsószoknyája suhogva omlott le róla, kissé szemérmetlenül tette le ruhadarabjait és hanyagul szólt oda: – Gróf úr kabátban marad? A gróf ajkán egy elégedetlen vonás vonult meg. Nyírott bajusza alatt szinte magának mormogta: – Ez elég közönségesen kezdődik. Emma már a blúzát kapcsolta ki, a gróf felugrott és udvariasan segédkezett, mikor előtűntek az alabástrom fehérségű vállai, ráhajolt és gyengén beleharapott. Halk sikollyal fordult meg Emma, s ahogy a gróf közvetlen közelről belenézett szemeibe, valami elveszejtő kékes lángot látott azokban, az ajkai csaknem véresen pirosak voltak és tikkadt szárazak, félig megnyílt szája mintha mondani akart volna valamit, de csak egy artikulátlan hörgés rebbent el belőle. Két karja merevedetten lógott, mint egy szívbajosé s a szemei, a szemei! Ördögi, megejtő tekintete megüvegesedett, s a gróf önkéntelen úgy érezte, hogy túlnéznek vállai felett. Villámgyorsan fordult meg, és mögötte az óriás termetű házmester állott, döfésre emelt kezében egy villogó pengéjű kés. A gróf macskaügyességgel kapta el az orgyilkos kezét és teljes erejével rántott egyet rajta. A nem várt lendületre elesett a nagydarab ember és magával rántotta a grófot. A kés messzire pördült ki kezéből, pillanatig egy gombolyagban gurultak a földön, Emma fojtott lélegzettel, ijedt megkövüléssel nézte a küzdelmet, végre a gróf felülkerült, jobb kezével a télikabátja zsebéből kirántott revolvert odaszorította a bandita homlokára és lihegve, fújva kiáltotta: – Meg ne mozdulj, kutya, mert szétloccsantom az agyvelődet! Aztán kényszeredett mosolygással fordult félig a nő felé: – Édes Emma, ki ez az úr? Hát mégsem volt egészen igaztalan az a kétévi vizsgálati fogság? Emma úgy felöltözötten az ágynak dűlt és a takarót fejére húzta. A házmester káromkodott, míg a gróf bal tenyerét rátette a szájára, Emmának pedig parancsolólag odaszólt: – Öltözzön fel gyorsan! Velem fog jönni! A nő sietve engedelmeskedett és két perc múlva teljesen úgy ment az ajtó felé, mint ahogyan egy félóra előtt belépett rajta, sem félelem, sem megindulás nem volt rajta észlelhető. A gróf követte, az ajtó előtt lehajolt az elhajított acélpengéért és odadobta a házmesternek, aki morogva tápászkodott fel. Kifelé már volt Emmánál kapukulcs, s mikor maguk mögött bezárták a kaput, a gróf hízelkedően karolt bele és dédelgetve súgta kis, kipirult fülébe: – Szép Emma, maga mégis eléggé elvetemült, hogy kedvesem lehessen. Nekem nem kell tovább keresnem a nőmet! Távozásuk után megélénkült a Karpfenstein utcai ház. Gyanús alakok bújtak elő a lakásoknak csúfolt odúkból és egyenként besompolyogtak a házmester lakásába, aki még mindig dühöngött támadásának sikertelenségén. Élénk gesztusokkal magyarázta cimboráinak, hogy csak azért bújt ki kezéből ez a jónak ígérkező fogás, mert az Emma egy ujját se mozdította meg a segítségére. A külváros lezüllött alakjai élénken tárgyalták az esetet és szitkozódva egyeztek meg abban, hogy Emma azért nem nyújtott segédkezet az elegáns úr kirablásában, mert szerelmes belé. Néhányan, köztük egy hórihorgas fickó, valóságos betörőtípus, akit valószínűleg gyengéd kötelékek fűztek Emmához, égtek a bosszúvágytól és vállalkoztak rá, hogy utánuk mennek és bajtársnőjüket elszakítják lovagjától, de azok már messze jártak, s amikor kiértek az Üllői útra, a gróf már nem kérdezte előzékenyen Emmát, hanem csaknem betuszkolta egy, a hideg éjszakában szomorúan ácsorgó konflisba. A kocsisra rászólt, hogy hajtson, amennyire tud, és megadta a belvárosban levő lakása címét. A kocsis elkeseredetten vágott leromlott gebéje nyaka közé és ügetve indult meg a város felé.

 

Irodalmi Jelen Könyvek, 2016, Arad

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.