Kulcsra zártam a suttogó gyerekkort – Laboda Róbert versei
Kulcsra zártam a suttogó gyerekkort
Laboda Róbert versei
félálom IV.
régebben szerettem én
a házunkból egyedül ki-bejárni
szegletnek látni a körfolyosót
ablak réseiben játszani átjárni
szobák sorsait óvatosan nyitni s zárni
az ajtókat csendben
de mindig magamra
soknál több magányom ha lehetett tán lopva álcázóan
dédelgetett és kulcsra zártam a suttogó gyerekkort
ezt el se bírtam
volna másokkal együtt
a magány is sok volt nekem
a csendem hallgatag a magamé
szerettem
csak azt láttam hogy mindig más alakra
kulcslyuk nagyságúra foszlik olyankor a világ
és törik darabokra a szemembe hullanak
a régi falakba ütött repedések
minden csak néz rám
csak néztek és bőgtek
(a repedés pont olyan épp annyi mindig amennyi szem kifér rajta)
félálom III.
nem láttam apámat
anyám haját simogatni
már rég
a zsúfolt házban
régen sok minden elfért
tán kevesebb mint mikor
több lett a közös kényszer
az együttlét
állt közétek
meg lehet biztos én is
kicsit korán
túl hamar éltem
belétek magam
bele a családba
hiába haraptam
saját húsomat is ebéd helyett
a szűk gyerekkor
nagyot nyúlt
iszonyat távolságra tudott nőni
tőletek
mint én
messzire el
már nem haragszom
azóta nem tudok
így lett fehérebb tágasabb a házunk
nélkülem
már simításból is
több elfér benne
ugye már van belőle elég
apám
mondd hogy virágai nyílnak
az ablakban
madárhang jár a szobánkban
mondd
már egyszer apám
amit hallani akarok
anyámnak
sápadt és mindig ázott az egész családom
olyan voltam én izzadós
gyerek náluk
pontosan semmivel se másabb
ha kellett világokat váltottam meg
a sajátomat többnyire
örökké
ugyanazt a fát másztam
azon járt az agyam
hogy miért csak ilyen vagyok
én ennyire egyedüli semmilyen
egyszerű akár az árnyékom
amit csak a magány nézet velem
fájt az idő ahogy sebeket horzsolt
és hazudott ahogy telt
egy percre se hittem el neki
hogy köldökzsinór kötött volna valaha is
össze engem anyámmal
mert ha igen
akkor ő most is meg mindig
hol van
merre égek
dobogok benne
nélküle
itt ez az udvar
hogy hogy csak nekem hagyta
nem tudta hogy itt apám a sziklakert
s benne én kövirózsa
nem gyerek
ugye Isten te hallod
akkor is ha nem érdekel
ha nem feléd fordulva motyogott
szavaim lassan
beérnek hozzád
ne hagyjuk azt a tíz parancsolatot
sok gyerek elbutultan nélkülük
úgy nőtt fel
közben
ez a halál ez a nagy bitang
egyre többször
egyre közelebb kerül hozzám
igazán
semmi különös
nem történik
csak rövid csupasz fekete
így fogja magát
a nyamvadék
így feküdt a házunkra
a jónépet kergeti ott benn
mintha csak ez a dolga lenne neki a világon
hogy pont itt
pedig ha tudnád Istenem
törpül itt a bűn
ki se látszik az ima alól
nálunk mindenki
templomos
olyan kis lábonjáró biblia
én is kaptam a hitet
tőlük minden
betűtésztás levesben
túlélem hogy egyre többen hullanak köröttem
akik még fontosak
lennénk még
te ki más
szólj már egyel többet
miattunk
rajzolj tágasabb kupolát
elférhessünk
