Ugrás a tartalomra

„Az ember tragédiája kimászott a sírból…” – Botrányos bevezetővel jelent meg Madách főműve

Annyi meddő vita után végre egy Tragédia-kiadás, amelynek bevezetőjén nem lehet és nem is érdemes vitatkozni! Mert vitathatatlanul rossz, mint az együgyű diákok iskolai dolgozatai, amelyeknek emlékezetes képzavarait lelkes tanárok szokták összegyűjteni, és minden kommentár nélkül közreadni.

A képzavar jelen esetben csak a felszínt érinti, nem is érdemes rá szót vesztegetni, legfeljebb a legmulatságosabbat idézni: „A Tragédia szerzője, ez a szellemtörténeti vulkán kialudt három nagyhírű orvos társaságában. De a föld nem fogadta be. A sír körül hullámozni kezdett a talaj. És a nagy mű, Az ember tragédiája kimászott a sírból…”

Nem is egészen érthető, hogy a Nemzeti Könyvtár 2015-ben megjelent 38. kötetében Baán László mértéktartó ajánlása után mi szükség volt Pozsgai Zsolt Írói „a priori”-ság, avagy egy író tragédiája című bevezetőjét közölni. Már az is érdekes, ahogyan a szerző „tapasztalás előtti”-nek mondja a Tragédiát, valójában azonban elemzéséből az derül ki, hogy inkább „(irodalmi) előzmény nélküli” műről van szó – ám ennek a fogalomnak Kant elmulasztott hangzatos nevet adni. Új történelemszemléletre vagy legalábbis új időszámításra vall, hogy Madách, Jókai, Petőfi fiatalsága a tizennyolcadik századra esett.

Fráter Erzsébetről sok elfogult, sőt, nem egy esetben kifejezetten rosszhiszemű írás jelent meg, ám nem emlékszem rá, hogy felmerült volna az az elgondolás, amellyel Pozsgai Zsolt ismerteti meg az olvasót: „…értelmiségi embereket, írókat bújtat a birtokán, mígnem ezt felesége megunja, és – mint egy jóval későbbi dokumentumból megtudjuk – fel is jelenti ezért a férjét.” Az állítás önmagában is kétségeket ébreszt: egy „jóval későbbi” dokumentum miként lehet egyáltalán hiteles közlés, eltekintve attól a lehetőségtől, hogy esetleg Fráter Erzsébet saját kezű írásáról van szó. (Ilyet azonban nem ismerünk.) Vajon miért nem fogalmazódott meg már korábban ez a meghökkentő elképzelés? Könnyű választ adni rá: a Madách-kutatás első 100–150 évében a legelfogultabb feltételezéseknek is határt szabott a józan ész. Erzsike anyagilag teljesen Madáchtól függött, Biharban élő apjára és öccsére nem számíthatott, hiszen ők szűkös viszonyok között éltek. Férje bebörtönzésével tehát súlyos anyagi helyzetbe került. Ám ez előre látható volt, ezt ő is nagyon jól tudta, már csak ezért is képtelen állítás, hogy ő jelentette volna fel a költőt. (Ma már egyébként többen is azt feltételezik, hogy a feljelentő nem Madáchnak, hanem Rákóczy Jánosnak a haragosa volt; más kérdés, hogy a feljelentés egyaránt súlyos helyzetbe hozta a bújtatót és a bújtatottat.)

„Aztán a börtönből kijön, hazamegy, szembe találja magát egy gyermekkel, akinek fizikailag nem lehet ő az apja, megbizonyosodik felesége hűtlenségéről, anyjához menekül, ismét depresszió, tüdőbaj” – olvashatjuk tovább Pozsgai Zsolt írását. Persze, ha már 1851-ben Pozsonyban raboskodott volna, miként azt a szerző gondolja, akkor jogos lenne a feltételezés. Csakhogy Madáchot 1852 augusztusában tartóztatták le, gyermeke (Borbála) 1853. április 3-án született, így aztán az apa valójában sohasem kételkedett abban, hogy a gyermek tőle van. Nem „anyjához menekül”, hanem (az évekkel korábban édesanyjával és testvéreivel kötött osztályegyezségnek megfelelően) családjával együtt átköltözik Alsósztregovára. Ha valaki menekül, az sokkal inkább Madách anyja, aki átköltözik a régi kastélyba, mielőtt még megérkezne fia és menye, míg a családfő feleségével és gyerekeivel együtt az új kastély lakója lesz. Tüdőbajról sem tud a Madách-kutatás, bár torokbántalmakról igen, továbbá csúzról, halálának okaként pedig hydrops (vízkórság, vizenyősség, vagyis ödéma) került az anyakönyvbe, ami a szívelégtelenség jele. Valóban: családjának férfi tagjai (apja, öccse, fia) általában szívbajban haltak meg.

„1883-ban Paulay Ede megérkezik Kolozsvárról, és a Nemzeti Színházban megrendezi a művet. Különösebb visszhangja nincs, de a rendező nem adja fel, hazaviszi Erdélybe, és ott indul el igazán a mű a színpadi megvalósulás útján” – folytatódik Pozsgai regényes életrajza. Ebből csak annyi igaz, hogy ifjúkorában Paulay valóban járt Kolozsváron is, 1883-ban azonban már évek óta a budapesti Nemzeti Színház igazgatója volt, egészen a haláláig (1894-ig). Erdélybe már csak azért sem vihette volna haza a darabot, mert Tokajban született. S hogy nem volt különösebb visszhangja a bemutatónak? Az egyik legnagyobb sikerként tartja számon a színháztörténet az 1883-as ősbemutatót. Kolozsváron egyébként E. Kovács Gyula vitte színre a művet, ő is sikerrel.

Pozsgai Zsolt nyelvújításai olykor zavarba ejtők. A „nemzet” és a „nemzett” eddig két különböző szó volt, ebben az írásban a „Madách-nemzettség” egybemossa a kettőt. Szemantikailag is zavaros az „egyiknél sem éri be többel” szófordulat; vajon ez az ellentétét jelenti az „egyiknél sem éri be kevesebbel”-nek? Érdekes az utána következő kép is: „felnyúl az égboltozatért, és kabátjába akarja gyömöszölni.” Ne kérdezzük, miféle szertelenség vihet rá valakit arra, hogy felnyúljon az égboltozatért! De ha már felnyúlt érte, miért épp a kabátjába akarja gyömöszölni?

A könyv szép kiállítású, szövegközlési technikája eredeti: bal oldalon a teljes kéziratot, jobb oldalon pedig a nyomtatott szöveget látjuk, gondosan összeigazítva a kettőt. Dicséret illeti a könyv végén szereplő rövid életrajz szerzőjét is: Madách születésének időpontját helyesen adta meg, ami rendkívüli ritkaság (a lexikonok és kézikönyvek szinte kivétel nélkül a téves január 21-ei dátumot veszik át egymástól, amely valójában a keresztelés dátuma), jóllehet Madách és Arany sok más kérdés mellett abban is megegyezett, hogy január 20-a a helyes dátum (Madách egyik levelében írta ezt, Arany pedig a Madách-nekrológjában). Az életrajz pontosan adja meg (ellentétben a bevezetővel) a fogva tartás időszakát is. Talán csak a kéziratról szóló rész szorul apró kiigazításra: Arany már augusztusban végére ért a Tragédia olvasásának, hiszen Madáchnak írt szeptember 12-ei levele előtt barátját, Tompa Mihályt augusztus 25-én értesítette arról, hogy remekmű született. S ezt még egy hibáktól és képzavaroktól hemzsegő bevezető sem kérdőjelezheti meg.

Andor Csaba

 

Madách Imre: Az ember tragédiája. Nemzeti Könyvtár 38. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2015.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.