Ugrás a tartalomra

 

MAJORANA PALÁSTJA – Böszörményi Zoltán versei

MAJORANA PALÁSTJA
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI

 

MAJORANA UTAZIK
 
Ismét aggódom az örök nyárban,
betakar a lélek, meg ne fázzam.
Új vizekre visz a titkos végzet,
az út és a tenger színes képzet.
Csomagom könnyű, széljárta semmi,
csak a gondjaimnak adok enni.
Ölelnek, rejtenek bűvös szelek.
Hűvös arcokon puha fényszelet.
Hosszú utamon vak lárma övez,
a kilátástalanság megkövez.
Újra veled játszom, még ha fáj is,
az út, a tested és a semmi lázít.

 

 

MAJORANA PANASZA
 
Régóta nem csapoltak költővért!
A költészet mély álomba merült.
Már semmit sem tesznek a költőkért,
A vers a hatalom kezébe került.
 
A bús szó ruháján cifra kép,
bezárt szívekben a láng csendesült.
A költő elvesztette önérzetét.
A vers a hatalom kezébe került.
 
A szabadság is oda. Míg kért
volna belőle a költő, rendült
rendekre rakott tűzhöz ujjal ért.
A vers a hatalom kezébe került.
 
Vérszegény lett az eszme, falfehér.
Kik pénzért vetik a szót, a csepült
rímet, asztalukon fehér kenyér.
A vers a hatalom kezébe került.

 

 

MAJORANA VILÁGÉRZETE
 
Ez a szabadság és a szárnyalás:
a manipulált én-világérzete.
Virágot világra rak az én fele,
a másik fele tarka szárnyú sás.
 
Ismét ott leszek, hol a képzelet
törmelékei között arany hever.
(A lélek bányáiból az érclelet.)
A padlón olvasatlan könyv telel.
 
Süllyed a gondolat, a valóság
bárkájába kap, átírja azt, ami
van az én-látomásomra. És tótág
az est, legöngyölt selyemtatami.

 

 

MAJORANA NÉHÁNY SORA
 
Írok én is néhány sort,
arról, mi feldúlta ma a lelkem,
vadvirágok nyíltak, és a kertem
tükrözte a béna kort.
 
A bokorban pillanat
hasalt, bevérezte a hűs lugast,
égő szemem mélyén vágott utat.
S fáztam szőke fák alatt.
 
Rám csordult a zöldes fény,
a lombokba temette sorsomat.
Hasonlatra borult a hasonlat.
Ringott az illatos lég.
 
Mint csillagok, hallgattam.
Zizzenő múlt szállt az asztal felett,
szárnya a köd tintájába kevert
jelen, csöpp halhatatlan.

 

 

MAJORANA A FŰRŐL ÁLMODIK
 
csak a letepert fűre
haragszom
gyanakszom
csak a letepert füvet
habzsolom
taposom
csak a letepert fűről
álmodom
szálldosom

 

 

MAJORANA PALÁSTJA
 
őrzöm
mint konok manók
a mesében a jót
karmazsin palástom
magamra öltöm
láthatatlanná tesz
megvéd a rossztól
börtön

 

 

MAJORANA ÉLETE
 
Szégyellem, hogy így éltem:
lárma, kosz, égi kétely.
Nem hasadt meg tudatom,
üres lett a bankkontóm.
 
Kegyelemre nem várok,
barátom a mély árok.
Felhorzsolta a térdem
múltam és a végzetem.
 
Járom én még e táncot,
akaratom leláncolt.
Zsoltárban a jó hitem,
szívemet kiterítem.

 

 

MAJORANA BUJDOSIK
 
Nem olvadok, nincs is kinek.
A szél bokraiban bujdosom.
Panaszkodom a semminek.
 
Álom sodrában buja som,
mindenem néma villanás,
a kor résein unalom.
 
A béna évek veled – más.
Mocorgó hegyek bércein
felviláglik e vallomás,
 
átinal sorsom lécein.
És szénaillat ölel át,
kacagva az éj élcein.

 

 

A verseket Vaszlij Kandinszkij festményeinek részleteivel illusztráltuk.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.