Ugrás a tartalomra

Onagy Zoltán: Magyarnak lenni

Az elmenők tizenkilenc éve lazán, kilenc éve összpontosítva készülődnek. Hosszan tehát, és keservesen. Bizonyos években úgy tűnt, mintha nem akarnának indulni. Szilveszterkor belezokogtak a baráti kebelekbe, mert jövőre talán idegenek közt köszöntik a karácsonyt. Azután kiderült, így van, túlzott érzékenységről csak a pillanat hatása alatt beszélhetünk. Az ügyek folyamatban. Csakhogy trükközni kell némileg, ami gondos kidolgozást, alaposan előkészített terveket igényel. Elválnak, hogy amerikai házastársuk lehessen. Elválnak, egybekelnek USA-beli ismerőseikkel, de előbb azoknak is el kell válniuk. A fél amerikai rokonság válik. Folyamatos ügyvédi jelenlét és lakodalom az élet.

A cselekmény a huszonöt évvel korábbi erdélyi áttelepülők technológiájára rímel: névházasságok, ál-adoptációk, papírszerelmek sorozatban. Persze más ügy Erdélyből Magyarországra települni, más a Duna partjáról Colorado állam Denverébe áttenni a székhelyet. Mert itt ez történik. Egy magyar pedagógus-házaspár húsz nyomorgó, bizakodó, ígérgető esztendő, rendszerváltó kormányok jövésmenése után végleg határoz: nem vár tovább. Így is többet várt, mint amilyen fiatalos energiával, minden új iránt nyitottan indulhattak volna húsz éve. Az életüknek lényegében vége, de a gyerekekét nem engedik kiszolgáltatni a napi politikának. Őket se a változó ideológia, se egy-egy pártvezér kiagyalta eszmerendszer bornírtságainak nem teszik ki. Az akarat, a szorgalom alakítsa sorsukat úgy, amennyi tehetséget juttatott nekik Isten.

A tanár úr régi barát. Apja is az volt. Szakmája díjakkal, kitüntetésekkel elismert, tanítványai szeretetét bíró kiválósága. Apja is az volt. Kevés magyartanárt viselek jól. Többnyire elfuserált költők, írók, rosszabb esetben irodalomtörténészek, ő pedig tanár abból a fajtából, akit szóban lelkiismeretesnek nevez a környezet, de közben bolondnak tartja. Nem szabad ennyivel többet tenni, mint az ellentételezés. Magyarán: csak a hülye dolgozik tízszer annyit, mint amennyire forintban mérve becsülik.

A tanév végére felszámolunk mindent, mondja.

Baktatunk a Bazilika alatt a hideg szélben, mert nem költ helyi járatra.

Nem tudom, mit válaszoljak, rögtön itt a tanév vége. Lassan húsz éve tudom, mégis gyors.

Gyere fel, mondja, miután felértünk a Béke téri lakótelepre, félreraktam neked valamit. De csak otthon nézheted meg, ezt az élményt neked köszönhetem. Így történik. Felmászok a harmadikra, megbeszéljük, hogy egy búcsúpohárra még összeülünk valahol, hónom alá vágom a dobozt. Nem nehéz, szerencsére. A hegymenet is sok volt, a három emelet fölfelé még több, dobozzal hazáig, túlzás. Elég magamat cipelnem. 

A tanár úr bizonytalan amerikai útját, annak következményeit illetően. Hogy szándékát, eltökéltségét erősítse, a következő Márai-idézetet tartja íróasztala fölött sárguló papírlapon, hogy naponta újraszülje magában a hitet, magyarnak lenni bárhol lehet, csak magyarnak kell lenni.

„A világnak nincs semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. A legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.”

Na, ja. Ez a kérdés. Hogyan legyél magyar, hogy nagyon magyar legyél. A járdán felhajtom a kartonfüleket, benézek. Rongyosra olvasott sárga Rejtők a hatvanas-hetvenes évekből. Tényleg nekem köszönheti. Nem ismerte Rejtő Jenőt. Kár, hogy nem nézhettem meg a doboz tartalmát a lakásban. De az is mindegy, ha a tanév végére mindent felszámolnak. Bár hirtelen felindulásból rákérdeztem volna, olvasta-e a héten Ferdinandy György szomorú nagyregény-részletét a boldogtalan disszidensekről és visszidensekről az irodalmi hetilapban. És hogy miféle tétel Rejtővel a hónom alatt a „hallgass a hazádra!”.

Helyet szorítok a sorozatnak, hadd emlékeztessen a következő festésig arra, hogy soha nem szólok. Azt se, maradj, azt se mondom, menj. Mindenki maga dönt. Még abban az esetben se szólok, hogy biztosan tudom, a magyar irodalom veszít egy párját ritkító magyartanárt. Túléljük. Ezt is.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.