Ugrás a tartalomra

Szent unalom

Nekünk már szinte semmi dolgunk sincs. Vegyük sorra, és legyünk keservesen őszinték. Mi más a sok pótcselekvés, önsorsrontás, mint a dohányzás, ivás, zabálás, fogyasztás, mint könyörtelen időpocsékolás, és menekülés a rettegett érzés elől, hogy egyszer csak magunkra maradunk, minden és mindenki nélkül, ott állunk, mint egy ott felejtett pöcök a semmi tengerének partján és azon törjük a fejünket, hogy ugyan mi a csudát is tehetnénk. Nincs mit tenni? Tényleg nincs mit tenni. Nálunk okosabbak már feltalálták a golyóstollat, az atomot és az internetet, nálunk gazdagabbak már megvették a gyémántot, a Ferrarit és a szőke nőt a filmből. Nálunk ügyesebbek már megnyerték és legyőzték. Nálunk rafináltabbak már átadtak és elvették. Nálunk jobbak már megmentették és segítették. Nálunk rosszabbak már átverték, ellopták, talán meg is ölték. Nem vagyunk mi elég szorgalmasak még ahhoz sem, hogy rosszak vagy jók legyünk. Figyeljük, ahogy az emberek muzsikát hallgatnak és muzsikálnak, vagy könyveket adnak ki és olvasnak, filmet forgatnak és moziba mennek. Közben az a rettentő érzés ragad magával, hogy ez az egész bolygónyi hangyaboly mindössze csak azért van feldúlva, azért siet ennyire, mert retteg megállni. Megállni és körbenézni. Aztán ha megállt és körbenézett, leülni és elhallgatni. Csöndben maradni. Mindent feladni és semmit sem csinálni. Unatkozni. Mit jelent az unalom? – tesszük fel ekkor a kérdést. Az unalom talán a hisztériához áll a legközelebb. A hisztéria Jung szerint tengelyvesztettség. Olyasmi, mint amikor az illető másokon kéri számon saját hiányosságát, de talán pontosabb, hogy olyan, mint amikor az ember megfeledkezik arról, hogy él. Az unalom éppen ennek az ellentéte. Az ember egy pillanatra tudatára ébred, hogy nagyon is él, és ezzel az élettel kezdenie kellene valamit. De mit is? Valamit, ami az élet tényének hatalmas erejéhez fogható. És mivel sorra vesz mindent, bármilyen sok is hirtelen a lehetőség, minden csekélynek, minden elégtelennek, minden túl kevésnek bizonyul magához a tényhez képest, hogy élünk. Nincs olyan zene, nincs olyan vers, nincs olyan kép, ami egy idő után ne válhatna unalmassá. De itt most nem arról van szó, hogy valamit elkoptatunk és ráununk. Arról van szó, hogy ahogy Pessoa mondja: „Minden kevés itt, semmit se tudsz. / Rózsák közé heverj. Szeress. Igyál. / A többi semmi.” Pessoa! Hányszor mentett meg ez a négy énnel megvert portugál költő egyetlen önmagam tényének végtelen súlyától? Aztán van, hogy ez is kevés. Az ember olvassa a verset, hallgatja a dalt és még az is kevés, ha a legnemesebb emberi érzés keríti hatalmába: a barátság. Hiába, még ez is semminek tűnik, amikor kegyetlenül ránk tör, kíméletlenül letaglóz, hogy unatkozunk. Nincs semmi, de semmi! Még az a csodaszép festmény sem nyűgöz már le Hokusaitól, hiába is éreztük valahányszor a kép elé álltunk, hogy mi magunk is hullámok közé vetett ladikok vagyunk, háttérben a misztikus Fujival. Semmit sem kímél, semmit sem hagy meg nekünk a szent unalom, a rémült döbbenet, amit akkor érzünk, amikor mindent elsöpör a tény, a merő evidencia, hogy élünk. A tény, amivel valamit kezdenünk kell. Olyan mint egy őrült hisztéria, illetve annak pont az ellenkezője. Olyan, mint egy minden tett miértjét kíméletlenül átvilágító reflektorfény, mint egy röntgensugár, amely a csontokig hatol, megmutatva a mélységeket, feltárva mindent mi eddig rejtve volt. Megállunk és körbenézünk. Nincs semmi, de semmi, nem maradt semmi, egyedül vagyunk fene nagy unalmunkkal és a ténnyel, hogy élünk. Ezt a felismerést ki sóhajtozva, ki a plafont fürkészve, (alkati kérdés, hogy van) ki nyüszítve és toporzékolva, vagy kínjában csöndesen szűkölve próbálja elviselhetővé tenni. Aki ideáig eljutott, és felismerte az élet tényét, felismerte, hogy ehhez semmi sem fogható, hogy minden látszat, játék, figyelemelterelés, megesik, hogy ettől a tudástól rettenetes szenvedés keríti hatalmába, a halált kívánva. De lehet, tovább lép, kérdéseket tesz fel, értelmet és célokat keresve.
Te miért élsz? Mit kezdesz az élet tényével? Mivel töltöd ki az életed?
Égi áldás a szent unalom, az igazságot hozta hozzád közelebb. Talán kezedbe kerül egy vers, talán meghallgatsz egy dalt és gitárjátékot. Talán úgy nézel meg egy festményt, ahogy még soha. Talán magad is írsz, énekelsz, festesz majd.
Ember vagy, élsz, és ennél többet magadért és másokért lehet, nem is tehetsz.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.