Ugrás a tartalomra

Salvatore Quasimodo

(1901. augusztus 20.–1968. június 14.)

Nobel ide, Nobel oda (nem is értem, mire a Nobel, abból, amit ismerek), senki magyar nem tudná, ki ez a fickó, legalábbis a költőszakmán túl nem, ha nem jár a múlt század közepén Balatonfüreden, ott a zseniális orvosok meg nem gyógyítják, nem ültet fát a maga ünneplésére, gyógyulása emlékére. Minthogy Nobel-díjas költők kifejezetten ritkán ültetnek fát a Balaton nedves partján, a város jó érzékkel pajzsra emeli a költő emlékét, pajzsra emeli a hálával telt emlékverset is, amelyben tételesen megfogalmazza a gyönyörűséget, a benne lüktető érzelmeket, ha a Balatonra, ha a városra gondol.

A költők már csak ilyenek, lüktet bennük az érzelem.
A város, miután felismeri a költőben és a Nobelban rejlő lehetőséget, az olasz tiszteletére Nemzetközi Költőverseny és Költőtalálkozó-t ír ki, "amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye". Ezen csodálkoznék, ha így volna, de az enyhe túlzás a píár része. (Megjegyzem, a google-ban csak és kizárólag a balatonfüredi pályázat mellékleteként jelenik meg Quasimodo neve, sehol egy tanulmány, egy összefoglaló elemzés, egy hatástanulmány, hogy milyen szinten változtatta meg a magyar költészetet Quasimodo mediterrán hangja, Nobel ide, Nobel oda.)

A költőversenyre több száz, jobb évben több ezer magyar és külföldi pályamű érkezik minden határidőre. Hét tagú zsűri dönt a zseniálisnál zseniálisabb versekről, választja ki a legjobbakat. A költőünnepet irodalmi matiné, könyvbemutató, borkóstoló, orgonahangverseny, hajókirándulás, olasz képzőművészek bemutatkozó tárlata és neves színészek előadásai gazdagítják. És ez így rendben is vagyon. Költő és város egymásra talál. Engem is felfedezhetne a város, a városom. Nem ugranék el.

Amúgy pedig az olasz költő "nagy műgonddal komponált, elégikus hangú verseivel az ún. hermetizmus költői irányzatának egyik elindítója" – írják róla a szakemberek. A II. világháború, az ellenállás és a felszabadulás élménye fordulatot hoz költészetébe, egyre inkább hitet tesz baloldali elkötelezettségéről. 1959-ben kapja a Nobelt. Magyarul hozzáférhető a Hazatérések (válogatott költemények, 1960), és a Nyitott ív (versek, 1982).


Salvatore Quasimodo (Modica, 1901. augusztus 20. – Nápoly, 1968. június 14.) olasz költő, műfordító, kritikus.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.