A trillázó női hangok széles skálájával rendelkezett, amelyekkel madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. A hetvenes években az újságok arról írtak, miként járta be ezüstbiciklijével a vajdasági síkság északi városait, és hogy furcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. Előfordult, hogy előzetes bejelentés nélkül, váratlanul elutazott az Adria egyik szigetére, ahol egy kis kőháza volt, és onnan epedő, érzelemdús, rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz, hogy kuruzslással, varázslással foglalkozik, megidézi a szellemeket és a démonokat, meg hogy a madarak röptéből jósol, az állatok belsőségeiből, a nedves homokból, a meztelen csigák nyálkáiból…

     

    Ladik Katalin (Újvidék, 1942. október 25. –) költő, performer, színésznő. Újvidéken született, és az utóbbi 20 évben felváltva él és alkot Újvidéken, Budapesten és a horvátországi Hvar szigetén. Az úgynevezett írott költeményekkel párhuzamosan hangkölteményeket és vizuális verseket is alkot, előadóművész, kísérleti zeneművek és hangjátékok alkotója és vokális előadója, képzőművész, továbbá a happening, Mail Art, akció műfajában is tevékeny.

     

    1961-től 1963-ig az újvidéki Közgazdasági Főiskola hallgatója volt, majd 1964-től 1966-ig az újvidéki Színművészeti drámai stúdiójában tanult. 1961–63 között banktisztviselő, 1962-ben kezdte költői tevékenységét. 1963-tól 1977-ig az Újvidéki Rádió munkatársa, 1977–92 között az Újvidéki Színház színésze volt, játszott TV- és filmfőszerepeket is. 1993 és 1994 között az Élet és Irodalom, majd 1994-től 1999-ig a Cigányfúró versrovatának vezetője volt. 1993 és 1998 között a HangÁr hang- és színművészeti oktatási központ tanára.

    A Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Magyar Alkotók Országos Egyesülete és a Magyar PEN Club tagja.

    Az Ex Symposion folyóirat teljes terjedelmében neki szentelte 2010/72. tematikus lapszámát.

    Munkásságát Kassák Lajos-díjjal (1991), hollandiai Mikes Kelemen Kör-díjjal (2000) és József Attila-díjjal (2001), a Szerb Köztársaság Nemzeti Kulturális Díjával (2009) ismerték el. 2012-ben Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki.

    2003-ban Párhuzamos Kultúráért díjat kapott.

    2015-ben a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület neki adta a Herczeg Klára-díj senior változatát.

    2016-ban Yoko Ono neki ítélte a Lennon Ono Békedíjat olyan művészek mellett, mint Ai Wei Wei, Anish Kapoor és Olafur Eliasson.https://hu.wikipedia.org/wiki/Ladik_Katalin - cite_note-5

    2017-ben Filius Ursae-díjban részesült.

    Fontosabb kötetei:

    • Ballada az ezüstbicikliről – versek magyar nyelven gramofon melléklettel, Forum, Újvidék, 1969
    • Elindultak a kis piros bulldózerek – versek magyar nyelven, Forum, Újvidék, 1971
    • Mesék a hétfejű varrógépről – versek magyar nyelven, Forum, Újvidék, 1978
    • Ikarosz a metrón – versek magyar nyelven, Forum, Újvidék, 1981
    • A parázna söprű – Bludna metla – versek magyar és szerb nyelven, Forum, Újvidék, 1984
    • Kiűzetés – versek magyar nyelven, Magvető, Budapest, 1988
    • Jegyesség – versek magyar nyelven, Fekete Sas – Orpheusz, Budapest, 1994
    • A négydimenziós ablak – versek magyar nyelven, Fekete Sas, Budapest, 1998
    • Fűketrec – versek magyar nyelven, Orpheusz, Budapest, 2004
    • Élhetek az arcodon? – próza magyar nyelven, Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2007
    • Belső vízözön – versek magyar nyelven, Parnasszus, Budapest, 2011
    • Ladik Katalin legszebb versei – versek magyar nyelven, AB-ART, Pozsony, 2012
    • A víz emlékezete – versek; Pesti Kalligram, Bp., 2016
    • Lösz –versek (Géczi Jánossal közösen), zEtna Kiadó, Bp., 2019
  • Ladik Katalin

    A rózsa árnyéka

    Halandók közé, lejjebb szállni, érezni a súly vágyát a fény után, megízlelni a mámort, a hervadást, a színek ősalakját, a gyönyört, a halált.
  • Csornyij Dávid , Szalai Klaudia

    Szerzőink első karácsonyi emléke

    Szerzőinket kérdeztük az első gyerekkori, karácsonyhoz kötődő emlékükről.
  • Csornyij Dávid, Szalai Klaudia

    Kell, hogy legyen valaki, akiből világosság árad

    Arcot a versnek-sorozatunk legújabb vendége Ladik Katalin.
  • Bagdal Zoltán 

    Elnövés

    mélység felett egyensúlyozol egy kötélen reszkető térdeid meginognak képzeletbeli szárnyaid hullatják  tollaikat alattad félholt fák próbálják  gyökereikkel felhasználni amit a rideg kőből még lehet az ég csillagos és mintha szédülne fel sem tudsz rá nézni patak csobog távolban – 
  • Vörös István, Ladik Katalin

    Fúga az erdőn túlról

    Sárga virágok falából
    nézel rám a vakolat alól.

  • Varga Melinda

    Árnyékul, holdfényül

    az előző pillanat
    nem örökre eltűnt idő
    hanem örök jelen
    melyben világok sorakoznak

  • Ladik Katalin

    Megismersz engem?

    Csokrot kötsz, amelyet aztán nőnek hívunk.
    Kirakatba teszel. Kitéped hajamat,
    vágyaimat, kacagásomat,
    hogy fölismerd a női seb illatát.

    A szél visszafújja kitépett hajamat.
    Belé fonod színes álmaimat, ráncaimat.
    Nőbe zársz, melyet kirakatnak hívunk,
    és már nem ismersz meg engem.
    Megfakult, vigyorgó önarckép.

     

  • Ladik Katalin

    Megnyúlt a füle az időnek

    Új, fekete égbolt keletkezett
  • Bíró József

    Barkával sem más – Ladik Katalinnak

    kifogyhatatlan kedvvel mesél
    hétfejű varrógépről

  • Varga Melinda

    Bensőbb lebegéssel, örök jelenben élni a tágasabb létet

    Beszélgetés Ladik Katalinnal

    Medréből szomorúan kihajolt,
    a fény fáradt hullámaira,
    őszülő vízre horgolta az Írást.

  • Ladik Katalin

    Fű, madár, angyal

    Langyos virággyökerek között magára húzta az ajtót, hogy fényvisszaverődésben érje a gyönyör.
  • Ladik Katalin

    Tél, örökkévaló

    Fölébe hajolnak a mulandóság sárga virágai.

  • Géczi János, Ladik Katalin

    Sem hiány, sem fölösleg

    Négykezesek a nyárra

    Belém harapott a nyár,
    robbanjanak föl testemben a kert, ég,
    fák, szél.

  • Irodalmi Jelen

    Kavicsot dörzsöl a tenger ágyéka

    Bensőbb lebegéssel, örök jelenben
    élni a tágasabb létet

  • Irodalmi Jelen

    Ladik Katalin – Folyékony tükör

    A csiga öntudatlan téridő rajza a velünk született kozmikus tudáshoz hasonló.

  • Irodalmi Jelen

    Szőcs Géza köszöntése 60. születésnapján

    Arany Ágnes, Bogdán László, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Farkas Árpád, Géczi János, György Attila, Kemény Tamás, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Makkai Ádám köszöntik a hatvanéves költőt.

  • Irodalmi Jelen

    Hol nyaral, és mit olvas az író? (5. rész)

    Nyári körkérdésünkben arról faggattunk írókat, költőket, hol töltik a nyarat, és milyen könyvet pakolnak hátizsákjukba. Ezúttal Adorjáni Panna, Ladik Katalin, Potozky László, Vass Tibor és Viola Szandra válaszait olvashatják.