Ugrás a tartalomra

Nem jó helyen lakik a szíve

Kárkapcsolat

paradoxon

Felmelegíteném a szívet,
ha éhezem, 
a berögződés impresszív,
magába zár, és nem enged.
Ha beteszem ebbe az életmikróba,
csak a széle lesz forró, 
a tartalma megmarad hidegnek.

Tetején a rózsazsír
táplálja az undort,
így nem veszem komolyan. 
Ez lenne az étel? 
Visszatér a fémburokba,
megvilágítva ünnepelteti magát: 
én vagyok a szív, 
én vagyok a te vacsorád, 
ujjong, majd szikrázik.

Ha lejárt az ideje, 
gyorsan kikapom,
égeti a kezem,
az elengedés változást színez,
így gyorsan az asztalra teszem. 

Emlékszem, ahogy megetted.
Megetted előlem.


Hit

Nem jó helyen lakik a szíve. Ezt állítja. 
Ez a test gyorsan elhasználódott, 
beteges, állandóan hidegek a végtagok. 
Magában beszél, 
háborog, végtelent szorongat.
Az Úrhoz könyörög, 
de Isten asztalán fröccs az ima, 
és ő nem alkoholista.

A füst utat tör magának a porfelhőben,
kutatja a neki szánt új ösvényeket, 
hány maratont kell még futni?
Vézna válla kihúzza magát, hadakozik. 

A hússal van a baj,
végtelen vita a tudattal,
teli torokkal téved,
közben jéggé lesz a lélek.
Pedig, 
ha láttál lelket,
tudhatod, 
amikor boldog, 
mind az öt csóvája 
pislángmód táncol, 
melegíti a kezed. 
 
Endorfinhiány, 
az idegrendszer időben kapcsol,
összeomlik, 
a test lehűl, Ő ennek örül, 
mindig is kíváncsi volt, 
meddig lát az,
aki nyitott szemekkel felejti 
utolsó tekintetét a plafonon.

 

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.