Bűnbe

Szoros

Föld
a gyomrom,
ég a hajam,
tüzel
a homlokom.
Termelek.
Lázasan 
sebzek,
gyulladok.
Belül
zuhogás
hűt.
Termőföld
mellkasom
döngeted.

Földrengésed 
nyelem, 
viharzásod
nyelvem
forgatja.
Látod,
együtt
szakadunk
meg.
Szél légy, 
ami 
megborít.
Felhőzzön
homlokod.
Orrod 
hajamba,
levegőd
torkomba,
nyakad
szorításomba
érjen.

Eredetileg

Megkérhettél volna,
még régen,
hogy ne vétsek
úgy, meg annyit,
vagy ha mégis,
csak a
jóvátehetőt.
Mondtad volna,
még akkor,
magamtól
hogy kéne
tartani
úgy.
Rosszba
kezdeni se
jutottam volna
régi eszedbe.
Ha tudtad volna,
mai fejeddel,
kezdhettél volna
velem valamit
újfenn.
Végig
vétlen
lennék
vaskos kezeidben.

Bűnbe

Képzelem
a saras
földet
magaménak
karjaid
öles
árkaiban.
Lábam
két bástya
lett a test
felhúzott
óratornya
alatt.
Arcomat kiástad,
lyukat ütöttél
a számba.
Az űr
létrejöttével
lett kész
a baj,
még első
napon.
Régen elfértél
bennem,
most minden
csak tágul.
Az ürességnek
lesz
térfogata.
Testesítem
hát hiányod.
Az idő
derékig ér,
a sár se szikkad.
Ahová
képzeltél,
odáig
süllyedtem
vagy
emelkedtem?