Ugrás a tartalomra

A kert csodái – a kortárs író vidéki élete

Varga Melinda beszélgetése Lőrincz P. Gabriellával

 

– Az olvasóid közül talán kevesen tudják, hogy a vers-próza-esszé- és tárcaírás, irodalomszervezés mellett vagy ezzel párhuzamosan gazdálkodsz, hatalmas kerted van, amit bevetsz, megtermeled a családodnak szükséges élelmiszert. Miért fontos ez?

–  Igen, talán nem sokan gondolják, hogy még ez is belefér ebbe a nyüzsgő életbe, de talán mostanára már egyre több olvasó is tudhatja, hiszen a tárcáimnak szerves része lett a kert. A kertészkedés, a kis biogazdaságunk egy élhetőbb világ felé vitt el. Nem csupán arról van szó, hogy vegyszermentes ételeket ehet a családom, hanem hogy a földdel való munka olyan kikapcsolódás, amire minden embernek szüksége volna, akkor is, ha nem is gondol erre). A vetéstől figyelni egy növényt, óvni a rovaroktól, a különféle kártevőktől, az időjárás viszontagságaitól, örvendezni neki, üvegbe rakni, s végül télen csemegézni belőle, az maga a csoda.

– Honnan tanultad a kertészkedést? Gyermekkorodban, Kárpátalján ebben nőttél fel?

– Igen, ebben nőttem fel, Beregszászon kertes házunk volt, de sosem érdekelt a földművelés. Én harmadik leánygyermek voltam, inkább olvastam, énekelgettem, elvoltam a saját világomban. Aztán jött a színház, a versek, a szerelem… Nagyon korán, tinédzser koromban eldöntöttem, hogy sosem akarok kertet, nem akarok fával fűteni, és a panel kényelmére vágyom. Tizenhét évesen el is költöztem panelba, és harminchét éves koromig az emeletek lakója voltam. Úgy harminc lehettem, amikor megszületett bennem egy erős vágyódás a föld, a kert, az udvar után, és végül a vágyból valóság lett. Bár sosem tanítottak erre, mégis sok minden megmaradt bennem a kerti munkákkal kapcsolatban. Amolyan rejtőző tudás volt ez, lassan előbújt, amikor szükség volt rá.

– Segít a kert az irodalmi munkádban?

– Mindenképp. Nemcsak abban, hogy kipihentebb az elmém a kerti munka és a fizikai fáradtság után, hanem máshogyan látom a természetet. Közelebb van minden, a méhek ügyködése, a giliszták munkája, a madárdal, a téli madáretetés. Hosszan lehetne sorolni, de az írásaimon látszik igazán, hogy ez egy másik világ.

– Milyen volt a felmenőid viszonya a földdel? Éltek-e a családodban kulákok?

– Igen, a nagyszüleim és egy ideig a szüleim is megtermeltek a kertben mindent, a dédszüleim szintén földet műveltek, állatot tenyésztettek. A nagyszüleim idejében már jött a gyár, és zsugorodott a kert. Az oldalági rokonaim nagyobb gazdasággal rendelkeznek a mai napig.

– Mit üzensz azoknak, akik panelházban élnek, és félnek kimozdulni a komfortzónájukból, kiköltözni a természetbe, kertet művelni, állatot tartani?

– Azt gondolom, hogy ehhez meg kell érni. És az sem biztos, hogy mindenki beleszeret, hiszen nem vagyunk egyformák. Én már nem éreztem kényelmesnek azt az életet. Nem volt elég a tér, másfajta kikapcsolódásra vágytam. Hála Istennek ez a vágy tudatos volt. Sokan nem tudják, mit szeretnének, miért érzik magukat rosszul, min változtatnának, csak keresgélnek egy életen át. Ami a komfortzónát illeti, és az abból való kimozdulást, azt hiszem, ez is változik az emberrel együtt. Tartottam ettől az új élettől. A férjemnek nagyobb tapasztalata volt, mint nekem, így nem teljesen a nulláról kezdtük, de a váltás, a változás sosem könnyű. Vidéken lehet kérdezni, hiszen itt élnek a drága öregek, nekik van tapasztalatuk, tanulni pedig soha nem késő. Lassan talán az állattartáshoz is hozzákezdek, de ahhoz többet kellene itthon lennem, erre is megtanít a természet: türelem. Hiszen mindennek rendelt az ideje. Sokkal biztonságosabb ez az élet, mert a sóska például akkor is megterem, ha reggel nem nyit ki a bolt. És direkt a sóskát írtam, mert ahhoz eső sem kell, egészen igénytelen. Többször sáros a csizmám és földes a kezem, mint ahányszor szépen ápolt, mégis azt gondolom, hogy mindenért bőven kárpótolva vagyok.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.