Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt Závada Pál és Parti Nagy Lajos letiltották műveik sugárzási jogát a Magyar Rádióban. Závada Pállal döntése előzményeiről és visszhangjáról beszélgettünk.

Sokan a 2011-es év legnagyobb csalódásaként emlegetik Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című könyvét. Mások stílusbravúrról beszélnek. Recenziónk az igazság nyomába eredt.

Hetvenötödik születésnapjának előestéjén olvasói, barátai, kollégái köszöntötték Bodor Ádámot a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Ami rövid, az kevésbé fontos a prózában? Többre értékelik a regényt, mint a kisprózai műfajokat? Kik: a kiadók, a kritika, az olvasók? Miért van az, hogy a kis- és nagypróza műfajában egyaránt alkotó szerzők életművét hajlamosak vagyunk inkább a regényeik felől megközelíteni, még akkor is, ha novellatermésük egyértelműen jelentősebb, erősebb (lásd Hemingway)? Miért érzik úgy maguk az írók is, hogy a kitöréshez, a befutáshoz regényt kell letenniük az asztalra?

A Lettre Internationale című folyóirat legfrissebb, téli számának bemutatóján a közreműködők felmelegítve a hangulatot a nyarat idézték vissza. Tudósításunk a Kossuth Klubból.

Reggelenként oda kéne ülni, és csinálni. A prózaírót erre az anyaga rákényszeríti, oda kell ülnie egy nagyobb szövegtesthez, azzal a tudattal, hogy estére nem lehet befejezni. A hónap, esetleg az év végéig sem. Aki nem prózaíró alkat, annak sokkal nehezebb. Ha kialakul végre egy munkarended, elkezded vadul védeni az idődet, pláne amikor rájössz, hogy milyen rémületesen kevés van belőle. Én lusta vagyok, és könnyen el tudom szúrni az időbeosztásomat. Van, akinek megy, mint a bányászoknak: le a liften, elő a csákányt, és hajrá.

"Ez a Jolán pedig valóban dilettáns, egy igazi ripacs, és nemcsak mint a spirálfüzetekbe írt operettek szerzője az, hanem mint a vasútállomás jegypénztárában ülő vénlány is. Füsti Molnár Éva éppen ezért mást sem csinál (és csinálhat) a színpadon, mint ripacskodik, túljátssza a szerepét, és sokszor a néző számára mérhetetlenül patetikus." - Bencsik Orsolya kritikája

2010. március 27-én, szombaton, 15 órakor Budapesten, a Bécsi út 88–90. alatt felavatták Orbán Ottó emléktábláját. Beszédet Lator László mondott, közreműködött Fekete Ernő színművész. Szőcs Tekla fotóriportját itt nézhetik meg az Irodalmi Jelenen. Továbbá olvashatják Petőfi, Békássy, és Orbán Ottó versét, s a hozzájuk kapcsolódó vasárnapi levelet.

"A magyar irodalom végtelenül nyársat nyelt és prűd. Ami pedig a kánonon keresztül az oktatásba eresztődött az végtelenül humortalan. Az a jó irodalom, amit ugyanolyan arányban itat át erős sírás és nevetés” – mondta a Jelenkor egykori szerkesztője, a pécsi folyóirat mostani szerkesztőjének vendégeként, s Keresztesi József jól irányzott kérdései nyomán másfél óra alatt feltárult a Parti Nagy-univerzum a Kossuth Klubban.

De egyébként, amit mond, az igen, igaz, valóban ilyen groteszk módon látom a világot, és valóban arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyen határhelyzetekben hogy működik az ember, hogy működik a nyelv, a komikusság és a tragikusság határán, a sírás és a nevetés határán. Ezt mondják groteszknek ebben az európai szóhasználatban. Engem ez érdekel, valószínűleg alkatilag is ilyen lehetek, mert máshogy ezt tartósan nem lehetne csinálni.