Hudy Árpád tárcája

A gazdaság teoretikusai nem akarják tudomásul venni a fizikai és biológiai törvényszerűségeket. Egyfajta örökmozgónak állítják be a gazdaságot, körforgásokkal és egyensúlyokkal.

Sok mindennek ittuk meg a levét történelmünk folyamán. Ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé szenvedtünk hiányt keserű poharakban.

A modern ember a külső, felső körülmények változásától – hatalmi rendszerek, vezetők bukásától, cseréjétől, drámai események vagy látványos választások nyomán fellépő új (és régi) irányítóktól – reméli nyomorúságai megszűnését, személyes vágyai beteljesülését. És nem győz keseregni azon, hogy (ha egyáltalán bekövetkezik az általa óhajtott változás) vagy marad minden a régiben, vagy jön valami még rosszabb. 

A padlás afféle Noé bárkája, csak nem állatpárokat, hanem a kacatok mintadarabjait menekítjük föl rá, valami atavisztikus kényszertől hajtva. Ha egyszer új életet kell kezdenünk, a semmiből, ne álljunk itt egy szál lom nélkül. Ott várakoznak egykori meghitt környezetünk száműzöttei, félhomályban és vaksötétben, jéghidegben és kemenceforróságban.

Az ember mindennapi életét, közösségeinek működését immár nem a természet, a környezet, a  hagyományok ősi, organikus szervező ereje alakítja, hanem absztrakt, mesterséges, önkényes rendek, rendszerek ellentmondásos halmaza, az önmagába fulladó törvénykezés, a sajátmagával sem boldoguló adminisztráció, az érzéketlen technológia, az élettől elrugaszkodott, sokféle ideológia.

Akárhogyan áll is a dolog, a tortsalmyzmusról, nevén kívül, semmit sem tudunk – és éppen ez teszi olyan izgalmassá! Semmi, de abszolút semmi (Heidegger!) lehetőség a tételeit cáfolni vagy félreértelmezni. Ezt csinálják utána a prominens bölcselőkollégák! – Hudy Árpád tárcája

De ha a modern ember – mint hirdeti – az atavisztikus szokások, vallási babonák, elnyomó társadalmi rendszerek kötelékeitõl megszabadulva immár nemzedékek óta szabadon szárnyalhat, alkothat és építheti világát, miért sokasodnak egyre és öltenek mind fenyegetõbb alakot szűkebb és tágabb, mára már bolygónyi háza táján a természeti, egészségügyi, társadalmi, politikai gondok és katasztrófák, ahelyett, hogy hírbõl ismerné már csak a háborút, az éhínséget, a járványokat, a népbetegségeket, a szociális igazságtalanságokat?

Ki ne tudná, hogy az esztendő legfeketébb éjszakája az, amelyben a Fény megszületik? És talán mégsem véletlen, hogy a kerecsensólymot – mely egyes gyanús vélekedések szerint a magyarság ősi madarával, a turullal azonos – ezen a szent napon röptették eleink.

Mély és a hagyományokra oly érzékeny hite arra késztette Dávilát, hogy kritikusan szemlélje egyházát is, különösen pedig a II. vatikáni zsinat után megindult modernizációs folyamatokat.

Lelki szemeim előtt elzörög az ötven évvel ezelőtti szemetes autó. A rongyos szemetesek, még fényvisszaverő formaruha nélkül, egykedvűen ürítik a szegényes háztartások viharvert pléhvödreit. Nincs azokban még műanyag, üveg is, csak ha eltörött, hiszen kell az a spájzba. Elemek? A mozsárba, kézi darálókba nem kell olyasmi. – Hudy Árpád tárcája