Tárca

Tárcák

Szőcs Géza: Olvasó- és emlékező napló 1.

Jelen esetben a kiinduló könyvnek, amely a kezembe került, nem is véletlenül – magától a tudós szerzőtől kaptam, Fodor Páltól – a címe: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Remek tanulmányok alkotják.

Hóangyal – Varga Melinda tárcája

Gyerekkorom telei keringnek bennem. Belehuppanok a puha, friss húszcentis hóba, és hóangyalt rajzolok a karjaimmal. Azt képzelem, hószárnyaim nőnek, és bármilyen messze el bírok repülni. Ujjaimról lenyalom a fagyos nedűt. Szabadságíze van ennek a hónak.

Böszörményi Zoltán: Elmaradt találkozásaim Márai Sándorral

Megvallom, az elmúlt évtizedben rögeszmémmé vált a sorozatos torontói találkozások elmulasztása. Ugyanakkor, egyre több Márai-művet ismertem meg. Minél többet olvastam tőle, annál inkább megfogalmazódott bennem a meggyőződés: jobb is, hogy nem foghattam kezet vele, mit is mondhattam volna neki érdekeset, gondolatébresztőt, mivel nyűgözhettem volna le a figyelmét, ha akkor csak néhány versét ismertem.

Böszörményi Zoltán: Pearl Harbor, még egyszer

Tízezer éve ilyen vagy olyan eszközökkel háborúzunk, ez az idő mégsem volt elegendő, hogy valamicskét tanuljunk, levonjuk tragikus tapasztalatainkból a megfelelő következtetést. – Böszörményi Zoltán tárcája.

Kufárok

„Igaz, tényleg azt mondtam, hogy jók a kézzelfogható bizonyítékok, de ezt a kenyérszaporítós ötletet inkább vesd el, az átváltoztatós boros trükkről nem is beszélve, mert a szupermarketesek, esküszöm, meglincselnek.” – Laik Eszter tárcája.

Bőség zavara

Baráth Lajos

Tizenhét regényt és novelláskötetet, forgatókönyveket, drámát írt, számolatlanul publikált és tárcázott. Jellemző, hogy utolsó kötete 1989-ben jelenik meg, túlzottan az átkos része, így szól az aktuális ítélet. Pedig néhány hete pincejárat, lomtalanítás, kézbe került Baráth Lajos néhány szerencsésen egy dobozba keveredett kötete. Finom kis megfigyelések, remek meglátás, hihető és érzékelhető helyszínrajzok, olvasható kisnovellák.  Csak. Csak ne lebegne bántón minden bekezdése fölött a kötelező vörösen szitáló köd. A kora meghatározza az írót. Nem bújhat el, nem bújhat ki.

Ratkó József

Számomra mindig kényelmetlen, ha alkohollal kierősített művészember egyik pillanatról a másikra forradalmárba vált, bömbölve forradalmár, még akkor is, ha éppen forradalmi a helyzet. Szükség volt némi telő időre, hogy felismerjem, a dolgok így soha nem függenek össze. Ahhoz is idő kellett, hogy az emlékek és Ratkó József költő leváljanak egymásról, megmaradjon a költő, akitől sorok, strófák, kész versek dörrennek be alkalomadtán, pedig soha nem tanultam verset, a Ratkók megtapadtak.

Onagy Zoltán: Halni meg és B. Horváth István: Mécsesek Szervác Józsefért

Szervác József

Az Aszály előtt páratlanul, a túlzásokig keserű pentatonja mégis váratlanul éri az olvasót (engem). Szeretné megkerülni, nem kívánja feltenni az obligát kérdést: miért ilyen kevés ez a burjánzó szomorúság, elveszettség, komor tekintet? Miért, honnan ez az elképesztő bú és bánat, világméretű nihil? Ez még a kilátástalan kommunizmus építése, netán már a kétségbeejtő kapitalizmusé? Elő- és felkészít? Tudatosan vezet az Átdolgozás változó világszemléletébe?

Íróbajnok irodalmon kívül

Mondom, beteg ez a világ. Hajlamos vagyok persze arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha már lektűrt olvasnak a népek, származzék az tudósembör tollából, aki fennen hangoztatja, hogy úgy ad át ismereteket kultúrákról, hogy az észrevétlenül-olvasmányosan épül be az emberek tudatába... és végül is, ezek mégiscsak kalandregények, talán. Olyanok, amit ez a kor érdemel, és amilyenekkel a "szépirodalmi" eladási listák élén lehet trónolni.