• Irodalmi Jelen

    Terror a rózsakertben

    Balázs Attila Pokol mélyén rózsakert című regénye egy néhány évvel ezelőtti botrány szereplőiről, a Bolíviában terroristaként lelőtt vagy bebörtönzött magyarokról szól. Molnár Dávid segítségével térképeztük fel az összeesküvés-elméleteket.

  • Irodalmi Jelen

    Szétrobbantott világ, irodalom

    Nagy Zopán Próza-Vers-Esszé-Montázs (Válogatott írások) című kötetének prózai „üres” oldallal kezdődő és szétrobbantott gondolatokkal kitapétázott lapjain Csepcsányi Éva kereste a rendet és a megértés lehetőségét.

  • Irodalmi Jelen

    Német író a kommunizmus Magyarországáról

    Hans-Henning Paetzke Szemfényvesztők – Német szerző magyar történetei című prózakötetével keveset foglalkoztak Magyarországon, pedig a kortárs magyar irodalom egyik elkötelezett fordítójának fontos szerepe van abban, miként tekintenek a német nyelvterületen élők hazánkra.

  • Irodalmi Jelen

    TOP 10 – 2013. július

    Az Irodalmi Jelen TOP10-es júliusi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

  • Irodalmi Jelen

    Krimi helyett marxizmus

    Misterioso című könyvében a többszörösen kitüntetett Arne Dahl elhanyagolja a misztikus, bűnügyi szálat egy alapos társadalomkritika reményében. Az eredmény nem túl kedvező.

  • Irodalmi Jelen

    „Kamu az ember”?

    Sopotnik Zoltán Saját perzsa című, prózai betétekkel megszakított verseskötete egy életrajzi kirakós játék családtagokkal, szellemekkel és szocreál hétköznapokkal.

  • Irodalmi Jelen

    Pletykaapu

    Hogyan bulvárosítja íróink, költőink magánéletét egy celeb? – Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyvének tévedéseit és „irodalomtörténeti” túlkapásait tárja fel Bíró-Balogh Tamás kritikája.

  • Irodalmi Jelen

    A férfitabu

    „A szerep tökéletesen végiggondolt, igazi pozőr női hang, amely úgy kezdi, mintha egy réges-régi történetet folytatna: »És jönnek, jönnek az összes férfiak, akik / valaha nem kértek belőlem«”. Csobánka Zsuzsa írása Turi Tímea verseskötetéről.

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (10.)

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatából válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal T. Kiss Tamás A tükörtestvér című regényébe olvashatnak bele.

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (9.)

      A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Turczi István Minden kezdet – A beavatás regénye című könyvébe olvashatnak bele.

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (8.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Fenyvesi Orsolya Tükrök állatai című verseskötetéből közlünk részletet.

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (7.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal a Békássy Ferenc szerelmes levelei című kötetbe olvashatnak bele.
     

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (6.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Csobánka Zsuzsa Majdnem Auschwitz című regényébe olvashatnak bele.
     
     

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (5.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Szőcs Petra Kétvízköz című verseskötetéből olvashatnak részletet.
     

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (4.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Jónás Tamás Lassuló zuhanás című verseskötetéből közlünk részletet.
     

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (3.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a kötetekből. Ezúttal Márai Sándor Hallgatni akartam című, eddig kiadatlan regényébe olvashatnak bele.
     

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (2.)

    KÖNYVHETI AJÁNLÓ

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című verseskötetének címadó darabját olvashatják.
     

  • Irodalmi Jelen

    A túrázás imakönyve

    KritX Képzeletbeli vagy valós hátizsákjába, magányos túrázások mellé mindenkinek ajánljuk Győrffy Ákos Haza című esszékötetét.    

  • Irodalmi Jelen

    A posztmodern köpeny súlya

    KritX Barlog Károly érezhetően élvezettel gondolkodik és ír, de a sehová sem tartó gondolatfutamok teljesen figyelmen kívül hagyják az olvasót. A Maxim című rövidpróza-kötet erősségeit és gyengéit Huszár Tamara gyűjtötte össze.    

  • Irodalmi Jelen

    Az „érdekmentes őrület” versei

    Talán még nem vagyunk felkészülve Zudor János merész költői képzettársításaira, de az is lehet, hogy a versek mögötti embert kellene alaposabban megismernünk. A rusnya valcert Boldogh Dezső mutatja be.