Becsületbeli ügy

Helyszíni

Ahhoz, hogy egy felolvasóest jól sikerüljön, elég sok mindennek kell/ene összejönnie. A Fiatal Írók Szövetségének a Szatyor Bárban megrendezett "Vers mindenféle ünnepnapra" című estjénél sem volt ez másképp. Íme egy receptféle, patikamérleg nélkül.

 

Becsületbeli ügy

 

A sorozat még a szó szoros értelmében keresi a helyét, ez volt az első alkalom itt, s valóban különös atmoszférája van a Szatyor Bárnak, nem csoda, hogy egyre több irodalmi program fészkeli be magát ide. Nem csupán a pincérek kedvessége, gyorsasága, vagy az alacsony árak vonzóak, hanem a hely „kuckósága” is: a hintaszékek, a süppedős kanapék, a képek a falakon, és a felső szint elszigeteltebb kis kapszulája szinte csábít arra, hogy műsoroknak adjon otthont.

Azért a helyszínnél sokkal fontosabb tényező a felolvasók személye. Ezúttal hárman léptek fel: Bósa Diána, Képes Gábor és Szabó Tibor Benjámin. A koncepció szerint nincs moderátor, mindenki saját magát mutatja be, majd több szakaszban olvas. Nem rossz ez, ha ismert, befutott szerzők, „nagyok” ülnek a közönséggel szemben, akiktől ezerszer hallottuk már a kezdeteket, tudjuk a legszórakoztatóbb családi történeteket, amúgy sem lehetne az összes kötetre és szösszenetre kitérni, akkor az aktualitásokról inkább beszéljenek a szövegek. Mindenesetre az est végére ténykérdéssé vált, hogy moderátor, már csak azért is, hogy közbeavatkozzon az aránytalanságoknál, mindenképp szükséges lenne.

Képes Gábor nevével már többször találkozhattunk, hisz versei az ÉS-ben, a 2000-ben és a párizsi Magyar Műhelyben is jöttek. Három verseskötete közül Az élet egy nagy öröklakás-t és Az utcafront és az ember-t hozta magával, ezekből kaptunk ízelítőt. Írt ő recenziókat a Szépirodalmi Figyelőnek is (az esten ez nem derült ki), megszállottja az informatika történetének, tagja a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórumának (ITF) és az Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány tanácsadó testületének is (ezt sem tudta meg a hallgatóság). Mindezt összevetve azzal, hogy a verseket a monitorról másolva, egy kézzel írt lapról olvasta fel, érdekes kettősség bontakozott ki. A Magyar Scifitörténeti Társaság alapító tagja, és a Magyar Írószövetség  SF Irodalmi Szakosztályának titkára azzal kommentálta a novellát, amelyet felolvasott , hogy „nagyon merész dolog egy sci-fi szöveget nem a sci-fi szubkultúra berkeiben felolvasni” – de itt működött. Képes Gábor egész megjelenése, beszédmódja, lelkesedése alapvetően olyan, hogy oda kell rá figyelni – közbeszúrt megjegyzései, anekdotái mögül is egy érdekes, „beszélgetősebb” irodalmi estbe kívánkozó figura képe rajzolódott ki.

Bósa Diána, a fiúkkal ellentétben, sorolta magáról az információkat, például, hogy drámákat, novellákat ír. Magabiztosan, és ezt a benyomást az a kis közjáték is erősítette, hogy amikor elkezdett beszélni, a pincér letett elé egy forró csokit – olyan a jelenet, mint a régi filmekben, amikor az urak küldenek egy italt a kiszemelt hölgynek (rendben, az pezsgő, de mi meg bölcsészek vagyunk, belefér), – de ő rá sem hederített, nem billent ki szerepéből. A teli bögre meg, mintegy mementóként, ott maradt végig, érintetlenül.

Kezdésképp egy rövidebbet olvasott, az Úton valahová antológiából,  A kéz címmel. Rajtam kívül láthatóan senkit sem zavart, hogy ez a novellacím már foglalt. Majd a második körben előrevetítette, hogy kicsit hosszabb mesét szeretne felolvasni, ám mentségére legyen mondva, hogy ekkor is, majd 15 perc múlva is megkérdezte, hogy lehet-e, mehet-e, folytassa-e. A fiúk meg bólogattak udvariasan. Senki sem gondolta, hogy ekkor még csak a felénél jártunk a mappába lefűzött lapokból előadott történetnek. Eltekintve attól, hogy a szöveg a Tükörország és az Alíz csodaországban mellett még számos irodalmi előképre hajazott – ezeket sorolta is a közönség a maratoni felolvasás után.

Diána hangszíne különben alkalmas lenne valódi mesék felolvasására, kellemesen álomba ringató (jegyezte meg az egyik fiú, szunyókálás után). Ilyenkor (is) jól jönne egy moderátor, aki ezt a kellemetlenbe hajló szituációt feloldja.

Ezzel próbálkozott Szabó Tibor Benjámin, aki látva a kimerült közönséget, és érzékelve, hogy másfél óránál jár a produkció, rutinosan inkább közös beszélgetős-sörözős programra szólította fel a jelenlévőket, lemondva ezzel saját második felolvasási lehetőségéről. Ő az első körben egy laza novellát adott elő készülő, negyedik kötetéből  Amit apád a szerelemről címmel, s a közönség hallhatóan jól szórakozott a kamaszkori pasis-robbantós-csajozós történeten. A Bárka folyóirat munkatársa – korábbi szerkesztője – mellett így kinyitatlanul maradtak a könyvek, folyóiratok, amelyekből még hallhattunk volna. Hiába, gyakorlott fellépő, aki felmérve a helyzetet, inkább csak ajánlotta az ÉS-ben, a BárkaOnline-on, a Kortárs Kortársalgó sorozatában is megjelenő friss írásait.

Végezetül pár burkoltan, de egyértelműen tanító jellegű anekdotával szolgáltak a fiúk, magukat észre nem vevő régi nagy írókról, színészóriásokról. S közben bátorították, biztatták azt, aki (joggal) magára vette a tanulságot. Szórakoztató és találó volt ez a záró kép, hiszen az, hogy a Fiatal Írók Szövetsége péntek este megpróbálja becsempészni az irodalmat egy szórakozóhelyre, az írók és költők pedig honor nélkül lépnek fel, végeredményben egy becsületbeli ügy.

Képek és szöveg: Csapody Kinga
 

Kommentek elrejtése, megjelenítése