Weöres Sándor nyelve ösztönnyelv: az asszonyoké, a gyermekeké, az állatoké, a mítoszoké. Ez a mély, csaknem artikulátlan, komplex nyelv. A szelek nyelve és a madaraké. Ez a nyelv, amelyen a tehenek és a lovak és a jóslatok beszélnek. Weöres Sándornál ezen a nyelven tüzel át a spirituális valóság. Minél egyszerűbb a szó, annál nagyobb feladat szellemmel átitatni. (Hamvas Béla)

Egész biztosan van valami a könyvekben, amit mi el sem tudunk képzelni; valami, ami arra késztet egy asszonyt, hogy benn maradjon az égő házban; valaminek kell lennie bennük. Semmiért nem maradt volna ott. (Ray Bradbury: Fahrenheit 451)

"Nem művészkönyvet akartam alkotni" –

Weöres Sándor versei Palmann Zsuzsa bibliofil könyvében

Nem művészkönyvet akartam létrehozni. Gondoltam rá, és vonzott is a művész­könyv világának teljes szabadsága, de ez a céljaimmal ellenkezett volna (egyszerű sokszorosít­hatóság, kiadhatóság). Viszont nagyon inspiráltak a magyar könyvművészek közül Árva Ilona, Banga Ferenc alkotásai, és nemzetközi könyvművészek tárgyai. Ezek a merész alkotások engem is bátorítottak a szokatlanra, a kísérletezésre.
Tipográfiai szempontból kétféle irány érvényesül. Egyfelől, az illusztrációk szerves részét képezik a kézírásos szövegek. Weöres Sándornak magának is megjelentek olyan kötetei, amelyek teljes egészében a költő írásával készültek. Az egyik a Magyar Etűdök című kötet, melyet Károlyi Amynak készített, és az illusztrációkat is ő maga rajzolta, vidám, színes tintákkal.
A másik példa az a füzet, melyet Szántó Tibor ajándékozott a költőnek. Weöres teleírta a noteszt versekkel, mely ebben a formá­jában kiadásra is került. De felhasználták írását a néhány éve kiadott Holdaskönyvben is (melyet Gaál József festőművész illusztrált). Az, hogy Weöres Sándornak megjelenhettek kézírásos kötetei, annak köszönhető, hogy rendkívül tiszta, jól olvasható írásképe volt.
A diplomamunkámban szereplő kézírás a sajátom, de tudatosan alakítottam az írásképemen. Egyrészt fel szerettem volna idézni a költő stílusát, másrészt a dőlt betűs kurzív írástörténeti hagyományt kíséreltem meg folytatni. A kézírásos szöveget az illusztráció részeként kezeltem, amit azért tartottam lényegesnek, mert így még hangsúlyosabbá válik kép és szöveg együttműködésének elengedhetetlensége. Szöveg és kép színvilága is harmonizál, a kézírással számítógépes programban maszkoltam az eredeti illusztráció bizonyos részeit, felületeit.
Az írás többféle reakcióba léphet az illusztráció képi elemeivel. Az Örvény például felveszi a szöveg témájának alakját, és spirál alakban jelenik meg. A 62-es számú versnél a maszkolás szándékosan úgy történt, hogy a képen futó sötét sáv az írott szövegben is folytatódjon. Amennyiben az illusztráció azt kívánja meg, előfordul, hogy a festett felülettől teljesen izoláltan helyezkedik el.
Mivel eredetileg a könyvet mindenkinek szánom, fontos, hogy legyen olyan felülete, ahol a versek tisztán, könnyen olvashatóak. Ezt egy nagyon rendezett kézírással is meg lehetett volna oldani, de az olvashatóságon kívül úgy vélem, a kötetnek is jót tesz a szerkesztett betű jelenléte. Határozottabb keretet ad neki, amitől a benne lévő illusztrált tartalom hangsúlyosabbá válik. Úgy is mondhatnám, hogy ez a kötetnek a váza, a biztos pont, ahonnan ki lehet indulni. Ez az elképzelés érvényesül az oldalak szerkesztésekor is: a teljes illusztrációból először csak egy vékony sávot látunk, és a vers elolvasása, illetve a lap kihajtása után tárul fel előttünk az illusztrált oldal. Így minden oldal egy-egy új felfedezésnek is tekinthető.
Palmann Zsuzsa
Részlet a művész diplomamunkájából, Magyar Képzőművészeti egyetem, 2010.