HELYSZÍNI

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa a Kincses Városban töltött három napot. Látogatásának utolsó állomása a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara volt, ahol Gabriel Liiceanu író-filozófus, a Humanitas Kiadó igazgatója beszélgetett vele az irodalmi fikció szerepéről, az erotika és olvasás viszonyáról, valamint az El héroe discreto (A csendes hős) című új regényéről.

Irodalom nélküli világban élünk
       

A szervezők a rendezvény helyszínéül az egyetem dísztermét, az Eminescu Termet választották – a felsőoktatási intézmény bármely másik terme kicsinek bizonyult volna a kétezer érdeklődő számára.  

A rendezvény előtt másfél órával már nagy volt a tolongás a bejáratnál, senki sem szeretett volna lemaradni az érdekes dialógusról és az esetleges dedikálásról. Akik nem fértek be, az udvaron és a Shakespeare Teremben kivetítőn követhették végig a parázs vitát, amelyben Gabriel Liiceanu arról próbálta Llosát meggyőzni, hogy manapság nincs igény az irodalmi fikciókra. Eme állítását statisztikai adatokkal is alátámasztotta. Egy közvélemény-kutatásból, például, kiderült, Spanyolországban a lakosság fele olvas könyvet, Romániában pedig még drasztikusabb a helyzet: a több mint húszmillióból csupán egymillióan olvasnak évente legalább hat könyvet. Az író-filozófus szerint más európai országban sem jobb ez az arány.  „Egy irodalom nélküli világban élünk” – állapította meg.  Nincs szükség ma már az irodalmi fikciókra, hiszen ott a televízió, a sorozatok, az internet  képi világa, a társadalom nagy része ezeket kedveli, nem a könyveket.

Mario Vargas Llosa szerint az irodalmi fikció, a mesélés az emberi faj fejlődését segítette elő. Mint arra korábban, a díszdoktori avatón is utalt: fikció nélkül sosem hagyjuk el a barlangot. Az emberiség a történetmesélés, az irodalom nélkül nem jutott volna el idáig. Meggyőződése, hogy mindenki vágyik más életeknek a megélésére. A valóság, amelyben élünk csakis az irodalmi képzetekkel gazdagítható.

Sok fajta fikció van, de az irodalminak különleges jellemzői vannak. Míg a film képi világa egysíkú, a befogadó pedig passzív részese a folyamatnak, az irodalmi fikció annyiféle, ahány olvasója van. Bovaryné, Moby Dick vagy Don Quijote történetét saját fantáziánk, érzékenységünk alakítja. E sokszínűségre csak az irodalom képes, ezért a társadalomra is nagyobb hatása van, mint bármelyik más fikciónak – érvelt Llosa.

Gabriel Liiceanut nem győzte meg az író, az ő álláspontja szerint ugyanis a könyvek szellemi táplálékát csak egy „szűk klub” igényli. A világot, ha olvasókra és nem olvasókra osztjuk fel, akkor azzal kell szembesülnünk, hogy az olvasók csak egy kis szeletét alkotják a társadalomnak. Sokkal többen vannak, akik a filmet, szappanoperát, számítógépet, internetet részesítik előnyben. Régebb sem volt másképp: „A történelem az analfabetizmus története”.

„Ne legyünk ennyire fatalisták” – csitította Llosa a pesszimista Liiceanut.

A Nobel-díjas író szerint a történelmet, annak minden egyes napját mi írjuk. Az irodalom a világot jobbá teheti, minél többen fordulunk a literatúra felé, annál jobb lesz a kor is, amelyben élünk.

A szappanoperák, a gagyi televíziós műsorok, a valóságshow-k elsilányítják az emberi gondolkodást, elaltatják a kritikai érzéket, degradálóak, nem reflektálnak sem az egyén, sem a társadalom problémáira – alacsonyabb szinten elégítik ki a fikció iránti vágyat. Általuk manipulálhatók az emberek, konformizmusra nevelhetők.

Az irodalom nemcsak más világba kalauzol, hanem éleslátásra, önálló gondolkodásra nevel.

A lebutított képzeletek mögött dogmák, fajelméletek, nacionalizmus, rasszizmus és egyéb szélsőséges ideológiák bújnak meg, a hatalom eszközei.

A literatúra megteremti az egyenlőséget az emberek között.

Az irodalom legnagyobb ellenségei mindig is a diktatúrák, a totalitárius rendszerek, melyek számára az alkotó ember veszélyt jelent, ezért próbálják meg ellehetetleníteni a cenzúrával. „Az irodalomnak meg kell védenie az emberiséget” – összegzett Llosa.
Szerinte igaz ugyan, hogy a könyvek szerelmesei kisebbséget képeznek, de az olvasó emberek nagy hatással lehetnek azokra, akik nem hódolnak ennek a passziónak. A nagy változtatásokra a kisebbségek is képesek.

A beszélgetés ezt követően izgalmas fordulóponthoz érkezett: erotikára, az irodalom és erotika kapcsolatára kérdezett rá Liiceanu. Rómeó a szent szavak erejével nyűgözte le szerelmét, Júliát. Az erotika eszköze tehát a szó – mondta. Liiceanu az író műveire hivatkozva megállapította azt is: azok az emberek, akik nem olvasnak, rossz szeretők, akik viszont ismerik Petrarca és más nagy klasszikusok műveit, máshogy szeretnek, mint a szappanoperákon szocializálódó társaik.

Llosa lelkesen fogott bele az egyik kedvelt témájának taglalásába.
„A szerelem és az erotika kulturális alkotás. Igazi szerelemre az olvasó ember képes.” Az erotika születése a testi szerelem humanizálást jelenti, érzékenységet, fantáziát, lelkiséget, intellektust igényel, és akárcsak egy művészeti produktumot, a szeretkezést is meg kell alkotni. Enélkül az állatokhoz hasonló ösztönlények lennénk.

Az ősközösségekben, a történelem előtti időkben nem ismerték a szerelem fogalmát, ez később, a civilizációval alakult ki. Persze a civilizált társadalmakban is vannak olyan egyének, akik megelégednek az egyszerű testi kontaktussal. Minden ember másképp éli meg a szerelemet és a saját szabadságvágyát is. Az erotika, akárcsak az olvasás, a művészet szeretete a kisebbségek kiváltsága – a többség eldöntheti, hogy elfogadja-e ezt, vagy sem.

Karl Popperre hivatkozva, Llosa megállapította: az alkotás az egyén születésével függ össze, amely a törzsi társadalmak megszűnésével kezdődik. A kommunizmus, a diktatúrák, a szélsőséges ideológiák viszont ezekbe a törzsközösségekbe akarták az embereket visszakényszeríteni a gondolkodás szabadságának korlátozásával.

„Amikor én fiatal voltam, katonai diktatúra, zsarnokság uralkodott mindenhol, nagyon rossz irányba haladt a világ. Mára már csak két ilyen jellegű állam van, Kuba és Észak-Korea, de senki sem gondolja azt, hogy ők képviselnék az emberiség jövőjét, vagy követendő példák lennének bárki számára.  A kommunizmus nem volt képes az alapvető emberi szükségleteket kielégíteni, ezért omlott össze. Az irodalom legmegátalkodottabb ellenségeit sikerült legyőznünk” – fogalmazott.

Szerinte a modern demokráciák rákfenéje a korrupció, amely aggodalomra adhat okot a kulturális értékek válságát illetően. A 18–19. században a vallás értékeit a tudománnyal, a kultúrával szerették volna helyettesíteni – ez sikertelen próbálkozásnak bizonyult.  Bár Llosa nem vallásos, úgy gondolja, ez is szélsőséges hozzáállás. A hit valamiféle biztonságérzetet teremthet az ember számára, válasz lehet spirituális igényeire.
            

A mai modern demokráciák hibáihoz, a korrupcióhoz kapcsolódik Llosa új regénye, A csendes hős (El héroe discreto) – amely ősszel lát napvilágot  a madridi Alfaguara Kiadónál. A regény egy vidéki településén játszódik, egy üzletemberről szól, aki kedvező vállalkozásba kezd. Minden gördülékenyen megy egy ideig, de aztán a főhőst a maffia megzsarolja, havi védelmi pénzt követelve tőle. Kiderül, hogy mindegyik kollégája részese a gyanús ügyleteknek, ám a főhős mégse szeretne hasonló módszerekhez folyamodni. Az író nem árulta el, hogyan végződik új regénye. Gabriel Liiceanu erre reagálva, biztosította a román nyelvű fordítás megjelenéséről is, amelyet a Humanitas Kiadó gondoz majd.

A meglévő, nagyon gazdag Llosa-életműből, akik ügyesek voltak, dedikáltathattak a beszélgetést követően. Az írót a szó szoros értelmében üldözőbe vették a rajongói, főként diákok, az egyetem épületében, majd az udvaron állták el útját, könyveket lobogtatva kezükben.
            

A sok lelkes olvasó láttán, megnyugodhatunk: korai még az irodalom halálát emlegetni.  Az ifjabb generációk között is akadnak bőven, akik szívesen merülnek el A város és a kutyák, Don Rigoberto feljegyzései, Levelek egy ifjú regényíróhoz, Pantaleón és a hölgyvendégek, Mayta története, A Zöld palota vagy A kelta álma világában.

Varga Melinda