Ugrás a tartalomra

A szépirodalmi művek olvasása segít mások érzelmeinek megértésében

A szépirodalmi művek hozzásegítenek ahhoz, hogy jobban megértsük mások érzéseit - erre a megállapításra jutottak amerikai kutatók.

    A New York-i The New School kutatói által csütörtökön publikált tanulmány szerint a népszerű ponyvák vagy nem fikciós művek helyett valódi irodalmat, például Austent vagy Dosztojevszkijt olvasók képesek lesznek arra, hogy jobban felfogják és megértsék mások szellemi, érzelmi állapotát.
    Az usatoday.com által ismertetett kutatásban résztvevők egy rövid részletet olvastak, majd egy sor feladatot kaptak, közük olyat, amelyben fényképeken szereplő emberek arckifejezését kellet meghatározniuk, illetve azt kellet kitalálniuk, szerintük bizonyos körülmények között mit tenne a képen látható ember. Az előzetes eredmények máris azt mutatják - írták a szerzők -, hogy a regényirodalom egy elismert alkotásának részletét olvasók teljesítménye átmenetileg jobb volt, mint azoké, akik valamilyen népszerű bestsellerből vagy nem fikciós munkából való idézetet kaptak.
    David Comer Kidd és Emanuele Castano, a tanulmány szerzői szerint a valódi irodalom olvasása azért növeli az érzelmi intelligenciát, mert az megköveteli, hogy az olvasó megdolgozzon azért, hogy megértse a szereplők jellemét. A regényíró nem ad koherens, kerek, könnyen felfogható, sztereotíp képet a hőséről - éppen ellenkezőleg. Jean Austen Büszkeség és balítélete vagy Fjodor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése ellentmondó információkkal látja el az olvasót. Jellemei nem interpretálhatóak egykönnyen, vagy legalábbis többféle módon magyarázható viselkedésük. Az író azzal, hogy nem nyújt teljes képet, arra kényszeríti olvasóját, hogy maga alakítsa ki saját véleményét, hogy rész vegyen a karakter elméjének rekonstrukciójában - magyarázta Castano.
    Ezzel szemben a könnyen fogyasztható, népszerű ponyvákban sokszor fordulnak elő olyan hősök, aki nem ébresztenek kétségeket az olvasóban, a bűnügyi regények nyomozója például gyakran kemény fickó, akinek azonban aranyból van a szíve.
    Castanóék a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban arra a megállapításra jutottak, az irodalmi alkotások "feltehetően azt is megváltoztatják, hogy az ember hogyan gondolkodik másokról, és nem csak azt, hogy mit gondol róluk".
    Emma Snyder, a legjobb amerikai regény díját évente átadó washingtoni székhelyű PEN/Faulkner Alapítvány igazgatója úgy vélte: a tanulmány a regényírók és a tanárok körében bizonyosan visszhangra talál, hiszen miközben ösztönösen mindenki érzi azok igazságtartalmát, ez olyan téma, amit nehéz egzakt módon méricskélni.
    Kidd és Castano hangsúlyozta, hogy további kutatásokra van szükség eredményeik alátámasztására, ugyanakkor megjegyezték, hogy tanulmányuk remélhetőleg segít világosabban látni abban a vitában, amely az új amerikai kerettanterv közül alakult ki. Az országosan bevezetett irányelvek szerint az angolórákon legalább akkora figyelmet kell fordítani a nem fikciós művekre, mint a szépirodalomra.
http://www.usatoday.com/story/news/nation/2013/10/03/literature-reading-jane-austen-books/2915507/  (MTI)