Sárközi Mátyás: HALÁSZ PÉTER (1922–2013)

Tárca

TÁRCA


Nagyon régen nem találkoztam  kedves barátommal, Halász Péterrel, s most annak jött híre, hogy január 13-án, élete kilencvenegyedik évében, Münchenben meghalt. Szép kort ért meg, és írogatott is még, többnyire a múltba nézett vissza. Azt mondják, hogy változatlanul elegáns jelenség volt, bár megrokkant és kerekes székbe kényszerült. Fia, a vele egy házban lakó Valér lelkiismeretesen gondját viselte. Felesége, a bársonyos hangú sanzonénekesnő, Rácz Vali 1997-ben hunyt el.

 

 

 

HALÁSZ  PÉTER (1922–2013)

 
  
   Zugligeti lakos lévén, ifjúkoromban gyakran sétáltam el Halász Péter és Rácz Vali Budakeszi úti villája előtt. Modern, Bauhaus-stílusú ház volt ez, nagy terasszal, kerttel, egy sikeres művész-házaspár megvalósult álma.
Pedig sokat látott falai közt.  Rácz Vali élete kockáztatásával rejtegetett itt üldözötteket 1944-ben. Lányuk, az Angliában élő újságírónő, Monica Porter írt erről érdekes könyvet.
   Amikor 1956 elején kollégák lettünk Péterrel a Hétfői Hírlap című, újonnan indult újság szerkesztőségében, gyakran hívott be az elegáns villába kávézni, konyakozni. Minden viszontagság és történelmi tragédia ellenére polgári igényeikből mit sem engedve éltek tovább ebben a kellemesnek tűnő miliőben, immár két kisgyerekkel. Vali nem nagyon kapott fellépési lehetőséget, hőstettét feledve azt rótták fel neki, hogy a háború alatt a szovjet erők ellen harcoló katonáknak énekelt. Péter meg nem írt szocialista realista prózát, ő az olvasmányos, politikamentes lektűr ügyes tollú mestere volt. Filmgyári dramaturgként kereste kenyerét (emigrációban megjelent regényeit viszont annál inkább áthatotta a politika.)
    A forradalom előtti, megpezsdült időkben a megbízott főszerkesztő, Boldizsár Iván merészelt korábban szilenciumra ítélt vagy mellőzött újságírókat szerződtetni a lapjához. Még emlékezett rá, milyen gördülékeny stílusú, pontosan fogalmazó riporter és tárcaszerző Halász Péter, tehát az elsők között szerződtette. Hamarosan azt a feladatot kapta, hogy látogasson el egyetemi fiatalok reformokat és megújulást követelő gyűléseire, számoljon be ezekről a Hétfői Hírlap hasábjain.     
    Halász Péter tizenkilenc évesen lett ismert író. 1942-ben, megélt tapasztalat alapján vetette papírra Szülei elváltak című regényét, és ezután ontotta a füzetnyi kisregényeket, a lektűrkedvelők örömére. Szépen keresett, népszerű volt, igen jóképű és elegáns, bátran szemet vethetett a kor egyik legszebb dívájára. Kétségtelen, hogy ami a háború túlélése után következett: a kommunizmus építésének kora, olyasmi volt, amit nem neki találtak ki.
    1956 őszén Péter és Vali két piciny gyerekkel  átmenekült a határon Ausztriába. A Szabad Európa Rádió tárt karokkal fogadta a jó tollú újságírót. 1970-ig New Yorkban, azután öt éven át Londonban, majd végül a müncheni központban dolgozott a SZER-nek, igazgató-helyettességig vitte a magyar részlegen. S közben sokat írt. Regényt a forradalomról (Tatárok a Széna téren, 1961), a New York-i magyarokról (Második Avenue, 1967), a Kádár-korszak vetületeiről (Kádártánc, 1983), ügyesen kerekre formált, letehetetlenül olvasmányos történeteket. Ezek nem a magyar kortárs irodalom csúcsai, de érthetetlen, miért nem csapnak le rájuk a hazai könyvkiadók, javarészüknek ma is lenne keletje.
   Halász Péter prózáját finom megfigyelései emelik irodalmi rangra. Ezeknek tárcaíróként is mestere volt. Emlékezetembe rögzült egy kis eszmefuttatása arról, hogy Münchenben földszinten lakott, és nagy bosszúságára minden hajnalban felébresztette két utcaseprő, aki munkakezdéskor épp az ablaka alatt kezdett hangos beszélgetésbe. Méghozzá törökül. Az író csak attól a gondolattól békült meg, hogy akik valaha uralmuk alatt tartották és tönkretették Magyarországot, ma utcát söpörnek Münchenben. "Eljön-e a kor, amikor szovjet utcaseprőket látunk Bajorországban?" – kérdezte e régi tárcájában a szerző. A szovjetbirodalom összeomlását mindenesetre megérte.
  Egy ízben arról írt, hogy amikor a magyar menekülteket katonai csapatszállító repülőgépeken továbbvitték az osztrák táborokból Angliába, mindannyian menetiránynak háttal ültek a gépben, tehát arccal az egyre távolabb kerülő szülőföld felé, s ő úgy érzi, ez a hazafelé forduló érzés őt sohasem hagyta el.
  Bizonyára így volt. Ám azt hiszem, keserűen tapasztalta, milyen gyorsan feledte el az ország, ahonnan elszármazott.
 

Sárközi Mátyás 

 


Halász Péter a Szabad Európa Rádióban
   

LazarusHUN-fotó  

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése