Ugrás a tartalomra

Születésnapi kiadványokkal tisztelegnek a 90 éves Kurtág György előtt

A Budapest Music Center (BMC) új CD-vel, az Editio Musica Budapest CD-melléklettel is ellátott egyedülálló hasonmás kiadvánnyal tiszteleg a pénteken 90. születésnapját ünneplő világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György előtt.

    A BMC pénteken megjelenő lemezén Kurtág György és felesége, Kurtág Márta archív zongorafelvételei hallhatók, amelyeket a Magyar Rádió készített 1955 és 2001 között. Kurtág művei csendülnek fel: részletek a Játékok című zongoraciklusból és a Szvit négy kézre (1950-51).
    "A kompozíciók többségének immár csaknem négy évtizedes története természetesen a róluk alkotott kép változását is hozta. A Játékok első füzeteihez ma talán a kelleténél erősebben tapad a zongoraiskola képzete – mintha e darabok nem is annyira koncertelőadásra, mint inkább a zongorázni tanuló növendék technikájának és zenei gondolkodásának kiművelésére lettek volna szánva. A különböző szerzői válogatások, így azok a többé-kevésbé összefüggő sorozatok is, amelyek a Kurtág-házaspár hangversenyein (s e lemez egyes mű-csoportjaiban) szerepeltek, már a hetvenes évek második felétől kezdődően, arról győzik meg a hallgatót, hogy megfelelően elrendezve ezek a kompozíciók korántsem tanulmányi darabok, hanem fontos állomásai Kurtág egész zeneszerzői munkásságának" – írja a BMC ajánlója Wilheim András ismertetőszövege alapján.
    Mivel e darabok lejegyzésmódja olykor eltér a megszokottól, szerencsés, hogy autentikus előadásban válik hozzáférhetővé egyre nagyobb hányaduk; e lemez különös jelentősége, hogy a felvételek többsége a művek keletkezéséhez nagyon közeli időpontban készült – emelik ki.
    Az Editio Musica Budapest Kocsis Zoli hangjegyfüzete címmel különleges, CD-melléklettel is ellátott hasonmás kiadványt jelentetett meg a születésnap alkalmából.
    Kurtág György 1974 őszén kezdte másolni az akkoriban készülő Játékok sorozat kiválogatott darabjait egy szürke hangjegyfüzetbe Kocsis Zoltán számára, aki a korábbi években tanítványa volt, s mindmáig műveinek egyik leghitelesebb előadója. Kocsis ebből a füzetből játszott a Játékok első nyilvános előadásán 1974. november 4-én. A fokozatosan bővülő zongoradarab-sorozat nyolc kötete a későbbi évtizedek folyamán nyomtatásban is megjelent, ő azonban azóta is ezt – a Kurtág által ezután 32 éven keresztül bővített – gyűjteményt használja, amikor a Játékok tételeit hangversenyen megszólaltatja – olvasható az Editio Musica Budapest honlapján.
    "Nem tudtam, hogy a spirálfüzet a későbbiekben úgyszólván állandó társam lesz. Hogy hurcolom majd magammal Japántól Kanadáig, Ausztráliától Izlandig, megjárja a világ jelentősebb hangversenytermeit, túlél tűzvészt, árvizet, közlekedési katasztrófát, lopási kísérletet, kényszerleszállást – és még sorolhatnám. S hogy – a +másolta szeretettel+ szándékán messze túllépve - olyan művek és műalakok is belekerülnek, amelynek éppen e füzet válik majd legfőbb forrásává" – idézik az ismertetőben Kocsis Zoltánt.
    A kézirat előadói és zenetudományi szempontból is bepillantást ad Kurtág zeneszerzői műhelyébe. Az előadók Kurtág kézírásából olykor többet is megérthetnek e művek zeneszerzői szándékaiból, mint a nyomtatott kottaképből. A zenetörténészek pedig a művek keletkezéstörténetét is tanulmányozhatják: némelyik darab több változatban is megtalálható itt, más művek olyan változatban szerepelnek, melyek eltérnek a nyomtatott kiadástól.
    Az Editio Musica Budapest kortárszenei igazgatója, Szitha Tünde az MTI-nek elmondta: a hasonmás kiadvány mellékleteként megjelentetnek egy CD-t is, amelyen a Játékok 11 műve szerepel Kocsis Zoltán előadásában egy 1982-ben készített felvételen; a felvétel eredetileg a Játékokat népszerűsítő promóciós anyagként készült, és soha nem került kereskedelmi forgalomba. A CD összesen 9 percnyi zenét tartalmaz, és a rajta szereplő 11 mű közül 10 szerepel a füzetben is – tette hozzá.
    A hasonmás kiadás egy további mellékletében Kocsis Zoltán személyes hangú előszava mellett Wilheim András tanulmánya közöl fontos információkat a gyűjteményről és a benne szereplő darabokról.
    Az Editio Musica Budapest egy másik – CD-melléklet nélküli – kiadvánnyal is tiszteleg a 90 éves Kurtág György előtt, a 2013-ban komponált .couple egyptienne en route vers l'inconnu. (.egyiptomi pár úton az ismeretlen felé.) című zongoradarabbal, melyet egy több mint 4000 évvel ezelőtt készült egyiptomi szobor inspirált.  (MTI)