Verne Gyula

Tárca
  Néhány éve, amikor a búbánati Kőház lakója, az ezeréves apáca meghalt, a Kőház új tulajdonosa egyszerűen kivágta az örökölt könyvhagyatékot papírzsákokban, egyéb izgalmas könyvek közt néhány pompás Hetzel kiadású magyar Verne, én pedig ügyesen ott jártam. És úgy éreztem, mint aki aranyat talált. Valóban úgy.

 

 

 

Verne Gyula

 

 

  1828. február 8-án, 181 éve születik Nantes-ban Verne Gyula, gyerekkorunk (Molnár Gábor mellett) legfontosabb írója, a scifi apja. Ezt nem tudtuk persze, de minek tudtuk volna. Azt sem, hogy az ügyvéd papa letiltotta fia havi apanázsát, miután kiderült, nem akar ügyvédi praxist, hanem írni akar. Ami nem szakma. Az apáknak akkoriban is megvolt a magukhoz való esze. Sokáig keresi a hangot. Ír rövidprózát, drámát. Harmincnégy éves, amikor megjelenik a léghajós könyv, attól kezdve sínen van. Megismerkedik Dumas
-val, aki szárnya alá nyúl, kiadót kerít neki. Már az első három regényével világhírű és gazdag. Csak az érdekesség kedvéért: első regénye, A jégszfinx egy Poe-regény folytatása.
  Verne, a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. Ezt érdemes leszögezni.
  Egy UNESCO-statisztika szerint a Biblia és Marx-Engels művei után Verne regényei jelentek meg a legnagyobb példányszámban a világon. Évtizedeken át ifjak és kevésbé ifjak olvasták rongyosra a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, a Sztrogoff Mihály, az Utazás a Föld középpontja felé, A rejtelmes sziget, a Grant kapitány gyermekei, a Hódító Robur, A tizenötéves kapitány, a Kétévi vakáció köteteit, amelyekből számtalan sikeres filmfeldolgozás is készült. Regényeiben száznyolc - a maga korában őrületnek tűnő - tervet és találmányt ír le, ezek közül hetven máig elkészült, köztük az űrhajó, a televízió, a gépfegyver, a légkondicionálás, az atombomba, a hangosfilm. 

  Nemzedékemet, nemzedékem gondolkodásmódját, világlátását, fantáziáját  részben Verne Gyula alakította, és ez már aliga szívódik fel, ha eddig nem tette. Rakéta dübörög a Hold felé, alatta Robur léghajója küzd a szelekkel, nem messze A rejtelmes sziget, a Krisztus utáni 1865. év már az ötvenes évek végén, hatvanasok elején is igen távolinak látszott. És Nemo kapitány, aki láthatatlanul közlekedik a tenger alatt, és oda csap, ahol valami fáj. És persze a Nautilus. Az időgép megállt. Mindehhez érdemes hozzáképzelni a forradalom után évekig tartó néma csendet. Halálos csendet. A szülőket, nagyszülőket, becsukott országot, a "kitántorgott" másik országot. Az aktuális sajtót, az aktuális rádiót, a kedd esti Szabó család országépítő programját. A sebek még feketék, varasak, a mélyen hallgató ország gyerekei a csendben saját építésű álomvárhoz jutnak. A bejutáshoz, a folyamatos rekonstrukcióhoz létra Verne Gyula. Sorozatba kötve, regényesített, élvezhető szósszal tálalva a kiskamasz két meghatározó álma, óhaja: a kaland és a heroikus becsület. 
És hogy nem a Távolban egy fehér vitorlát vagy az Ifjú gárdát, netán a Volokalamszki országútat elolvastuk? De. Olvastuk azt is. Később. Előbb még Coopert, Az utolsó mohikán halálát, a magvaszakadt (Bólya péter nagy találmánya) Csingacsguk nemes szenvedését fia halálán. De őt - őket - megelőzte Jules Verne, alias Verne Gyula, akiről évekig azt hittem, magyar író. Másképpen miért volna Gyula, nemigaz?

  ****
  Néhány éve, amikor a búbánati Kőház lakója, az ezeréves apáca meghalt, a Kőház új tulajdonosa egyszerűen kivágta az örökölt könyvhagyatékot papírzsákokban, egyéb izgalmas könyvek közt néhány pompás Hetzel kiadású magyar Verne, én pedig ügyesen ott jártam. És úgy éreztem, mint aki aranyat talált. Valóban úgy.

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése