Sztancsik Éva L.: A Bősz Szél Monológja

Így írunk mi

 

Kiszakít a Bősz Szél egy fodros darabot
az égből és feléd nyújtja, kék halomba'...

"nézd, távlatot adok neked; legyen foltja
rongyos vágyaidnak, amiktől nem láttad
legszentebb álmaid a múlt-fergetegben;
mégis úgy álltál ott, a káosz közepén,
mint a zűrzavarból született jövevény,
eltökélt voltál és kemény. Irigyeltem.

.....

Vétkesnek hittelek. Ma azt kérem, vedd el,
szelídítsd magadhoz vadóc reménységem -
Nap hajából téptem. Beteges, vérzékeny
a nyár... vörös bőrét éles karmom marta.

.....

Talán nem kell ez már? Sorsod leterített?
Megelégszel vaksi, pislákoló fénnyel?
Ahogy a Hold mögé bújó csillag kémlel?
Hervadt lélekvirág, ez lettél, látom én.
Aki elültetett... nem jár már e kertben.
Alig van itt mozgás, csak szélforgó pörög -
meg-megfújom néha, hogyha erre jövök...
Bokrok közt hintaszék riadt szúja nyüszít."

Kiszakít a bősz szél egy fodros darabot
az égből, s  ... Holnapot vajúdik karodba.

(2017. július)

Kommentek elrejtése, megjelenítése