Bátai Tibor | leárnyékolva

Így írunk mi


 
 
 

gyenge antennáinkkal foghatatlan   
az első korszellem hibátlan összhangja 
csak vízióink súrolhatják 
a teljességet 
de 
a tudás ködrétegét váratlanul átüti néha egy-egy lélekrepesz 
 
a résen 
beáramlik az univerzum 
érzékeinknek idegen anyaga 
és táplálja a reményt 
hogy 
hazatalálhatunk még abba a már végzetesen elfelejtett kertbe 
 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése