Ugrás a tartalomra

VEDD ÁT A STAFÉTÁT! – Ismét fiatal alkotók pályázatait várják

 
VEDD ÁT A STAFÉTÁT!

A Fővárosi Önkormányzat a tehetséggondozás és a független előadóművészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására hirdeti meg a pályázatot a FÜGE Egyesület szervezésében.
 
Budapest Főváros Önkormányzata hosszú távon kötelezte el magát a fiatal tehetségek mentorálása mellett, melyet mi sem bizonyít jobban annál a ténynél, hogy szeptember 4-én harmadszor kerül meghirdetésre a Staféta pályázat. Idén ráadásul sikerült növelni a támogatás összegét is, így még több produkció valósulhat meg a 2018. évben.
 
A pályázat azzal a céllal jött létre, hogy a kisebb produkciók, illetve a pályakezdő fiatalok bemutatkozási lehetőséghez jussanak a kőszínházak domináns szerepe mellett, ezzel is színesítve Budapest kulturális életet – úgy érezzük, ez sikerült is. A 2016-os évben kilenc produkció valósult meg: Pass Andrea a Stafétának köszönhetően mutathatta be az első felnőtteknek írt Napraforgó című darabját, a Dollár Papa Gyermekei pedig létrehozhatta első nagyszínpadi produkcióját a Trafóban. A pályázat a kísérletezésre is lehetőséget adott: a k2 Színház a Kárpáti Péter-féle improvizációs technikát próbálhatta ki a Dongó című előadásuk kapcsán, Kálmán Eszter látványtervező pedig Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal feszegethette a műfaji határokat. A kísérletezés jegyében született Soós Attila Woolf-adaptációja és a STEREO Akt Etikett című produkciója is. Külön örömünkre szolgál, hogy három táncelőadás, Rózsavölgyi Zsuzsa, Dányi Viktória és Fülöp László produkciója is bemutatásra került.” – értékelte a Staféta első évadát Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes 
 
A projekt második évada még mindig tart, 2017 első felében két produkció, Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című Schiller-átirata, illetve Pass Andrea Bebújós című darabja került bemutatásra. A sort októberben Császi Ádám Templom, Vass Imre Standing Ground és Fekete Ádám A Jeditanács összeül című rendezése folytatja, majd Juhász András és Szenteczki Zita, illetve Mészáros Máté alkotása zárja az idei évet.
 
A tehetséges alkotók arcai már év eleje óta mosolyognak ránk a főváros különböző pontjairól, ősztől pedig kérdést is szegeznek hozzánk:
 
Talán még nem ismerősek ezek a fiatal arcok a járókelőknek, de reméljük, hogy azok lesznek! A korábbi évekhez hasonlóan az idei pályázat is az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotókat és alkotói csoportokat kívánja támogatni. Fontosnak tartjuk a színházi előadástervek mellett a tánc, újcirkusz és összművészeti projektek felkarolását is. Az elbírálásnál a pályaművek színvonala, művészeti értéke mellett a szempontok között szerepel majd a projektterv progresszivitása és társadalmi kérdésekre való érzékenysége. A már megvalósult staféta előadások mindegyike is egy-egy jól körülhatárolható társadalmi kérdésből, problémából indultak ki: hisszük, hogy a nézőkhöz egy jól irányzott kérdésfelvetésen vezet a legrövidebb út, hogy minden párbeszéd kérdéssel kezdődik.” – mesélte Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke az új pályázati kiírás kapcsán
 
 
Innováció, társadalmi kérdések iránti elkötelezettség, párbeszéd – ezek lehetnének a Staféta kulcsszavai, hashtagjei. Olasz Renátó Kitagadottak című rendezése is magán viseli ezeket a jegyeket, kíméletlenül őszintén beszél a mindenkori apa hiányáról, az erőn alapuló társadalomról, a forradalom hiányáról és nem utolsó sorban arról, hogy…
 
 „…miből fakad ez a szeretetlenség és világtalanság, mi az, amiért a generációnk kitagadottnak érzi magát. Hiányzik valamiért a lábunk alól a talaj és az is, hogy nem tanultuk meg, hogy a testvér a testvért szeresse, hogy csapatban ne magaddal, hanem a társaiddal foglalkozz, hogy tiszteld a szerelmed és tudd megégetni magad egy szerelemben – csak azt láttuk példaként, hogy a dolgokat hogyan kell elkenni! Ez pedig az „apáink” hibája.” Olasz Renátó
 
De arról, hogy miért érdemes a Stafétára pályázni, a leghitelesebben a korábbi nyertesek tudnak nyilatkozni:
 
A Staféta tette lehetővé, hogy profi körülmények között tudtunk dolgozni.”
Boross Martin
 
A Staféta kapcsán azt éreztem, hogy mint művész, mint pályázat, komolyan vagyok véve.
Dányi Viktória
 
Nagyon megtisztelő számomra, hogy ezt a bizalmat megkaptam, mert a téma az eléggé aktuális és bátor is.”
Rózsavölgyi Zsuzsa
 
Teljesen más műfajban kipróbálhattam magam.”
Pass Andrea
 
Vedd át tőlük a stafétát és jelentkezz október 6. 16.00-ig a 2017-es Staféta Pályázatra!